Bariska István et al. (szerk.): Buda expugnata 1686. Europa et Hungaria 1684-1718. A török kiűzésének európai levéltári forrásai 2. (Budapest, 1986)
Merseburg - Az egykori Brandenburgi Választófejedelemség iratai
TÖRTÉNETI BEVEZETŐ A harmincéves háború súlyosan érintette Brandenburgot. Az ország területe, főleg a középső rész többször is hadszíntérré vált. A háború sújtotta vidékek elpusztultak, elnéptelenedtek. Bár az 1648-as vesztfáliai béke következtében az ország területe jelentősen megnövekedett, Brandenburg gazdaságilag és katonailag igen gyenge volt. Fennállott a veszély, hogy a Német Birodalom keleti szélétől a nyugati határáig terjedő Hohenzollem' birtokok széthullanak. Mivel hiányzott a szilárd, központi hatalom, a rendek váltak uralkodó erővé, amelyek az adómegajánlási jogot döntő hatalmi eszközként használták fel a választófejedelemmel szemben. Frigyes Vilmos (1640-1688) trónralépése után hamarosan felismerte, hogy a központosított állam megteremtése, territóriumai biztosítása és az expanzív külpolitika előfeltétele a rendi ellenzék letörése. Ezt a politikát azonban csak ütőképes hadsereggel lehetett érvényre juttatni, annak létrehozásához viszont egyelőre hiányoztak az anyagi feltételek. Az 1653. július 26-i tartománygyűlési határozattal Frigyes Vilmos elérte, hogy a kurmarki rendek 530 000 birodalmi tallért ajánlottak meg. Ez az összeg lehetővé tette a választófejedelem számára, hogy állandó hadsereget hozzon létre, amely 1656-ban 22 000 főből állott. Frigyes Vilmos külpolitikája a svéd Elő-Pomeránia megszerzésére és a Poroszország fölötti felségjog kiterjesztésére irányult. Hogy célját elérhesse hol az egyik, hol a másik szomszéddal szövetkezett; részt vett Svédország, Lengyelország és Franciaország háborúiban, amelyekbe közvetlenül vagy hadisegély fejében felállított auxiliáris csapatokkal avatkozott be. Frigyes Vilmos az 1679-es St. Germain-en-Laye-i béke után, melyben le kellett mondania svéd Elő-Pomerániáról, a német fejedelmektől való elszigeteltségében, Franciaországhoz csatlakozott és támogatta XIV. Lajos Német Birodalom ellen irányuló politikáját. A külpolitikai fordulat akkor következett be, amikor XIV. Lajos király viszszavonta a nantes-i ediktumot (1685. október 18.) és Franciaországban ismét megkezdődött a hugenották kíméletlen üldözése, akik közül mintegy 20 000-et Brandenburg fogadott be. Ettől kezdve a brandenburgi külpolitika a bécsi udvar felé orientálódott. Ezt az irányvonalat követte azután Frigyes Vilmos utóda, az 1688—1713 között uralkodó III. Frigyes választófejedelem (1701-től porosz király) is. Ellentétben Lengyelországgal és néhány német állammal, például a Szász vagy a Bajor Választófejedelemséggel, Frigyes Vilmos nem tett eleget I. Lipót császár azon kérésének, hogy az 1683 nyarán Bécs felé előnyomuló török sereg megállítására Brandenburg nyújtson katonai segítséget. A választófejedelem a kérés teljesítését ahhoz a feltételhez Kötötte, hogy a birodalom előbb kössön békét Franciaországgal, azután lehet segélycsapatok küldéséről tárgyalni. lipót császár ezt nem teljesítette, ezért csupán egy 1200 főből álló brandenburgi kontingens indult el báró Wolfgang Christoph Waldburg, örökös asztalnok, ezredes vezetésével Magyarországra, az is egy Lengyelországgal 1683. július 22-én kötött szerződés alapján. A brandenburgi katonák csak 1683 októberében érkeztek meg Pozsonyba, amikor Bécs már felszabadult, de még ugyanebben a hónapban részt vettek a lengyel segélycsapatok kötelékében Esztergom bevételében és 1683. november 10-én 603
