Imrédy Béla a vádlottak padján - Párhuzamos archívum (Budapest, 1999)

I. FEJEZET BEVEZETÉS

tervbe vett lépés ellen. Horthy, a november 23-át követő napokban kihallgatáson megjelent ellenzéki vezetőknek-egybehangzó állításuk szerint-megígérte, hogy elfogadja Imrédy lemondását. Kijelentette, hogy aki olyan sikereket írhatott számlájára mint a Felvidék visszacsatolása, az Eucharisztikus Kongresszus, és mégsem tud kormányozni, az nem való miniszterelnöknek. Azután mégis Imrédy javára döntött. Ebben kétségkívül szerepe volt annak, hogy Teleki Pál november 26-án egy közel kétórás audiencián a lemondás visszautasítása mellett érvelt. Nem helyeselte ugyan Imrédy diktatórikus terveit, és részben az ő információi alapján indult meg az ellenakció, de nem értett egyet a disszidálással sem. Andorka Rudolf vezérkari ezredes (a vezérkar 2., hírszerző és kémelhárító osztályának vezetője) előtt november 24-én Teleki „... nagyon kikelt Sztranyavszky és a többiek ellen, akik szerinte forradalomba viszik az országot".

28 Nyilván nem valamiféle revolúció szervezésével vádolta a disszidenseket, hanem attól tartott, hogy az összecsapás és a kormányválság felkorbácsolja a politikai indulatokat és ez kapóra jöhet a nyilasoknak. Teleki magatartását feltehetően az a megfontolás is motiválta, hogy a német vezetés kifogásolhatja a mind külpolitikai, mind belpolitikai tekintetben egyre inkább feléjük forduló Imrédy leváltását. Ezért aztán nemcsak felfüggesztik, hanem végleg megvonják a támogatást Kárpátalja visszacsatolásának tervétől. Berlin neheztelésének lehetősége még inkább befolyásolta Horthyt, akinek ki kellett mondania a döntő szót. A kormányválság kirobbanása után, november 24-én „megnyugtatta" Erdmannsdorff budapesti német követet, hogy nem nevez ki külpolitikailag - nyilván Berlin számára - „nem akceptábilis" politikust miniszterelnöknek, ezért nem kerülhet szóba Bethlen István sem, aki pedig „... talán képes lenne kormányzóképes többséget összehozni". Imrédy időközben azzal is erősítette pozícióját a német vezetésnél, hogy engedélyével november 26-án megtarthatta alakuló gyűlését a magyarországi németség nemzetiszocialista szervezete, a Volksbund der Deutschen in Ungarn. Zsitvay Tibor volt házelnök és igazságügyminiszter, a kormányzó bizalmasa és vadásztársa tudomása szerint a következő napon, jóllehet vasárnap volt, a német követ délután Horthynál járt. Ezt követően készült az esti órákban a lemondást elutasító legfelsőbb kézirat, amelyet másnap reggel hoztak nyilvánosságra, de a beavatottak még aznap tudomást szereztek róla. Zsitvay szerint a kormányzó lépésére „... nem lehet más megfejtést találni, ... mint hogy kényszer alatt cselekedett. Inkább megalázkodott, hogysem nemzetét - önérzetes ellenszegülésével - a megszállás katasztrófájába döntse." Az cxminiszter azzal is valószínűsíti a közvetlen német diplomáciai beavatkozást Imrédy javára, hogy tudomása szerint Horthy „... soha senki előtt sem nyilatkozott e tárgykörben. Magam is, mások is szóba hoztuk Erdmannsdorff beavatkozását különböző alkalmakkor, soha nem nyilatkozott róla, de nem is tiltakozott az 28 A madridi követségtől Mauthausenig. Andorka Rudolf naplója. Összeállította, a bevezetőt és a jegyzeteket írta Lőrincz Zsuzsa. Budapest, 1978, Kossuth Könyvkiadó. 68. p. 29 A Wilhelmstrasse és Magyarország. Német diplomáciai iratok Magyarországról 1933-1944. Összeállították és sajtó alá rendezték, a bevezető tanulmányt írták Ránki György, Pamlényi Ervin, Tilkovszky Lóránt, Juhász Gyula. Budapest, 1968, Kossuth Könyvkiadó. 166. sz. dokumentum, 33 1. p.