A budai mészárosok középkori céhkönyve és kiváltságlevelei - Források Budapest közép- és kora újkori történetéhez 1. (Budapest, 2008)
TANULMÁNYOK - Kubinyi András: A középkori budai mészároscéh
mester és az özvegyasszony céhtagok csak másfél forintot fizettek. Ez a rendszer hamar, 1503-ban megszűnt, attól kezdve mindenki, az asszonyok is, két forintot fizettek. Volt még két céhszék is, ezeket ugyancsak évente osztották ki. Ezért nem kellett fizetni, sőt az azt megkapó mester pénzt kapott, amivel, illetve az állatbőrökkel el kellett számolnia. A kapott pénz összege változott. 1500-ban 50, 1501-ben 32, 1502-1511 közt 40, 1512-1525 közt 32, 1526-ban 100, 1528-ban 20, 1529-ben 25 forintot kaptak fejenként. Egyedül az 1526-os magas összeg magyarázható meg, az 1521-től 1525-ig vert rossz pénz, a nova moneta miatt nagy volt az infláció. 1504-ben kimaradt a nevük. A céhszéket kapott mester neve abban az évben általában nem fordul elő a szék tulajdonosokjegyzékében. A következő kivételek vannak: 1512-ben Ramaur Wolfgang és Schus János (Hans), 76 1523-ban pedig Vei János (Hans) esetében. A másik céhszéket akkor megkapó Preiss Simon nem szerepel az év mészárszék-tulajdonosai közt. Külön problémát okoz Schreiber Wolfgang. O ugyanis a széktulajdonosok jegyzékébe csak az utolsó évben, 1529-ben került be, noha tévesen 1509-ben is bejegyezték, igaz, ki is húzták. Ennek ellenére 1505-ben céhszéket kapott, neve állandóan előfordul a céhkönyvben, és többször volt céhmester. „Schreiber" vezetékneve a latin litteratus, magyarul deák szó fordítása. A céh egyik legtekintélyesebb tagja furcsa esete a céhkönyv egyik 1505. február 4-i bejegyzésével magyarázható meg. Ekkor Schreiber Wolfgang mester 200 forint kölcsönt vett fel 5%-os járadékra a céhtől, amire lekötötte a házát, valamint apja mészárszékét. Sajnos, nem tudtam apját azonosítani, hiszen a Schreiber név nem vezetéknév. A mesterjogot elnyert, a céhszabályok szerint tanult mészáros a talán beteges apját helyettesítette. A céhszéket különben többnyire a viszonylag rövidebb ideje a céhbe belépett mesterek kapták. Leszámítva az 1500-as év adatait, amikor nem tudjuk, hogy az akkori két céhszékes mester mikor lépett be, 16 mester a céhtagság másodiktól ötödik, 12 pedig a hatodiktól kilencedik évében kapta. Volt azonban olyan, aki a 18., 21., sőt 23. évben kapott céhszéket, néhányan pedig többször is hozzájutottak. A székjegyzékekből ismerjük meg a városban működő mészárszékek számát, valamint a céhtagok névsorát. (A Schreiberhez hasonló esetek természetesen máskor is előfordulhattak.) Évente visszatérő tétel a mesterek által adott viasz elszámolása. Magam részéről nem tudom eldönteni, hogy miért nem fordul elő itt az összes céhtag neve, és miért nem egyforma viaszmennyiséget adtak. Talán azért, mert a céh vezetősége olykor bírságként is kötelezett egy mestert viasz fizetésére. A viasz adása egyébként önmagában 76 Ramaur az 1505. évi bortized lajstromban Farkas Romay mezarus-ként, az 1510 körüliben Farkas Romay in piatea Mezarus-ként lett összeírva. SZAKÁLY FERENC - Szűcs JENŐ: Budai bortizedjegyzékek a 16. század első harmadából. Budapest, 2005. (História Könyvtár - Okmánytárak 4.) 54., 82. p. Schus 1506-1523 között fordul elő a mészárszék tulajdonosok közt. 1519-ben mint láttuk-céhmester volt. Rokonságából előtte mészáros volt Márton (Mert) 1500-1512 között. A tizedjegyzék kiadása nevét tévesen Sósra magyarosította. 1505-ben azonban Martinus Swz mezarus néven, 1510 körül Martinus Sws mezarwsként találkozunk vele. Uo. 51., 78. p. A mutatóban a Sós név: 140. p. A családból céhtag volt még Wolfgang 1501 és 1508 közt, 1509-ben és 1510-ben pedig az özvegye. Ezeket az adatokat példaként idéztem arra, hogy még ott is vannak furcsaságok, ahol a céhkönyv és a tizedjegyzék névanyaga azonosítható. Schus Péterre lásd alább.
