Imrédy Béla a vádlottak padján - Párhuzamos archívum (Budapest, 1999)

II. FEJEZET A PER IRATAI

tekintette olyan egységnek, amelyben elhelyezkedhetünk. A mi generációnk mást lá­tott; egy húszesztendős propaganda nem veszti el hatását senkire. Abban az időben kevesen voltak, akik ezt a szerényebb, de biztosabb megoldást előre látták volna. A németekkel való szembehelyezkedés esetén valahol támaszra kellett volna találnunk. Próbálkoztunk is, elsősorban Olaszországban támaszt keresni. A zsidókérdéssel kap­csolatban csak egészen röviden szeretnék utalni arra, hogy az első zsidótörvényt nem kezdeményeztem. Tény az, hogy én összefoglaltam, formába öntöttem azt, ami a mi­nisztertanácson történt. A második zsidótörvényt bizonyos nyugtalanság tette szüksé­gessé, és tény, hogy négy évig, úgy ahogy, ez a törvény levette napirendről ezt a ké­nyes kérdést, lehetővé tette az életet, de meg kívánom jegyezni, hogy a törvény le­hetővé tette azt is, hogy más európai országokból is hozzánk jöttek be azok, akik ott rosszabb körülmények között éltek. Az atrocitásokkal kapcsolatban a Szentszék erkölcsi súlyára hivatkoztam, és rámu­tattam általában arra, hogy a világ közvéleményének Magyarország szempontjából való helyes kialakítását szükségesnek tartom. Rámutattam arra, hogy erre szüksé­günk lesz még abban az esetben is, ha a németek győznének. A népügyész úr adatokat sorolt itt fel arra vonatkozóan, hogy abban az időben, amikor közgazdasági miniszter voltam, 18 800 vagon nyersanyagot, gyárfelszerelést stb. vittek ki Németországba. A kiszállítások javarésze, különösen a cukor és egyéb készletek kiszállítása nem az én közgazdasági miniszterségem idején történt. Tudom - fejezte be szavait —, hogy azok[at], akiket az idő igazolt, akik jól látták a dolgokat, a fájdalom érzése tölt el az ország sorsa miatt. De szabad legyen megmon­danom, hogy akik tévedtek, azoknak is fáj az, ami történt. Tudom, hogy ezzel semmi nincs elintézve, hogy tévedtünk. Ez nem mentesít senkit a felelősség alól. A felelősség­gel szembe kell néznünk. Mint gyarló ember bizonyára követtem el hibát és mulasz­tást, igen sokat. Az Úristennek a sújtó keze egy félév óta rám nehezedik, de én nem zú­golódom. Ez így van jól. Ez így igazságos, hogy szenvedés méressék rám, és ami velem történni fog, az a legjobban fog történni, mert az Úristen akarata. Ha tökéletle­nül és nem sikerülten is, igyekeztem az igazságot szolgálni, és ez vezetett mostani fel­szólalásomban is. Ez fog vezetni továbbra is mindaddig, amíg mögöttem be nem zárul az élet kapuja. A vádlott védőbeszédében megköszöni a népbíróságnak, elsősorban a tanácsvezető bírónak azt, hogy lehetővé tette a pernek szenvedélyektől mentes objektív tárgyalá­sát, védőjéhez csatlakozva felmentést, illetőleg enyhe ítéletet kér. A vád és védbeszédek elhangzása után a népbíróság halk tanácskozásban meghozta, tanácsvezető bíró nyilvánosan kihirdette az alábbi végzést: A népbíróság az ítélet kihirdetésére határnapot 1945. november 23. napjának de. 10. órájára tüz, amikorra is ugyanerre a helyre a vád képviselőit és a védőt a jelen vég­zés kihirdetésével szóban megidézi, a vádlottat pedig elő fogja vezettetni. Tudomásul vették. A tanácsvezető bíró a tárgyalást berekeszti.

Next

/
Oldalképek
Tartalom