Imrédy Béla a vádlottak padján - Párhuzamos archívum (Budapest, 1999)

II. FEJEZET A PER IRATAI

ennek lefolyását, és különösen azt, hogy a végén, amikor Tanú úr azt a kérdést tette fel, „s hogyha mindez nem sikerül", akkor milyen választ adott a vádlott. KORNIS: Darányi miniszterelnöksége alatt a nyilasmozgalom nagyon előretört. Ez mindnyájunkat aggasztott, és ekkor nagy lelki felszabadulás volt, amikor a vádlott lett a miniszterelnök, mert ő azzal a programmal jött, hogy a nyilasokat leszereli. Nemsokára azonban olyan szimptómák mutatkoztak, hogy diktatúrára tör, annak ellenére, hogy 1938. május 14-én bemutatkozó beszédét még ezekkel a szavakkal fejezte be: „A lázadásnak és a konokság szellemének ellen fogok állni, soha le nem paktálok velük és csak egy utunk van, a kegyetlen erélynek az útja." 57 Ilyen tünet volt, hogy a 38-as körnek az ülésén azt mondotta, hogy olyan „mozgalmat" kell alapítani, amely hordozza a kormányt. Tehát nem az alkotmányos országgyűlés, hanem egy mozgalom. Ennek már németes íze volt. Különösen befolyásolt jómagamat a „Cs"-csoporthoz, a politikai primitivizmus képviselőihez való vonzalma. Ezekre támaszkodott. Azután Kaposváron a „csodálatos forradalomról" beszélt. Egyes miniszterek mondották nekem, hogy teljes felhatalmazást akar, és különösen megdöbbentett Kányának az a bizalmas közlése, hogy a komáromi tárgyalás, majd a bécsi döntés előtt a vádlott mint akkori miniszterelnök, levelet írt Ribbentropnak, amelyben jelzi, hogy Kányát nemsokára meneszti. Ez azért döbbentett meg, mert nem sokkal az előtt - Kánya jellemzése szerint - nem akart kimenni a kiéli találkozóra, mert a német atmoszférát nem bírja. Kánya és Ribbentrop között a helyzet igen feszült volt, amikor Kánya tudomást szerzett e levélről, élénk szemrehányást tett, le akart mondani, azonban tekintettel a komáromi tárgyalásokra, majd a bécsi döntésre, még megmaradt, és csak a visszacsatolás megtörténte után mondott le. Egyéb jelek is arra indítottak, hogy én mint a Képviselőház elnöke Széchenyi Bertalan felsőházi elnökkel lépjek kapcsolatba. Telefonon felhívtam Őt Somogy megyéből, és együtt mentünk el vádlotthoz - akkor miniszterelnökhöz - az általam megállapított kérdések feltevésére. Ezekre vonatkozólag jegyzeteket is készítettem, amelyeket most felhasználok. Ez az akciónk 1938. október 27-én volt. Az első kérdésem az volt, hogy valóban teljes felhatalmazást akar-e, mint amiről értesültem. Erre kijelentette, hogy igen. Én mondottam, hogy ez diktatúra, a vádlott viszont azt állította, hogy nem. Én azzal érveltem, hogy ez mégis a német szellemnek a befolyása, és a magyar lélek történeti és politikai éghajlatának ez sehogy sem felel meg. Válasza az volt, hogy ő Németországban járt, ott a vagyon és jövedelem eloszlás újabban olyan kedvezően folyik, hogy azt utóvégre is mintául lehet venni, azonban ezeket a koreszméket, amelyeknek úgysem lehet ellenállni, magyar színezetűvé kell tenni. A második kérdésem az volt, hogy milyen tartalmú legyen ez a felhatalmazás és mekkora időre szóljon? Erre határozatlan válaszokat kaptam, emlegette a szociálpoliKN 1935-1939. XVIII. kötet, 610. p. A mondat pontosan így hangzik: „A lázadásnak és a konok tagadásnak szellemével azonban lepaktálni soha nem fogok, ezzel szemben csak egy út marad számunkra: a kíméletlen erélynek az útja." III. fejezet 3. sz. dokumentum.