Imrédy Béla a vádlottak padján - Párhuzamos archívum (Budapest, 1999)

II. FEJEZET A PER IRATAI

vallomásomnak az a része is, mely a német képviselőkre és a német iskolaügyi kormánybiztos működésére vonatkozik. TANÁCSVEZETŐ BÍRÓ a Bp. 305. §-a értelmében a tanú elé tárja a nyomozás során tett vallomását. SZÉLL: Ezt a vallomásomat a fenti helyesbítéssel tartom fenn. Tanács vezető bírónak a Bp. 305. § 3. bekezdése értelmében a vádlotthoz intézett kérdésére, vádlott a tanú vallomására észrevételt nem tett. A népbíróság a tanú megesketését indítvány hiányában a Bp. 311. § 2. bekezdése értelmében mellőzte. Belép Fellner Alfréd, 50 éves, budapesti születésű és (Benczúr u. 11, sz.) lakos, izr. vallású, nős, gyáriparos foglalkozású, érdektelen tanú, aki a Bp. 210. §-ának 2. bekezdésében foglalt törvényes figyelmeztetés után az alábbiakban tesz vallomást: FELLNER: Vádlottal csak közvetve, éspedig a szeszipari törvénnyel kapcsolatosan kerültem összeköttetésbe. Arra a politikumra szeretnék rámutatni, amely a hajtó ereje volt ennek a törvényjavaslatnak, és amely rávilágít vádlott eljárására. A szesztermelés rendszerének módosítása már előbb felvetődött, és a Darányi-kormány pénzügyminisztere: Fabinyi Tihamér több ízben magához hívta a két érdekellentétben álló termelési csoportot azzal a céllal, hogy azok megegyeznek és új alapot fektessenek le a termelésre. Ezek a tárgyalások nem jártak eredménnyel. Mikor vádlott lett a miniszterelnök, rögtön bemutatkozása után és sajtónyilatkozatban is rámutatott, hogy sürgősen tető alá hozza a szesztörvényt. Ennek a szesztörvénynek tulajdonképpen vádlott, Reményi-Schneller Lajos pénzügyminiszter és Turvölgyi Albert, aki később a Szálasi-kormánynak volt talán leghírhedtebb kormánybiztosa volt az atyja. A törvényjavaslatot előterjesztették a Képviselőházban, mely ott könnyen keresztül ment, mivel komoly ellenzék akkor nem volt, s a Képviselőház tulajdonképpen instrumentum volt a kormány kezében. A Felsőházban azonban a bizottsági ülésen leszavazták ezt a törvényjavaslatot. A bizottság ülésén nem is annyira a szesztörvény gazdasági vonatkozását és szükségességét vitatták, hanem mód szerint és különösen kiemelték, hogy ha már kisajátításra kerül egy objektum, akkor hiba teljesen negligálni az érvényben volt kisajátítási törvényt. A megváltásra és megváltási árra ugyanis a törvényjavaslat egészen külön paragrafust illesztett be, amely ugyan látszólag gondoskodik a kártérítésről, de mindenki, aki ismerte a helyzetet, látta, hogy ez csak látszat és a gyakorlat alátámasztotta, hogy ott nem kártérítésről van szó, hanem tulajdonképpen vagyonelkobzásról. A Felsőház bizottságában ezt aggályosnak tartották. Vádlott annyira exponálta ezt a törvényt, hogy a leszavazása nagy konsternációt keltett a kormány berkeiben. Ekkor vádlott, nem tudom, ki révén, érintkezésbe lépett - ez köztudomású - a Felsőház több prominens tagjával és közölte azt az álláspontját,