A Levéltári Szekció tanácskozása az MKE XIII. vándorgyűlésén, Kaposvár. 1981 - Magyar Könyvtárosok Egyesülete Levéltári Szekció füzetei 1. (Budapest, 1983)

I. A Levéltári forráskiadás - Hozzászólások:

A sokszorosan deklarált igény ellenére azonban az 1949 és az 1956/60 közti időszakkal foglalkozó forrásközlések színvonalas, a témák érdemilényegi megismerését lehetővé tevő formája elé alig áthágható akadályok merednek. (Ez részben az 1945-48-as időszakra is áll, de az igazán gátló, sőt bénító akadályokkal az 1 949 utáni időszak kutatói találkoznak). Egyrészt: feltétlenül szükséges lenne a tematikusán meghatározott kutatási korlátozások egy részének feloldása, enyhítése, amit a vonatkozó jogszabályok óta eltelt idő, s méginkább az érintett források keletkezése óta eltelt idő indokol. Másrészt: az iratképző szervektől „titkos", „bizalmas" jelzéssel levéltárba kerülő iratok visszaminősítésére megoldást kellene találni. Nagy mennyiségű és igen értékes anyagról van szó, hiszen - tudjuk - pl. az ötvenes évek első felében az igazán informatív iratok zöme „titkos" minősítést kapott. A vonatkozó iratok aztán többnyire e minősítéssel kerülnek levéltárba, mivel a nagy menynyiségű irat előírásszerű (darabonkénti) visszaminősítése sok időt igényelne, illetve egyáltalában hiányoznak - úgy tűnik - a visszaminősítés kritériumai. A levéltárnak viszont nincs joga visszaminősíteni, s így az iratok - ha megoldást nem találunk - „titkos"-ak lesznek, míg világ a világ. Márpedig az ilyen minősítésű iratok kutatásához a fondképző szerv külön engedélye szükséges; ezt vagy megadja vagy nem; megadja, de pl. xeroxozást nem enged, vagy bekéri felülvizsgálatra a kéziratot. Mindez erősen kérdésessé teszi a kutatómunka sorsát, ami nyilvánvalóan mérsékli az igényes kutatók lelkesedését. (Csak érintőleg említem meg, hogy a visszaminősítés elhúzódásával, illetve elmaradásával függ össze az is, hogy a titkos iratok általában jóval később is kerülnek levéltárba, mint az ún. „sima" iratok; ez a levéltári feldolgozó munkát gátolja nagy mértékben, hiszen a jó feldolgozó munka a fond egészének áttekinthetőségét igényelné.) E nem megoldhatatlan kérdés rendezése érdekében a Levéltári Szekció is tehetne lépéseket. A rendezés elmaradása nem kevesebbet jelentene, mint hogy szocialista társadalmunk, gazdasági fejlődésünk megismerésének oly sokszor kiemelten programba vett feladata, és a megismerést szolgáló kutatómunka érdemi pontokon történő lehetetlenülése éles ellentmondásban maradna. Benda Gyula: Hozzászólásomban a hagyatéki leltárak gyűjtését és feldolgozását szeretném érinteni. Szóba került már, hogy e forráscsoport iránt a néprajzosok érdeklődtek elsősorban, de azt is meg kell jegyezni, hogy már a Történelmi Tár „szalmakazlában" is jónéhány paraszti, nemesi leltárt közöltek. Sajnos azt is meg kell mondani, hogy a közlés, ami egyes leltárak közreadását érinti, az körülbelül abban az állapotban van ma is, jóllehet általában hozzátesszük