Hoogewoud, Guido S. et al.: Az európai fővárosok építéstörténeti forrásai (Budapest, 1982)
Bonn
rúban (1581-84) Bonn háromszor cserélt gazdát. A kölni választófejedelmi trónt végül is a Wittelsbach család szerezte meg és egészen 1761-ig birtokolta. Ferdinánd választófejedelem semlegességi politikájának köszönhető, hogy a harmincéves háború pusztításaitól Bonn megmenekült; utódai, Max Heinrich és Joseph Clemens azonban felhagytak a semlegességgel, és a Franciaországgal kötött szoros kapcsolattól reméltek előnyöket. Bonnt a kölni választófejedelemség fővárosaként francia segítséggel erőddé építették ki, de a Franciaország ellen szövetkezett hatalmak háromszor is - 1673-ban, 1689-ben és 1709-ben - megostromolták és elfoglalták. Az 1689. évi ostrom elpusztította az egész várost. 1715- ben a hollandok rombolták le az erődöt, s ezzel megteremtették Bonn barokk székvárossá való átalakulásának külső feltételeit. A város 1794-ig békés körülmények között fejlődött, akkor azonban a választófejedelemnek udvartartásával együtt menekülnie kellett a közeledő francia sereg elől. A választófejedelmi udvar elköltözése a várost súlyos gazdasági válságba sodorta. Bonn a francia megszállást követően a Rajna-Mosel tartomány egyik alprefektúrája lett, a Rajna-vidéknek Poroszországhoz való csatlakozásától, 1815-től fogva pedig a bonni járáshoz tartozott. 1887-ben járási jogú várossá emelték. További fejlődése szempontjából nagy jelentőséggel bír, hogy 1818-ban a porosz Rheinuniversität (Rajnai Egyetem), az egyik legjelentősebb német egyetemnek lett a székhelye. A XIX. század második felében gyors ütemben terjeszkedett déli és nyugati irányba, és 1904-ben Poppelsdorf több településének a bekebelezésével tovább bővült. Az első világháború kitöréséig elsősorban a jövedelemadóból származó bevételei következtében gazdag városnak számított. Az első világháború és következményei, a megszállás, az infláció, a gazdasági válság, a szeparatista mozgalmak azonban hosszan tartó gazdasági nehézségekbe sodorták, ami a politikai radikalizálódással együtt járt. Az 1918-ban létrehozott polgári tanácsban már szociáldemokraták is részt vettek. A városi tanácsban 1918 óta többségben levő polgári pártok fokozódó nyomásnak voltak kitéve, mind a jobb-, mind a baloldal részéről, és a korábban nyugodt egyetemi városban 1930-tól állandó verekedésekre, lövöldözésekre, rendbontásokra került sor, 1933 márciusában pedig a nemzetiszocialisták pártja átvette a hatalmat. A második világháborúban Bonn több igen súlyos légitámadást élt át; a város kétharmada rombadőlt, a belváros szinte teljesen elpusztult. 1945 márciusában amerikai csapatok foglalták el a várost, amelyeket májusban angol csapatok váltottak fel. 1948-ban összehívták Bonnban a parlamenti tanácsot az új szövetségi állam alkotmányának kidolgozására. Az alkotmány elfogadása után ki kellett jelölni a jövendő fővárost. Bonnon kívül Kassel, Frankfurt és Stuttgart is pályázott e címre. A választás 1949. november 3-án többek között azért is esett Bonnra, mert itt tudták a legkönnyebben és a legkisebb költségráfordítással elhelyezni a szövetségi hatóságokat. Az ideiglenes szövetségi székhelyből közel 20 év múlva a Német Szövetségi Köztársaság végleges fővárosa lett. A legfelső szövetségi intézmények jelenléte meghatározta a városkép és a környék fejlődését. A város kiheverte a háborús károkat, és a környező településekkel (Bad Godesberg, Beuel, Duisdorf, Oberkassel, Menden) együtt olyan gyorsan fejlődött, hogy a 60-as évek közepén területrendezését már nem lehetett tovább halogatni. 1969-ben egyesültek Bonn, Bad Godesberg, Beuel, Duisdorf, Oberkassel és Menden körzetek egyes részei. Bonn területe így megháromszorozódott, lakóinak száma megkétszereződött. * A X. században a település súlypontja a Bonnburgról (az egykori római táborról) a Villa Basilica területére tolódott át, amelynek középpontja a Szent Cassiustemplom volt. Ehhez tartozott három korábbi, a XIX. században lebontott templom (Szent Márton, Szent Gangolf, Szent Rémig). A település 500 m oldalhoszszúságú paralelogrammát alkotott, amelyet feltehetően földsánc védett. A Villa Basilicától keletre, a Rajnavölgy elágazásában vásártelepülés jött létre, mely egészen a Rajnáig húzódott. Az 1244 után épült városfal körülfogta az apátsági települést, a vásártelepülést és északon nagy lakatlan területeket is. A középkorban a város délnyugati részét az apátsági épületek foglalták el, keleten a kölni érsek udvartartása volt, még keletebbre, a Rajna feletti részen élt az iparos- és kereskedőlakosság, amely fokozatosan észak felé terjeszkedett. Ennek a terjeszkedésnek a város északi részén épült 30 templom, kolostorok és apátságok szabtak határt. A középkori épületekből, világi és egyházi emlékekből ma már legfeljebb csak átalakított formában találunk egyet-kettőt. Az 1060 és 1070 között épült Szent Cassius vértanú temploma - ma a Szent Márton-székesegyház - többszöri átépítés után, az 1239. évi tűzvész utáni helyreállításakor nyerte el a mai alakját, bár természetesen az 1883-1889-es, az 1934-es és az 1950-es restaurálások nyomai is felfedezhetők rajta. A Szent Remig-plébániatemplom 1274 és 1318 között épült, nyugati homlokzatát 1470-ben fejezték be. 1689- ben, 1888-ban és 1944-ben az épület károkat szenvedett; utoljára 1957-ben restaurálták. A kancelláriát Valentin von Isenburg választófejedelem uralma alatt újjáépítették (1577). A XVI. század végi ellenreformáció további rendi alapítványok építését eredményezte, legjelentősebb közülük a Bonngassén épült jezsuita kollégium. A harmincéves háború idején bástyarendszer kiépítését kezdték meg a város körül. A XVII. század második felé88 EURÓPAI FŐVÁROSOK
