A Levéltári Szekció tanácskozása az MKE XIII. vándorgyűlésén, Kaposvár. 1981 - Magyar Könyvtárosok Egyesülete Levéltári Szekció füzetei 1. (Budapest, 1983)
I. A Levéltári forráskiadás - Hozzászólások:
a cél, hogy egy-egy levéltár tizedjegyzékeiböl forráskiadvány készüljön, hanem hogy egy időmetszetben vagy egy-egy helység vonatkozásában a tizedjegyzékek ismertek legyenek, bármelyik levéltárban is őrzik azokat. Külön problémának érzem az egyházi levéltárak tizedjegyzékeit. Az OL munkatársainak véleménye szerint itt a feltárást a mikrofilmezésre való előkészítéssel és mielőbb mikrofilmezéssel kellene összekötni, és ez a gyűjtemény az OL filmtárában elhelyezve - ideiglenesen - lehetne a további kutatás alapja. Az 1700 utáni tizedjegyzékek feltárását, illetőleg közlését ismét más alapokra kell helyezni. Elsősorban szőlőről készült összeírások szépszámmal találhatók a levéltárakban, és a nagy mennyiség miatt ezek bemutatása legfeljebb mintaévek alapján vagy számítógépes adatfeldolgozással oldható meg. Végül szeretném felhívni a figyelmet arra, hogy a VEAB Történelmi Szakbizottsága keretében működő Településtörténeti Munkabizottság 1981 -tői kezdődően szintén felvette programjába a 16-19. századi összeírások feltárását, feldolgozását, és velük a munkát valamilyen formában össze kellene hangolni. A hagyatéki leltárakkal kapcsolatban nem áll fenn az, hogy tükröződő iratokkal találkozunk. Itt a fő nehézséget az anyag szétszórtsága jelenti. A nagyobb városi" és megyei iratanyagokban általában találkozunk „Testamenta* vagy .Inventoria* állagokkal, a mezővárosoknál azonban rendszerint a közigazgatási iratokban helyezték el a végrendeleteket és leltárakat. Ezen kívül tartalmaznak hagyatéki anyagot az árva- és gyámügyi iratok, a törvénykezéssel kapcsolatos levéltári fondok, hogy csak a legfontosabbakat említsük. Ezért - mintavételhez - széles körű levéltári kutatást kell folytatni, ha egy-egy társadalmi réteg helyzetét vagy egy bizonyos időmetszetben egyegy település viszonyait vizsgáljuk. Problematikus az irattan! megközelítés is, főként a városi hagyatéki anyagnál. A 19. század elejétől a klasszikus értelemben vett hagyatéki leltárak elvesznek a bürokrácia útvesztőiben, és az elhaltak vagyonáról a teljes kép meghatározása is nehéz. Egyes esetekben a leltárak többféle variációban készültek, az örökösök kérésére azokat kijavították. A végrendeletek és a vagyonról szóló összeírások mellett így többször találkozunk az ingóságokról készült árverési jegyzőkönyvekkel, az árukészletre, nyersanyagra vonatkozó szakértői jelentésekkel, specifikációkkal, a legkülönfélébb gazdasági eszközökkel, borokkal kapcsolatban készült kimutatásokkal. Hasonló probléma a városi levéltárakban a vizsgálat módja is. Ha az életmódra koncentrálunk, akkor tételesen kell haladni a leltár felépítése szerint, szobáról-szobára, helyiségről-helyiségre, mert r\em mindegy, hogy melyik szobát hogyan rendezték be. Ha gazdaságtörténeti szempontokat veszünk figyelembe, akkor a berendezések értéke, a polgárok tőkeereje, műhelyük,
