A Levéltári Szekció tanácskozása az MKE XIII. vándorgyűlésén, Kaposvár. 1981 - Magyar Könyvtárosok Egyesülete Levéltári Szekció füzetei 1. (Budapest, 1983)

I. A Levéltári forráskiadás - Benda Kálmán: A magyar forráskiadás története és jelenlegi helyzete

két olyan történeti szintézis, amely mai napig használható. A két mű egyik jelentősége, hogy rámutatott a magyar történelemben, a történeti fejlődés rajzában azokra az üres foltokra, amelyeket még forrásfeltárással kell tisztázni. A forráskutatás az elnyomatás éveiben nagy erővel indult meg. Toldy Ferenc kiadja a középkori krónikákat, majd a 16-17. századi magyar szépírókat. Mikó Imre négy kötetben az erdélyi történelem forrásait, Szalay László megindítja az önéletrajzok és emlékiratok kiadását. Az életrajz különben is kedvelt és szívesen olvasott műfaj ebben az időben. Szilágyi Sándor pedig nagykörösi tanártársaival elindítja a „magyar nép községi- és magánéletére" vonatkozó dokumentumok közreadását. Az érdeklődés széles, mégis azt mondhatjuk, egyoldalú. Elsősorban a volt nagy családok, az előkelő nemesi rétegek múltban való vitézkedése és politikai tevékenysége érdekli a történetírókat. Ezért lépnek előtérbe az emlékiratok. És ezért nincsen sikere Szilágyi Sándorék nagykőrösi kiadványának, amely egyedülálló a korszakban azzal, hogy a népre irányítja tekintetét, de néhány füzet után megszűnik. A történetírás a feudális uralkodó osztály nemzetségeinek, családjainak históriai szerepét ábrázolja népszerűen megírt művekben, hogy minél szélesebb rétegek olvassák, s a forráskiadás szempontjai is ehhez igazodnak. Érdekes, olvasmányos szövegeket adnak ki, helyesírásukat átírják, de ugyanakkor a ritkább, vagy érthetetlenebb kifejezéseket is módosítják. Az „unalmasabb" részeket kihagyják, anélkül, hogy azt jeleznék, kritikai megjegyzésekre pedig ezekben a kiadványokban egyáltalán nem kerül sor. A Tudományos Akadémia, amely mindeddig nem szólt bele a magyar történeti forráskiadásba, most egyszerre jelentkezik, és átveszi a vezetést. 1 855-ben létrehozzák az Akadémia Történeti Bizottságát, ettől kezdve két emberöltőn át ez intézi a forráskiadványok ügyét. 1856-ban megindul a Magyar Történelmi Tár, majd később a Történelmi Tár, a szétszórtan található kisebb forrásanyagok közlésére. 1857-ben megindítja az Akadémia a Monumenta Hungáriáé Historica nagy sorozatát. Ennek különböző alsorozatai vannak: korszakok és műfajok szerint. 170 kötet jelent meg ebben a sorozatban, az Árpád-kortól a szatmári békéig. Ha azonban a sorozat köteteinek tudományos értékét nézzük, azt kell mondanunk, hogy bár napjainkig használjuk őket, mert rájuk vagyunk utalva, a színvonal messze elmarad a mennyiség mögött. Az első, ami feltűnik, hogy a forráspublikálás 1 711 -gyei leáll. Ez annál érthetetlenebb, mert ugyanebben az időben az osztrák akadémia már komoly sorozatokban adja ki Mária Terézia és II. József iratait. Magyarországon azonban ez akkor nemzetietlen kornak számított, az érdeklődés a Bécs elleni küzdelmek időszakára irányult. Egyébként is a forráspublikációkban nincs tervszerűség, nincs elképzelés.