Bariska István et al. (szerk.): Buda expugnata 1686. Europa et Hungaria 1684-1718. A török kiűzésének európai levéltári forrásai 2. (Budapest, 1986)
Svéd Királyság
A kis ország a császár törökök elleni ismételt győzelmei után 1690-ben autonom területként a Habsburg birodalom részévé vált, de gyakorlatilag már 1687-től teljes alárendeltségbe került Béccsel szemben. X. Károly halálakor a svéd nagyhatalom elérte legnagyobb kiterjedését, fejlődésében fordulóponthoz érkezett. Ez idő tájt a Svéd Királyság államjogilag nagyon vegyes összetételű, különböző népességű területeket felölelő birodalom volt, sok hasonlóságot mutatott a későbbi Duna-menti monarchiával. Az elkövetkezendő 60 év - egészen XII. Károly - nak 1718-ban, a norvégiai fredrikshaldi erőd ostrománál bekövetkezett haláláig, ami egyben a nagyhatalmi korszak végét is jelentette — egyetlen elhúzódó, a megszerzett területek megtartásáért vívott háborúként jellemezhető. Svédországot sokfelől fenyegette veszély. 1660-ban csak azért sikerült könnyűszerrel békét kötni Lengyelországgal és a császárral Olivában, illetve Dániával Koppenhágában, mert a harmincéves háború idejéből származó régi szövetséges, Franciaország volt a közvetítő. Jóllehet X. Károly (Gusztáv) azon tervei, hogy a Balti-tengert svéd beltengerré tegye, meghiúsultak, a rivális tengeri hatalmak, Anglia és az Egyesült Tartományok továbbra is gyanakodva tekintettek minden olyan próbálkozásra, amely svéd túlsúlyra vezethetett volna a fontos Balti-tengeri kereskedelemben. Keleten, az Orosz Birodalom annak ellenére, hogy nemrégiben hadban állt a Svéd Királysággal, még nem jelentett közvetlen veszélyt. Oroszország alig lábalt ki a „nagy zűrzavar időszaká”-ból, hosszan tartó háborúba keveredett a Török Birodalommal. Csak a 18. század elején, I. Péter cár uralkodása alatt lép fel ellenségként és kényszeríti térdre Svédországot. A széttagolt, de még mindig erős Lengyel Királyság hosszú időn keresztül nagyobb veszélyt jelentett Svédországra, mint Oroszország, mert hazai, illetve német származású választott királyai alatt sem adta fel azon törekvését, hogy a livóniai balti tartományt visszaszerezze a Svéd Királyságtól. Az egész időszakban Svédország hosszútávú ceija annak megakadályozása, hogy Lengyelországot olyan hatalom uralja, amely ellenséges érzülettel viseltetik a svéd érdekekkel szemben. Válható volt, hogy a nyugati szomszéd, Dánia minden alkalmat megragad a skandináv félsziget déli csücskén elhelyezkedő három skanei tartomány visszaszerzésére, amit a Dán Királyság eredménytelenül ugyan, de meg is próbált az 1675—1679-es és az 1720-as háborúkban. A Dániához fűződő viszonyt még az is nehezítette, hogy a svéd királyi család közeli rokonságban állt a Gottorp-házbeli Schleswig-Holsteini hercegekkel, akik a Dánia déli határánál fekvő német-dán lakosságú területek körül támadt viszályban a Svéd Királyságtól kértek segítséget a dán király legitim dinasztikus és területi igényei ellen. A svéd koronának a vesztfáliai békében, 1648-ban örökösen odaítélt német területek; Pomeránia, Wismar és Bréma-Verden sem voltak biztosítva a szomszédok követelései ellen. Ezeket a tartományokat úgy választották meg, hogy Svédország befolyást gyakorol -958
