A budai mészárosok középkori céhkönyve és kiváltságlevelei - Források Budapest közép- és kora újkori történetéhez 1. (Budapest, 2008)
TANULMÁNYOK - Kubinyi András: A középkori budai mészároscéh
artikulus, amely szerdán és szombaton engedi meg a mészárosoknak a piaci árusítást. A Budai Jogkönyv 227. cikkelye szerint azonban Budán két piacnap van, szerdán a németeknél a Boldogasszony templom körül, pénteken a magyaroknál a Magdolna templom körül. A harmadik szokás alapján alakult ki: szombaton. 56 Különben a Magdolna templom a Szombatpiacon állt. A céhlevél tehát nyilván még a pénteki piac létesítése előtt keletkezett, amit pedig már a Jogkönyv elkészülte előtt megtartottak. Mindez nem jelenti azt, hogy az 1481. évi oklevél első hat cikkelyét a feltételezett Lajos-kori céhlevélből módosítás nélkül másolták le. Az első artikulusban az a megkötés, hogy a céhmesterek „filii ipsorum magistrorum" legyenek, csak a céhfejlődés kései szakaszában keletkezhetett, így beszúrásként fogható fel. 57 Talán még az utolsó, 9. artikulus származhat az eredeti oklevélből, ami a marhákat hitelben megvásárló és adósságát meg nem fizető mesterekkel foglalkozik. Mivel ügyeikben bizonyos esetekben a bíró és az esküdtek voltak illetékesek, talán ezért került a céhlevél végére. Ez azonban nem biztos. A 7. és a 8. artikulus teljesen nyilvánvalóan a mészáros mesterek családi érdekeit akarták érvényesíteni, akár az első artikulus betoldása. A mesterek, legények, a mesterözvegyek és lányaik csak a céh engedélyével házasodhattak, különben elvesztik a mesterség folytatására a jogukat. Mind a mesterek fiai, és a beházasodottak, mind a legények csak akkor kaphatták meg a mesteri címet, ha kitanulták a szakmát, a legényeknek előtte már dolgoznia kellett a céhben, valamint igazolást kellett adniuk arról, hogy tisztességes családból származtak. A mesterek özvegyei, amennyiben van elég saját vagyonuk, megtarthatták a mészárszéket akkor is, ha nem mentek újra férjhez. Ebben az esetben a céh jelölt ki számukra hozzáértő legényt, hogy el tudják látni a mesterséget. Amennyiben az özvegy szegény volt, mészárszékét a céh egy mesternek adta, akinek kötelessége volt az özvegyet élete végéig ellátni. 58 A céhlevél világosan mutatja a céhek elzárkózását, családi monopóliummá válását, ami a középkor végétől az országban máshol is kimutatható. Érdekes viszont, hogy nem szabályozták a belépési díjat, a remek elkészítését, 5 vagy az új mester által a céhtagoknak szolgáltatandó lakomát. 60 Nincs szó a céhmestereken kívül a céh szervezeté 55 Lásd fenn, 47. j. Az ott olvasható „sicuti Jurati ciues" megjegyzés nem a városi esküdtekkel hasonlítja ugyanis össze a céhmestereket, hanem - ahogy a budai céhlevél írja - a céhmesterek választott és esküt tett funkciójára utal. 56 MOLLAY: Das Ofner Stadtrecht i. m. [mint 22. j.] 137. p. 57 Az 1355-ös frankfurti „céhtörvény" szerint már a mészárosok ősei rendelkeztek azzal a kiváltsággal, hogy idegent csak akkor vehessenek fel a céhbe, ha egy mester leányát vették el feleségül. Az 1377-es céhszabály a mesterek fiai helyzetét is javítja. LERNER: i. m. [mint 32. j.] 52., 75. p. 58 Tekintve, hogy a céhlevél az alábbiakban a kiadásban olvasható (Források II. 10. sz.), ezeket a cikkelyeket csak kivonatosan ismertettem. 59 Remeket nem találunk a nürnbergi mészárosoknál sem. CARL L. SACHS: Metzgergewerbe und Fleischversorgung der Reichsstadt Nürnberg bis zum Ende des 30. jährigen Kriegs. In: Mitteilungen des Vereins für Geschichte der Stadt Nürnberg 24. (1922) 35. p. 60 Szücs: i. m. [mint 2. j.] 142-150. p. A rimaszombati mészároscéh esetében is a családi jelleg mutatható ki a második céhlevélben, ott azonban a legény tanulóidejét is szabályozták. KOLLMANN: i. m. [mint 33. j.] i. m. 136-137. p.
