Imrédy Béla a vádlottak padján - Párhuzamos archívum (Budapest, 1999)

II. FEJEZET A PER IRATAI

lágháború katasztrófája után a magyar nép kísérletet tett arra, hogy maga vegye kezé­be sorsának intézését, lerázza magáról az évszázados köznemesi és főúri nagybir­tokosok uralmát és történelmi hivatásának megfelelően foglalja cl a maga helyét a szabad népek sorában. A magyar népnek ez a történelmi kísérlete a nemzetközi feudalizmus és reakció összeesküvésén meghiúsult, és az a szellem, mely 1919 augusztusában uralomra ke­rült, első és legfontosabb céljának tekintette a történelmi osztályok és a nagytőke uralmának visszaállítását és akár a legdurvább eszközök alkalmazása árán való bizto­sítását. Ez a rendszer indította meg és szította előre megfontolt szándékkal, módszeresen a magyarországi zsidóüldözéseket, de tette ezt a legnagyobb rosszhiszeműséggel. Ugyanakkor, amikor a zsidó kisegzisztenciákat üldözték és ütötték, a magyar törté­nelmi osztályok meggondolás nélkül szövetségre léptek azzal a nagytőkével és bank­kapitalizmussal, amelynek jelentékeny része az általuk hirdetett jelszavak szerint zsi­dó kézen volt, és az állam egész apparátusának támogatásával az antiszemitizmus jelszava mögött soha nem látott hasznokhoz juttatták ezt a nagytőkét. A történelmi Magyarország ez elkorcsosodott maradványai a közéleti erkölcs minden kötelezett­ségét félretéve a maguk hatalmi pozíciójának és nyereségvágyának, haszonszerzésé­nek biztosítására Magyarországot a nemzetközi közvélemény előtt súlyosan kompro­mittálták és ismételten nemzetközi akciókat váltottak ki a magyar rendszer megbuk­tatására. Az ellenforradalom első éveinek lezajlása után, mikor a rendszer már kellő­képpen biztosítottnak látta a maga közéleti és politikai pozícióit, uralomra került gr. Bethlen István, aki az első évek közéleti bizonytalansága után a konszolidáció jelsza­vával vette kézbe a kormányzást, és az ország gazdasági életét legelsősorban külföld­ről szerzett kölcsönökre építette fel. Ez a rendszer, nem számolva az ország teherbíró képességével, a termelésből maradó felesleg méretéhez szabott fizetőképességével, a külföldről felvett összegeket oly beruházásokra fordította, amelyek a visszafizetési feltételekkel semmiképpen sem voltak összhangban, s így akkor, amikor a világgaz­dasági válság kitört, Magyarország is a legsúlyosabb gazdasági helyzetbe jutott, azaz gyakorlatilag kifejezve fizetésképtelenné lett. A gazdasági élet területén elkövetett bűnök mellett politikai tekintetben is a legsú­lyosabb mulasztások terhelik ezt a rendszert, mert hazug és mesterségesen felnagyolt propagandájával Magyarországot teljesen elszigetelt nemzetközi helyzetbe hozta, ir­redenta politikájával a szomszédos államokkal állandó feszültséget teremtett, és tette mindezt azzal a céllal, hogy a magyarországi szociális helyzetből fakadó nyomorúság minden ódiumát erre a külpolitikai helyzetre hárítsa át. Az ún. „szegcdi gondolat" jegyében megindult politikai rendszer uralmának első 12 esztendejében elsikkasztotta a sokszor megígért radikális földreformot, nem való­sította meg a választójogi törvény évtizedek óta követelt demokratikus szellemű és a népakarat érvényesülésére módot adó átalakítását, és ily módon Magyarországot Eu­rópa egyik legelmaradottabb politikai rendszerű államává tette. Abban az erkölcsi leromlásban, amelyet részben az első világháború, majd az azt követő zűrzavaros események és végül az 1919-ben megindult és magát minden tör-

Next

/
Oldalképek
Tartalom