Bariska István et al. (szerk.): Buda expugnata 1686. Europa et Hungaria 1684-1718. A török kiűzésének európai levéltári forrásai 2. (Budapest, 1986)
Svéd Királyság
TÖRTÉNETI BEVEZETŐ Svédország és a történeti Magyarország önállósult, törököktől függő erdélyi része között a politikai, diplomáciai és katonai kapcsolatok a legmélyrehatóbbak és a legintenzívebbek a 17. század közepén, a harmincéves háború idején és a vesztfáliai békét követő évtizedben voltak. A reformáció Közép- és Kelet-Európában igen korán termékeny talajra talált; gyorsan elterjedt Erdélyben és a török hódoltsággal határos magyarországi területeken, a Habsburgok uralta Magyar Királyságban, sőt az osztrák és a cseh örökös tartományokban is. A Habsburg császár hatalmi politikája, valamint a több mint egy évszázadon át tartó ellenreformációs törekvések állandó konfliktusokhoz és felkelésekhez vezettek. Erdély fejedelmei: Bethlen Gábor, I. és II. Rákóczi György a 17. század első felében arra törekedtek, hogy Erdélyt beépítsék az európai hatalmi rendszerbe, többek között francia, dán, svéd és brandenburgi támogatással, és megvédjék a magyar királyságot az ellenreformációs és birodalmi beolvasztó Habsburg politikával szemben. Amikor II. Gusztáv Adolf svéd király a protestáns fejedelmek oldalán beavatkozott a németországi vallásháborúba a katolikus császár és szövetségesei ellen, természetessé és célszerűvé vált számára, hogy hittestvéreivel fennálló korábbi rokoni kapcsolatait Délkelet-Európában kölcsönös segítségnyújtás és támogatás céljából mind politikailag, mind katonailag kiszélesítse. A király és Bethlen Gábor sógorok voltak akét nővérrel, Brandenburgi Mária Eleonórával és Katalinnal kötött házasságuk révén. A két ország közötti kapcsolat és együttműködés a király lützeni halála után mind az Axel Oxenstierna kancellár vezette régenstanács, mind Krisztina királynő uralkodása idején fennmaradt. A svéd nagyhatalmi törekvések legexpanzívabb időszakában, X. Károly (Gusztáv) svéd király hódító háborúja idején a svéd—erdélyi kapcsolatok újból intenzívvé váltak. II. Rákóczi György erdélyi fejedelem azonban a király céljait illetően nyilvánvalóan elszámította magát akkor, amikor Svédország szövetségeseként, a Porta engedélye nélkül támadta meg Lengyelországot és ennek következtében háborúba keveredett hűbérurával, a Török Birodalommal. lígy tűnik, X. Károly (Gusztáv) Rákóczit eszköznek használta saját hatalmi és katonapolitikai céljaihoz. A svéd király 1660 februáijában váratlanul elhúnyt, II. Rákóczi György pedig ugyanazon év júniusában belehalt a csatamezőn szerzett sebesüléseibe. E két esemény súlyos következményekkel járt a svéd nagyhatalom fennmaradására és az erdélyi—magyar önállósulási törekvésekre egyaránt. A 17. század utolsó harmadától Svédország és Erdély—Magyarország között a közvetlen érintkezés gyakorlatilag teljesen megszűnt, leszámítva a 18. század első évtizedében XII. Károly svéd király lengyel és orosz hadjárata és II. Rákóczi Ferenc egyidejű szabadságharca idején fennálló kapcsolatokat. Erdély számára a 17. század utolsó évtizedei a Török Birodalommal szemben növekvő függőséget, időnként pedig az 1500-as évekhez hasonlóan teljes vazallusságot hoztak. 957
