Imrédy Béla a vádlottak padján - Párhuzamos archívum (Budapest, 1999)
II. FEJEZET A PER IRATAI
3. RASSAY KÁROLY ÍRÁSBELI VALLOMÁSA A BUDAPESTI NÉPÜGYÉSZSÉGEN 1945. szeptember 19. Dr. Rassay Károly sz. 1886. III. 21-én Orsován, ny. igazságügyi államtitkár, volt országgyűlési képviselő, ügyvéd. Lakik: Budapest, II. ker. Bolyai u. 9. Érdektelen. Figyelmeztetés után a következőket vallja: Imrédy Bélát 1932-ben ismertem meg, akit akkor a Gömbös-kormány 54 pénzügyminiszterének neveztek ki. Mint miniszter erősen konzervatív pénzügyi politikát folytatott. Vele szemben, mint az egész Gömbös-kormánnyal szemben ellenzéki állásponton voltam, és személyes érintkezésem egészen felületes volt. Később Imrédy otthagyta a pénzügyminiszterséget és a Nemzeti Bank elnöke lett. Ennek a változásnak nem volt politikai oka. Gömbös Gyula elmondotta nekem már előzőleg, hogy Imrédy elmegy, mert amint Imrédy neki panaszkodott, a miniszteri jövedelemből nem tud megélni, és a rövid minisztersége alatt felélte megtakarított pénzét. Kissé meglepett ez az indoklás, mert hiszen a Házban Imrédy a tisztviselőkkel és az adósokkal szemben is igen szigorú takarékossági szempontokat hangsúlyozott. Imrédyvel mint a Nemzeti Bank elnökével nem volt kapcsolatom, csak időnként találkoztam vele a 42-es bizottságban. 55 Akkor kerültem Imrédyvel mint politikussal újra érintkezésbe, amikor a Darányi-kormány idejének vége felé gazdasági miniszter lett. Ebben az időben is mint konzervatív jelentkezett. Többször tett előttem elítélő megjegyzést a Darányi-korGömbös Gyula miniszterelnök kormánya 1932. október l-jén lépett hivatalba. Imrédy 1935. január 6-ig töltötte be a pénzügyminiszteri tisztséget. 1935. január 7-1938. május 14. között a Magyar Nemzeti Bank elnöke volt. Időközben 1938. március 9-május 14. között tárcanélküli közgazdasági miniszteri tisztséget is betöltött. 55 Az 1939:11. tc, a honvédelmi törvény a kormánynak lehetőséget biztosított háború idején vagy az országot közvetlenül fenyegető háborús veszély esetén arra, hogy rendeleti úton, egyébként a törvényhozás hatáskörébe tartozó tárgykörökben intézkedjék vagy eltérjen a hatályos törvényektől. Az ily módon kiadott rendeleteket a kormány köteles volt utólag bemutatni az országgyűlés két házából választás útján kialakított 36 tagú, majd a területvisszacsatolások után 42 tagú országos bizottságnak.