Imrédy Béla a vádlottak padján - Párhuzamos archívum (Budapest, 1999)
II. FEJEZET A PER IRATAI
magyar közélethez. 1938 szeptemberében már olyan kifejezéseket használt, amelyek a szélsőjobboldalra emlékeztették az ország közvéleményét. A külpolitikai válságokban Imrédy Béla már kifejezetten a Német Birodalom oldalán állt. A müncheni döntés szellemében bekövetkezett bécsi döntésen, amely a csehszlovák-magyar ügyről Bécsben határozott, már kifejezetten a két tengelyhatalomra bízta a döntést. Az ő kezdeményezésére ebben a döntésben csak ez a két hatalom vett részt. Amikor 1938 novemberében bejelentette a bécsi döntést, arra hivatkozott, hogy ez a két nagyhatalom állott mellénk, és hogy a húszéves politikai vonalvezetés nem bizonyult hiábavalónak, mert minket ez a két nagyhatalom támogatott abban, hogy vissza tudtuk szerezni a Felvidék egy részét. Ezt az országos lelkesedést, amit ez az eset kiváltott, arra használta fel, hogy becsempésszen a saját diktatórikus törekvéseinek biztosítására egy kétszakaszos felhatalmazási törvényt, amelyben a Felvidék visszacsatolásával olyan teljhatalmat adatott volna magának az ország ügyeinek intézése tekintetében, amilyennel előtte egyetlen magyar miniszterelnök sem rendelkezett. Pártjának világos fejű tagjai azonban észrevették Imrédy Béla szándékát. Egyrészt a minisztertanácsban ellenezték, másrészt Kornis Gyula és Széchenyi Bertalan, a Ház elnökei is felkeresték, és nyíltan felelősségre vonták, megkérdezve tőle, mik a szándékai és elképzelései az alkotmányos élet fenntartásáról. Akkor ütközött az első nyílt ellenállásba, aminek első következménye az volt, hogy mint miniszterelnököt — azt a miniszterelnököt, akinek látszat szerint a Felvidék visszacsatolását köszönhettük - 1938 novemberében leszavazták. Én jelen voltam a képviselőháznak ezen az ülésén, és ott tanultam először megismerni Imrédy Bélának belső lelki adottságait. Imrédy Béla a szavazás után nem elégedett meg azzal, hogy az elnök enunciálta 4 * 6 a leszavazást, utána még kétszer megszámláltatta a szavazatokat, harmadszor pedig ő maga számlálta meg. Arcán láttam az elváltozást, és láttam azt, hogy ez az ember mindennél jobban és mindenkinél jobban szereti a hatalmat. Nem akarta tudomásul venni a parlamenti szavazásnak azt az eredményét, hogy őt 18 szavazattal leszavazták. Azt hitte, hogyha újra és újra megszámolja a szavazatokat, akkor ez a többség nincs meg, hogy akkor nem szavazták le, és továbbra is megmaradhat hatalmon. Akkor döbbentem meg ettől az embertől. Ahogyan felállott és rámutatott a felálló képviselőkre, amikor számolta őket, akkor ez az arc előttem világossá tette, hogy ennek az embernek pillanatig sem szabad hatalmat hagyni a kezében. Mániákussá lett, és akkor rövidesen, még azon a napon vagy a következő napokon emericanás diákok tüntetni kezdtek a parlament előtt Imrédy Béla mellett, és Dunába dobással fenyegették meg azokat, akik Imrédy Bélával szembehelyezkedtek. És a magyar nép, amelynek politikai nevelése 25 éven keresztül olyan hiányosan gyenge volt, hagyta magát elvakítani. Imrédy Béla nem azért bukott meg tehát, mert földreformot akart, mert szociális elesettségéből ki akarta emelni Magyarországot. Azért bukott meg, mert mi, akik szemben állottunk vele, láttuk, hogyha ez után az ember után megyünk, ha ennek az iránynak befolyást biztosítunk az ország életében, akkor menthe86 Kihirdet, kinyilatkoztat. 346
