Imrédy Béla a vádlottak padján - Párhuzamos archívum (Budapest, 1999)
II. FEJEZET A PER IRATAI
akkor a vádlott és védője által előterjesztett kérelemre vonatkozó határozatát is kihirdeti. Tudomásul vették. A tárgyalás berekesztve. Költség nem merült fel. Kmft. Bojta Dr. Sárközy Andor tanácsvezető tanácsjegyző Folytatólagos tárgyalási jegyzőkönyv Felvétetett a Népbiróságok Országos Tanácsánál 1946. évi január hó 29. napján a háborús és népellenes büntettél vádolt dr. Imrédy Béla ellen indított bűnügyben megtartott nyilvános fellebbviteli tárgyalásról. [...] Ezután tanácsvezető nyilvánosan kihirdeti a zárt tanácskozásban hozott alábbi Végzést: A Népbíróságok Országos Tanácsa elrendeli Reményi-Schneller Lajos és Bäsch Ferenc tanúk vallomásának teljes egészében, Veesenmayer Edmund tanú vallomásának a vádlott adatszolgáltatására vonatkozó részbeni, továbbá a Budapesti Közlöny 1944. évi május hó 23-tól augusztus 8-ig megjelent számainak ismertetését. Ellenben dr. Antal István és dr. Szász Lajos tanúk vallomásának fölolvasását, valamint Kunder Antal tanú kihallgatását vádlottnak a minisztertanácsokon tanúsított magatartására vonatkozóan mellőzi, mint hogy az összkormány felelőssége nem menti az egyes miniszterek felelősségét. Végül a Daily Mail című újság becsatolt cikkének felolvasását mellőzi, mert annak elbírálása, hogy a vádlott által az Országgyűlés elé terjesztett törvények népellenesek voltak-e, mint jogkérdés a bíróság hatáskörébe tartozik. Tudomásul vették. ELŐADÓ BÍRÓ a tanács határozata folytán ismerteti a fenti iratokat. TANÁCSVEZETŐ megállapítja, hogy a Budapesti Közlönyben 1944. évi május hó 23. és augusztus 8. közötti időpontban a zsidók bevásárlási idejének korlátozására (2210/1944. M.E. sz.r.), a külföldi zsidók mező- és erdőgazdasági ingatlanainak felügyelete (2230/1944. M.E. sz. r.), a zsidók orvosi gyakorlatának korlátozása (2250/1944. M.E. sz. r.), és végül a zsidó vagyontárgyak bejelentése (2650/1944. M.E. sz. r.) tárgyában jelentek meg népellenes rendeletek.