Imrédy Béla a vádlottak padján - Párhuzamos archívum (Budapest, 1999)
I. FEJEZET BEVEZETÉS
1943 második felében - 1944 első hónapjaiban Imrédy és párthívei - összhangban a nyilasokkal és a miniszterelnök belső ellenzékét alkotó kormánypárti jobbszárnynyal - több fronton is szüntelenül támadták Kállayt, nem kerülve el a kényes külpolitikai kérdéseket sem. Burkolt formában ugyan, de jól érthetően szemére vetették orientálódását az angolszász nagyhatalmak felé, ami gyengíti a harckészséget a tengely oldalán vívott háborúban. „A Magyar Megújulás Pártja Nemzetiszocialista Pártszövetség ... aggodalommal látja, hogy egyre nagyobb mértékben jelentkeznek a magyar közvélemény irányításában olyan erők, amelyek ... az országra káros és veszedelmes irányzatok elfogadtatásával akarják a magyar közvélemény egészséges felfogását megváltoztatni és ezzel a magyar nép harci szellemét és áldozatvállaló készségét aláássák akkor, amikor annak töretlen fenntartására és ápolására a legnagyobb szükség volna" 109 - nyilatkoztatta ki Imrédy a képviselőházban 1943 késő őszén. Az imrédysták a kormányt azért is kárhoztatták, mert megtűri a szociáldemokrata párt működését, és nem tiltja be a „destruktív", értsd függetlenségi-demokratikus sajtót. Külön botránykőnek tekintették a zsidókérdés „megoldatlanságát". Imrédy több ízben követelte „az átfogó rendezést", ennek keretében a zsidók teljes elkülönítését, külső megjelölését és összes vagyonuk keresztény kézbe való juttatását. 110 Ezek a követelések, amelyek 1944. március 19. után sorra megvalósultak, előkészítették a haláltáborokba való deportálást. Imrédy szerint ugyanis a zsidókérdést „... ma csak egy teljesen gyökeres és végleges megoldás tudja nyugvópontra juttatni. ... a zsidóság már eljátszotta ... a jogát... arra, hogy mérsékelt intézkedéseket érvényesítsenek vele szemben ... végleges megoldásra van szükség s ebben ... nem leszünk embertelenek". 111 Aligha lehet véletlen, hogy egyetlen beszédben két ízben is a sokat sejtető és fenyegetően hangzó „végleges megoldás" kifejezést használja. A német vezetés - amint erre utaltunk - már 1943 áprilisától egy magyarországi kormányváltozás kikényszerítésében gondolkodott. A módszer még körvonalazatlan volt, a megszállás mint „végső érv" csak az olasz fasiszta rendszer bukása és Olaszország „kiugrása" után került előtérbe, katonai tervezése pedig 1943 szeptemberében kezdődött meg. A politikai előkészületek az 1943-as esztendő nagyobb részét igénybe vették, mert a német külügyminisztérium kereste azt a magyar garnitúrát, amely hajlandó és képes a Kállay-kormány eltávolítása után kiszolgálni a német érdekeket oly módon, hogy megőrzi az ország kormányozhatóságát és biztosítja a magyar gazdaság zavartalan működését. Erre a feladatra Imrédy és pártja tűnt alkalmasnak. Jagow budapesti német követ 1943. április elején javasolta Ribbentropnak, hogy a küszöbön álló Hitlcr-Horthy találkozón érjék cl az Imrédy-párt bevonását a „nemzeti erők összefogásával" megalakítandó új kormányba. 11 " Veesenmayer is hasonló következtetésrejutott. „Különösen Imrédy, akivel ismételten hosszas és beható megbeszéléseket folytattam, tűnt ki a Führer és a tengely iránt vallott őszinte és világos el109 KN 1939-1944. XVIII. kötet, 384. p. 1943. november 30. 110 Jelen kiadvány III. fejezet 15. sz. dokumentum, 567. p. 111 MOL K 149. B.M. VII. res. 1943-4-szám és dátum nélkül. 112 Adap. Serie E. Band V. (1. Januar bis 30. April 1943.) 276. sz. dokumentum, 526. p.
