Imrédy Béla a vádlottak padján - Párhuzamos archívum (Budapest, 1999)

II. FEJEZET A PER IRATAI

tam. Éppen az ellenkezőjét mondottam annak, mint amit a vádirat nekem imputai.

204 Veesenmayer a helyzetet úgy is jól ismerte, tehát neki valótlan helyzetképet amúgy sem lehetett festeni. Veesenmayerről nem tudtuk, hogy a külügyi hivatal megbízásábóljár itt, és így helyesnek, sőt kötelességnek éreztük, hogy ezt a német személyiséget, akiről feltételeztük, hogy véleményét és tapasztalatait odahaza elmondja, felhasználjuk arra, hogy illetékes német körökben ki ne alakuljon egy olyan felfogás, amely a két ország viszonyát illetéktelen német beavatkozás útján károsan befolyásolhatja. Mindebből világos, hogy a Szentirmay-vacsorán lefolyt magánbeszélgetés, melynek jelentőségét hiba volna túlozni, semmiféle kapcsolatban nem áll a március 19-i eseményekkel. Egyébként az 1930. III. tc. 58. §-ának tényálladéki eleme, hogy a külhatalmat „kényszerintézkedésre indítani törekszik". Tehát nekem, ha a vád megállana, törekedni kellett volna a kényszerintézkedés kiprovokálására, márpedig éppen az ellenkezőre van adat. Megemlítem, hogy a törvény hivatkozott szakasza szerint „indítani törekszik", tehát egy szándékos, határozott célból történő cselekményt tételez fel, nem pedig egy véletlen találkozót és az ország érdekében állónak látszó közismert információt. Rátérek ezután a vádiratban a bizonyítékok csoportosítása cím alatt az egyes vádpontokhoz foglalt előadásra. Mindenekelőtt megjegyzem, hogy az V. vádpontnál a vádirat szerint hajlandó lettem volna kormányalakítást vállalni

205 stb. Ellenkezőleg, ellenvetéseket tettem ezzel Lásd az Imrédy népügyészségi vallomásához fűzött jegyzetet. Rátz és Kunder vallomásaikban a kérdésről Imrédyhez hasonló értelemben nyilatkoztak. Veesenmayer a politikai rendőrségen 1945. november 3-án, azaz már a vádirat benyújtása után tett vallomásában a következőket mondotta Imrédyvel folytatott megbeszéléseiről: 1943 tavaszán „a német Külügyi Hivatal megbízásából három hétig tartózkodtam Budapesten az itteni politikai viszonyok tanulmányozására. Ez alkalommal több ízben együtt voltam Imrédy Bélával, akinek megbízatásomat nem mondtam meg, de aki ezt a beszélgetések során nyivánvalóan felismerhette. Az általa kapott felvilágosítások a magyar belpolitikai viszonyokról kifejezték azt az aggodalmát, hogy a kormány kiállása a közös ügy mellett nem eléggé egyértelmű. Felfogása szerint a magyar gazdasági és katonai erő csak töredékesen vettetett be a háboríiba, különösen azt gyanította, hogy jelentősebb élelmiszer-tartalékok állnak rendelkezésre, amivel a német birodalmat meg lehetne segíteni.... Következő találkozásunk ugyanez év őszén történt, novemberben, amikor a hadihelyzet további jelentős leromlása természetesen Imrédyben is fokozta az ez irányú nyugtalanságot... a készülő titkos fegyverekre való hivatkozással aggodalmait némiképpen lecsökkentettem. Őszi megbeszélésünk során a helyzet romlása folytán természetesen fokozódott a Kállay-kormánnyal szemben érzett bizalmatlanságunk is. Imrédy nem javasolta ugyan a saját személyét, de megbeszéléseink során éreztette, hogy magát alkalmasnak tartaná ilyen szerep betöltésére, részben azért is, hogy a legszélsőbb jobboldalt a kormányhatalomtól távol tartsa. Kifejtette előttem, hogy az ő személyét, ill. politikai irányát német segítség nélkül aligha lehetne kormányra juttatni, de figyelmeztetett a magyar nép, különösen a magyar polgárság különös érzékenységére jogi kérdésekben, tehát szükségesnek tartotta, hogy az alkotmányos formákat mindenképpen megtartsák. A maga részéről kifejtette, hogy erőszakos beavatkozást helytelennek tartana, és mindenkor hangsúlyozta a magyar állam teljes szuverenitásának gondolatát." (BFL XXV.l.a. 3953/1945. 114. p.). - Imputai: vétkül tud be. 205 A német megszállást követő kormányalakítási tárgyalásokról és pártpolitikai fejleményekről lásd