Imrédy Béla a vádlottak padján - Párhuzamos archívum (Budapest, 1999)
II. FEJEZET A PER IRATAI
VÁDLOTT az utolsó szó jogán lényegében a következőket adja elő: Mielőtt az elsőbírói ítélet tényállításaival foglalkoznék, történelmi visszapillantást kell adjak. Először is hivatkozom reformjavaslataimra, a családi pótlék bevezetésére, a szesztörvény megalkotására, valamint a földkérdés megoldására benyújtott javaslataimra. Erősebb demokratikus tömegek abban az időben még nem voltak, a konzervatív körök pedig reformtörekvéseimnek ellene voltak. Diktatórikus törekvéseim, amelyeket felvidéki törvény benyújtásakor nekem tulajdonítottak, sohasem voltak. A szélsőjobboldallal a legélesebb ellentétben állottam, az én fellépésem nem volt alkalmas arra, hogy a szélsőjobboldal uralmát elősegítse, sőt egyenesen gyengítette azt. A miniszterelnökségről való lemondásom után nem vonultam vissza a politikai élettől, azért, mert nem akartam a közismert magyarországi szokások szerint a jól jövedelmező gazdasági életben elhelyezkedni. Az elsőbírói ítéletnek az a tényállítása, miszerint a kéthatalmi döntéssel és az antikomintern paktumhoz való csatlakozással Magyaroszág végleg elkötelezte volna magát a németeknek, és szuverenitását elvesztette volna, nem helytálló. Voltak ugyanis államok, amelyek nem csatlakoztak a paktumhoz, mégis hadat üzentek a Szovjetnek, voltak államok, amelyek pedig csatlakoztak, és mégsem léptek háborúba a Szovjettel. 572 A Szovjetunió sem tulajdonított nagy jelentőséget [a] csatlakozásnak, minthogy diplomáciai viszonyt újból felvette, s a 48-as zászlókat is visszaadta. Hivatkozom e tekintetben még Werth Henrik emlékiratában foglaltakra, valamint Kánya Kálmánnak a kéthatalmi döntés után a minisztertanácson tartott beszámolójára. 573 A kéthatalmi döntést tehát a szlovákok kérték, amint az Kánya beszámolójából is kitűnik, tehát ennek elfogadása a magyar kormány részéről pusztán diplomáciai akció volt, amelynek semmi köze a későbbi háborúhoz, hiszen köztudomású volt, hogy a müncheni döntés után az európai feszültség enyhült. Nem áll meg az az állítás sem, hogy közgazdasági miniszteri tevékenységem fokozta volna az ország háborús erőfeszítését. Ugyanis nincs olyan határozat, amelyet e tekintetben én hoztam volna létre. Utalok Kunder Antal vallomására s arra a körülményre, hogy a németek már egy hónapi működésem után elejtettek, minthogy a Weiss Manfréd-ügyben élesen szembehelyezkedtem a németek kívánságával. Mint közgazdasági miniszter semmiféle hivatalt sem szerveztem, ennélfogva semmiféle eredményt sem mutathattam fel. 11. §. 4. pontjára vonatkozóan előadom, hogy a hatalom megszerzésére irányuló nyilas lázadáshoz segítséget nem nyújtottam. Az általam alapított Magyar Megújulás Pártjának célkitűzése az volt, hogy [a] kormány lassú tempóját a reformok kérdésében meggyorsítsa. A szélsőjobboldali Pálffy-párttal létrejött pártszövetség csak parlamenti egyesülés volt. A nyilasokkal voltak ugyan tárgyalások, de megegyezés " Az antikomintern paktum tagállamai közül nem lépett háborúba a Szovjetunióval Japán, Mandzsukuo, a japánbarát Nanking-Kína, Bulgária és Dánia. Formális hadüzenet nélkül, „önkéntes" csapatokkal vett részt a keleti hadjáratban Spanyolország és Horvátország. - A Szovjetunió elleni háborúban nem vett részt olyan ország, amelyik ne lett volna tagja az antikomintem paktumnak. 573 Lásd a 173. és 319. sz. jegyzeteket.
