Imrédy Béla a vádlottak padján - Párhuzamos archívum (Budapest, 1999)

I. FEJEZET BEVEZETÉS

Egyesült Államok irányába. A magyar kísérletek a német vezetés tudomására jutottak, amely amúgy is egyre elégedetlenebbé vált a magyar háborús részvétel mértékével és a zsidóság ellen követelt újabb, minden eddiginél keményebb intézkedések elmaradásával. Hitler 1943. április 16-17-én a Salzburg melletti Klessheim kastélyban találkozott Horthyval és követelte Kállay leváltását. A kormányzó ezt megtagadta, mire a budapesti német követ azt az utasítást kapta Ribbentrop külügyminisztertől, hogy kerülje az érintkezést a miniszterelnökkel, ily módon is jelezve, hogy a német vezetés már nem bízik meg benne.

105 Az imrédysták előtt nem maradt titok Kállay kegyvesztettsége. Edmund Veesenmayer 1943 márciusában helyzetfelmérés végett Budapesten járt. Az MMP vezetői a vele folytatott megbeszélések során meggyőződhettek arról, hogy a német vezetők tetszését szolgálná a kormányváltozás Magyarországon. 1943. április végén-május elején az Imrédy-párt heves politikai támadásba kezdett a Kállay-kormány ellen. Jaross Andor a képviselőházban kifejtette, hogy a miniszterelnök nacionalista jobboldali programja „lassan, de biztosan elszürkülőben van", a kormány elkanyarodott Gömbös és az utána következő kormányok irányvonalától, és „balfelé kezd tolódni az ország szekere". Javasolta egy kifogásolt Kállay-beszéd megvitatásának napirendre tűzését és a bizalmi kérdés felvetését. Indítványát a képviselőház aggasztóan csekély, mindössze 11 főnyi többséggel utasította el.

106 Következő lépésként, a célt más oldalról közelítve, az imrédysták a kormány „felszeletelésével" próbálkoztak. Elsősorban nagybaconi Nagy Vilmos honvédelmi minisztert kívánták „kilőni" a kabinetből, a következő célpont Kcrcsztes-Fischer Ferenc belügyminiszter lett volna. Nagy Vilmost azzal vádolták, hogy zsidó vonatkozású gazdasági érdekeltségei miatt vette védelmébe a zsidó munkaszolgálatosokat. Vele kapcsolatban és más hasonló ügyekben a szélsőjobboldali ellenzék Imrédy vezérletével 1943. május 5-re interpellációs rohamot tervezett a képviselőházban. Kállay emlékiratai tanúsága szerint - figyelmeztette Imrédyt, hogy a tervezett interpellációk veszélyeztetik az ország érdekét, mert csupán az a céljuk, hogy a kormány politikáját „denunciálják a németeknek, a kormányzót pedig nehéz helyzetbe hozzák". Imrédy nem is titkolta, hogy „kenyértörésre akarják vinni a dolgot", és Kállaynak át kell adnia a helyét „olyan valakinek, akiben a németek feltétlenül megbíznak". Ha Kállay távozik „...a kormányzó nem térhet ki előle, hogy olyan új miniszterelnököt dezignáljon, aki az ország jobboldali közvéleménye és a németek számára is posszibilis".

107 A szélsőjobboldali ellenzék össztüzének elhárítására Kállay egyetlen lehetőséget látott - május 4-én kieszközölte a kormányzónál a Ház elnapolását. Az immár hagyományossá vált „szélkifogási taktika" jegyében pedig feláldozta nagybaconi Nagy Vilmost, akit június közepe táján lemondatott tisztségéről.

1 8 Wilhclmstrasse. 172. sz. dokumentum, 717. p. 106 KN 1939-1944. XVII. kötet, 54-55. p. 1943. április 30. 107 Kállay: i. m. 1. kötet, 215-216. p. 108 Nagybaczoni Nagy Vilmos: Végzetes esztendők 1938-1945. Átdolgozott második kiadás. Az előszót írta Ránki György. Budapest, 1986, Gondolat Kiadó. 163. és 164. p.