Bariska István et al. (szerk.): Buda expugnata 1686. Europa et Hungaria 1684-1718. A török kiűzésének európai levéltári forrásai 2. (Budapest, 1986)
Szovjet Szocialista Köztársaságok Szövetsége
TÖRTÉNETI BEVEZETŐ A 17. század utolsó évtizedeiben Oroszország külpolitikájának legfontosabb kérdése a Török Birodalom agresszív törekvései elleni védekezés volt. Annak ellenére, hogy a krími tatárokat a szultán vazallusaivá tette, és a határterületeken török csapatok is tartózkodtak, az előző évszázadokban orosz-török összeütközésekre alig került sor, legfeljebb a tatárok elleni harcokban találkoztak az orosz katonák török katonákkal, főleg tüzérekkel. A portai orosz követek - a kormányzat utasításait követve - a béke fenntartására törekedtek. Az 1670-es évek elején a helyzet gyökeresen megváltozott. A török expanziós törekvések új erőre kaptak azt követően, hogy a szultán nagyvezérei a Köprülü családból kerültek ki. A Köprülük idejében egész sor katonai és állami reformot vezettek be. Ebben az időben a törökök hódító törekvései nemcsak az orosz és ukrán területeket fenyegették, de veszélyt jelentettek az osztrák Habsburgok, a Lengyel Királyság és a Velencei Köztársaság számára is. Anglia és Franciaország diplomáciai támogatásával a Török Birodalom megosztotta ellenfeleit: I. Lipót császár 1664-ben, Velence 1669-ben, Kandia bevétele után kötött külön békét a Portával. Ennek következtében az 1660-as években Oroszországnak nem sikerült megvalósítania a legfontosabb diplomáciai célkitűzéseit — egy törökellenes liga létrehozását. Sőt, miután P. D. Dorosenko ukrán hetman behódolt a szultánnak és a kitört háborúban a főúri pártharcokban legyengült Lengyel Királyságtól a Török Birodalom elhódította a Kameniec várát és Podóliát (1672), a törökök igényt támasztottak Ukrajna egész területére is. A háború fenyegető veszélyét az orosz kormányzat diplomáciai lépésekkel igyekezett elhárítani, de a Konstantinápolyba küldött három követség (1666., 1669., 1673.) eredmény nélkül tért vissza. A Porta, szövetségben vazallusával, a krími kánnal, háborúra készült. Az egymással szembenálló, pártokra bomlott Európában kialakult politikai helyzet közvetlen hatást gyakorolt a délkelet—európai erőviszonyokra. Oroszország, amely érdekelt volt egy ütőképes törökellenes koalíció létrehozásában, 1675 októberében szövetségi szerződést kötött I. Lipót császárral. A cár másik potenciális szövetségese, III. (Sobieski) János lengyel királyaitokban ellenséges érzelmekkel viseltetett Oroszország iránt: követelésekkel lépett fel az ukrán és nyugat—orosz területeken, és ezzel egyidőben tárgyalásokat folytatott a Portával. Az Oroszország és a Lengyel Királyság közötti tartós béke megkötése nélkül lehetetlen volt a törökök elleni közös fellépés. A feszült lengyel—orosz viszony miatt a moszkvai cár szövetségesek nélkül viselthadat a törökök ellen 1677-1681 között. A török politikusok a Jobbparti-Ukrajna politikai és stratégiai központjának, Csigirin városának megtámadását tervezték. Úgy gondolták, hogy a város bevételével megnyílik az út Kijev és az egész Balparti—Ukrajna felé. 991
