A Levéltári Szekció tanácskozása az MKE XIII. vándorgyűlésén, Kaposvár. 1981 - Magyar Könyvtárosok Egyesülete Levéltári Szekció füzetei 1. (Budapest, 1983)

I. A Levéltári forráskiadás - Hozzászólások:

boltjuk berendezése, a nyersanyag, az árukészlet a fontos. A szó szerinti kiadást a leltárak terjedelme eleve lehetetlenné teszi, még mintavétel formájában is. Számba kell venni az illető városban vagy helységben kialakult örökösödési szokásokat, akár gazdaságtörténeti szempontokat veszünk figyelembe, akár egy család életmódjának modelljét akarjuk felállítani. A polgárcsaládokban a férfiak és a nők vagyonát külön kezelték, tehát a házastársak bármelyikének halála esetén készült leltár nem a család életmódjáról számol be, hanem pl. a feleség halála esetén csak az örökösök által is tiszteletben tartott saját vagyont összesíti. Hasonló a helyzet a férfiak esetében. A műhelyek, boltok rendszerint a férfiaknál fordulnak elő, de ha az özvegy vitte tovább a műhelyt, akkor az ő halálakor ismét felvették. Ez a helyzet egyéb házastársak közötti öröklésekkel is. Ha figyelembe vesszük a 18-1 9. századi iparosok, kereskedők családmodelljét, a kétszeres házasodást, a kép elég bonyolult, így a forrásfeltáráshoz, "az egyértelmű értelmezéshez geneológiai kutatásokra is szükség van. A hagyatéki leltárakkal néprajzi szempontból eddig már sokan foglalkoztak. A MTA Művészettörténeti Kutatócsoportja évek óta gyűjti a hagyatéki leltárak művészettörténeti vonatkozású adatait, részleteket emelve ki az egyes leírásokból. Szóba került a VEAB-nál a leltárak technikatörténeti öszszesítése is. A sokféle szempont az anyag töredékes bemutatásához, párhuzamos munkákhoz vezet. A hagyatéki leltárak esetében a betűhív közlés általánosabb, mutató jellegű - a feltárás mellett lennék. A forráskiadványokkal és a munka egységesítésével kapcsolatban szeretném elmondani, hogy itt elsősorban szemléletváltozásra van szükség. A jelenlegi gazdasági helyzet, amely sürgeti a kulturális javakkal való takrékoskodást, szükségessé teszi e változást. - A levéltári anyagokat bizonyos szempontból úgy tekintettük, mint valamely történeti tudományág forrásbázisát egy településre, társadalmi rétegre, csoportra vonatkozó történeti dokumentumok együttesét, vagy mint egy megye vagy város levéltárának kincseit, amelyet egy-egy kiadvány formájában a közösségnek be kell mutatni. Egyre fontosabb, hogy ehelyett az országban őrzött valamennyi iratanyagot a nemzeti kultúra részének tekintsünk, amelyet egységesen, azonos szempontok ismeretében kell feltárnunk, a gazdaságosságot figyelembe véve úgy, hogy az a lehető legtöbb tudományág és minden egyéb kutatás számára egyértelmű, hozzáférhető legyen. - Bátrabban kellene alkalmazni a modern technikai eszközöket, nyomdai publikálás helyett a mikrofilmet, a feltárásoknál a lyukkártyát, az adatok számítógépes feldolgozását. A területen már voltak jó kezdeményezések,