Imrédy Béla a vádlottak padján - Párhuzamos archívum (Budapest, 1999)
II. FEJEZET A PER IRATAI
hogy a cseh válság előtt Prágában, a jugoszláv válság előtt pedig Zágrábban tűnt fel, 1943 őszén Budapesten, mint a Standard Rt. igazgatósági tagja, magántársaságokban kötetlen beszélgetéseket folytatott több magyar közéleti személyiséggel, közöttük Imrédy Bélával is. Vádlott maga sem tagadja, hogy Veesenmayerről feltételezte a közeli kapcsolatot a német külügyi kormánnyal, amint nem kételkedett abban sem, hogy nevezett az itt szerzett információkról jelentést tesz illetékes német helyen. Ennek tudatában behatóan tanácskozott nevezettel a magyar belpolitikai helyzetről, és amiként Szálasi Ferenc, dr. Csia Sándor, dr. Gera József, Rátz Jenő és Gál Csaba vallomásaiból kiderül, közölte vele, hogy a magyar szélsőjobboldal kormányra juttatását egyedül a magyar belpolitikai erőktől remélni semmiképpen sem lehet. O világosította fel ezt a német kémet arról, hogy az általuk kívánt belpolitikai változást csupán a kormányzó személyén keresztül lehet elérni, azaz a kormányzót kell rábírni arra, hogy változtassa meg eddigi magatartását, és bízza a szélsőjobboldalra az ország vezetését. Ismerve azokat az eszközöket, amelyeket a nemzetiszocialista német kormány például Csehország esetében habozás nélkül alkalmazott, nem férhet kétség az iránt, hogy milyen eszközökre gondolt vádlott akkor, amikor a kormányzó „meggyőzését" állította Veesenmayer elé, mint a probléma egyetlen megoldási lehetőségét. Nyilvánvaló, hogy ezeknek a beszélgetéseknek során éppen Imrédy hívta fel az illetékes német körök figyelmét arra, hogy milyen nagy jelentősége van Magyarországon az alkotmányosság látszatának, s így vezette rá őket arra az útra, amelyet a németek 1944. március 17-én 180 a kormányzónak Németországba történt kirendelésével és a Sztójay-kormánynak kierőszakolásával valóban választottak is. Kétségtelen, hogy Imrédy magyarországi belpolitikai működése megszerezte számára a német politikai körök teljes bizalmát, amit bizonyít egyrészt Sztójay Döme volt berlini követ tanúvallomása, de egyben bizonyítja pusztán az a tény is, hogy az ide katonai hatalommal bevonult német hatóságok a kormányzótól annak az Imrédy Bélának miniszterelnökké való kinevezését követelték, akinek zsidó származása előttük ismeretes volt. Nem kétséges, amint ez Rassay Károly tanúvallomásából is kiderül, hogy a német hatóságok Imrédy származási okiratainak birtokában zsarolni is tudták Imrédyt, és így viszont érthetővé válik az is, hogy a kormányzó miért volt annyira bizalmatlan Imrédyvel szemben, hogy nem nevezte ki miniszterelnökké. Az a tény, hogy Magyarországot idegen katonai erők szállották meg, nem akadályozta meg Imrédy Bélát abban, hogy mint ez saját vallomásából kiderül, 1944. március 20-án megjelenjék Veesenmayer akkori budapesti követnél, tehát hogy idegen hatalom képviselőjével magyar kormány megalakításáról tárgyaljon. Ő maga és ott lévő vezető párthívei a német követ felszólítására minden miniszteri állásra két-három posszibilis férfit neveztek meg. A további tárgyalások során Imrédy Béla hozzájárult ahhoz, hogy pártjának három vezető embere: Rátz Jenő, Jaross Andor és Téves dátum. Horthy klessheimi látogatására, amelynek során Hitler közölte vele, hogy a német csapatok megszállják az országot, 1944. március 18-án került sor.
