Bariska István et al. (szerk.): Buda expugnata 1686. Europa et Hungaria 1684-1718. A török kiűzésének európai levéltári forrásai 2. (Budapest, 1986)

Vatikánváros Állam

való csatlakozásra — ami 1686-ban meg is történt - a francia királyt pedig igyekezett visszatartani attól, hogy nyugati hódító politikájával veszélyeztesse a Szent Liga hatékonyságát. A Buda visszafoglalásáért folytatott hadjárat óriási anyagi befektetéssel járt. A pápa támogatást kért a német fejedelmektől és püspököktől, engedélyezte az örökös tartományokban levő egyházi javak egyharmadának eladását, és segítséget kért a svájci bencésektől, valamint a Liége-i, kölni, hildesheimi és münsteri székes káptalanoktól. Ő maga jelentős pénzösszegeket és nagy mennyiségű gyógyszert küldött a katonai kórházak számára.

VIII. Sándor (1689—1691) és XII. Ince (1691—1700) pápa folytatták XI. Ince erőfeszítéseit Európa védelme és Magyarország visszafoglalása érdekében: VIII. Sándor a Velencei Köztársaságot, XII. Ince I. Lipót császárt támogatta a török elleni küzdelemben. A császári csapatok 1692 júniusában visszafoglalták Nagyváradot, a velenceiek pedig Chios szigetét szerezték meg 1694-ben. A törökök azonban kihasználva a császári haderő megosztottságát a magyarországi és az időközben megnyíló rajnai hadszíntéren, átkeltek a Dunán, és ismét Magyarország déli területét fenyegették. Savoyai Jenő azonban döntő győzelmet aratott felettük Zentánál 1697. szeptember 11-én, s ez tárgyalásra kényszerítette a Török Birodalom vezetőit.

A karlócai béke (1699. január 26.), amelyet a császár, a Velencei Köztársaság, Oroszország és a Lengyel Királyság, a Török Birodalommal kötött, átmeneti szünetet jelentett a török háborúk menetében. A spanyol örökösödési háború (1701—1714) és az északi háború (1700—1721) azonban ismét bátorításul szolgált a Porta számára, és Európa hamarosan újra a török veszély fenyegetésében élt. így Jeruzsálem felszabadítása csupán XI. Kelemen pápa (1700—1721) álma maradt. A Porta hadi készülődései ezidőtájt elsősorban a Velencei Köztársaság ellen irányultak. XI. Kelemen pápa elődje, V. Pius nyomdokain haladva arra törekedett, hogy védelmi szövetséget hozzon létre a törökök Földközi-tengeri fenyegetése ellen. A császár azonban, mivel nem bízott Spanyolországban, egyelőre nem nyújtott katonai segítséget. így a török flotta 1715 nyarán jelentős sikereket ért el: a Velencei Köztársaság elvesztette az egész Peloponnészoszt és félő volt, hogy a következő támadás magát Itáliát éri. A pápa nyomására V. Fülöp spanyol király Giulio Alberoni apát, pármai követ közbenjárására 1715 végén formális biztosítékot adott, hogy nem veszélyezteti a császár itáliai birtokait a török háború idején. Ezután a pápa jelentős pénzügyi támogatásával létrejött VI. Károly császár és a Velencei Köztársaság török elleni szövetsége. Savoyai Jenő péterváradi győzelme (1716. augusztus 5.) és a velenceiek sikere az Adriai-tenger bejáratát őrző Korfu védelménél a hadműveletek bíztató kezdetét jelentették. Spanyolország azonban megszegte ígéretét. Miközben a császár és a velenceiek is a pápai támogatással fölállított spanyol flotta érkezését várták — amelynek az lett volna a feladata, hogy a tengeren támogassa a császári csapatok szárazföldi hadműveleteit — a spanyolok támadási tervet dolgoztak ki az Itáliában levő császári birtokok megszerzésére; a spanyol flotta elindult és elragadta Szardínia szigetét a császártól. Mindezt azért tette a spanyol király, hogy biztosítsa a hatalmat Itáliában másodszülött fia számára.

1008