Imrédy Béla a vádlottak padján - Párhuzamos archívum (Budapest, 1999)

I. FEJEZET BEVEZETÉS

1200 helységben volt valamilyen mag, ideiglenes vagy állandó szervezet, esetleg csak bajtársi csoport. A taglétszám kb. 8000-10 000 főre becsülhető. Imrédy a párt­szervezés első évét értékelve hangsúlyozta, hogy az alapvető cél egy olyan szervezet kialakítása volt, amely „... a második esztendőben, mikor megtörtént a lelkek meg­nyerése, mint felvevőkepes keret áll a tömegek befogadására". A párt létjogosultsá­gát abban látta, hogy azoknak, akik „... lélekben már a koreszme hívei, de mind ez ideig politikával csak ritkán foglalkoztak ...", alkalmas formációt nyújtson, „... amelyben egyesülni, találkozni tudnának". 52 Egy korabeli Imrédy-panegirikus sze­rint az MMP „... be tudta vinni a (szélsőjobboldali-S. P.) gondolatot a szalonokba is, és be tudta bizonyítani, hogy nem csak szükséges, de lehetséges is az átalakulás anél­kül is, hogy mindenkinek okvetlenül mezítlábassá kellene válnia". 53 Az „őrségváltás" eddigi eredményei alapvetően az úri középosztály felsőbb állam­hivatalnoki elemeit és agrárérdekeltségű tényezőit érintették előnyösen. Ezen rétegek zöme éppen ezért viszonylag kevésbé látott okot az ellenzékiségre. Ha nem is voltak teljesen elégedettek az elért részeredményekkel, a továbbhaladás útját abban látták, hogy a már megszerzett pozíciók révén belülről gyakoroljanak nyomást a kormány­zatra. Az Imrédy-párt elsősorban a keresztény polgárságot és értelmiséget kívánta meg­szólítani, a városi középosztály azon csoportjait, amelyek érdekeltek voltak a zsidó­törvények által megindított „őrségváltásban", de nem elégedtek meg a változások mértékével és ütemével. Egyes korabeli adatok szerint az ipar, kereskedelem és hitel­ügy, valamint a szabadfoglalkozások területén 26 000 állás szabadult fel a keresztény igénylők számára. Hozzászámítva az állami jogosítványokra vonatkozó rendelkezé­sek kihatásait, az átkerült összes állások száma kb. 40 000-rc, az átfolyó jövedelem 90-100 millió pengőre tehető. 54 Az új ipari és kereskedelmi burzsoázia alapvető célja a versenytársak kiiktatása volt, a konkurencia teljes megszüntetése vagy legalább mi­nimumra csökkentése. Az „őrségváltás" kihatásainak részletesebb vizsgálata még megoldandó feladat, mégis elegendő alapunk van arra, hogy az úri szélsőjobboldali ellenzék osztályhátte­rét a második világháború időszakában elsősorban az átállítás során ki nem elégített rétegekben jelöljük meg, a keresztény polgárságban, valamint a szabadpályás értel­miségi és tisztviselői rétegek azon elemeiben, amelyek a gazdasági pozíciókra áhí­toztak. A Magyar Megújulás Pártjának társadalmi bázisa alapvetően ebből a városi polgári jellegű környezetből került ki. A nyilasok társadalmi bázisa egyre inkább el­tolódott az alsóbb régiók, a kispolgárság és a lumpen elemek irányába, míg azok, akiknek volt félteni valójuk, inkább az MMP felé fordultak. Az ellenség, a vetélytárs persze közös volt, a zsidó polgárság és értelmiség, de az „őrségváltás" előrehaladása, illetve a menetével való elégedetlenség kiélezte az ellentéteket is az örökösök között. M Uo. 53 Incze Antal: Imrédy. (Budapest), 1942, Felelős kiadó: Dr. Tényi Kálmán. 90. p. 54 Hegedűs István: Őrségváltás. [Bp. 1942.] Szerző, Stádium. 297. p.

Next

/
Oldalképek
Tartalom