Hoogewoud, Guido S. et al.: Az európai fővárosok építéstörténeti forrásai (Budapest, 1982)
Ankara
lók fellendítették a kereskedelmi és szolgáltató ágazatokat. Az ipar lassabban fejlődött, cementgyár, cukorfinomító és más üzemek létesültek, s a város lett a tájegység mezőgazdasági termelésének központi elosztóhelye. Ankara viszonylag rövid idő alatt kisvárosból nagyváros lett. A XX. század tízes éveiben egymás után épültek a gazdasági, kulturális centralizációt jelképező neoklasszicista stílusú középületek. 1910 és 1927 között épült az Ankara-palota (tervezte Vedat bej), a Gazi Oktatási Intézet (Kemalletin), a Ziraat, Osmanli és I? Bank (Mongeri). Ankara élén kormányzó áll, akit a belügyminiszter jelöl ki. Irányítása alá tartozik Ankara tartomány, valamint maga a város. A kormányzó feladatai a központi kormányzókéhoz hasonlóak; így az egészségügy, közbiztonság, oktatás stb. tartozik hatáskörébe. A polgármestert és a városi tanács tagjait négyévenként újra választják, feladatuk az építési tevékenység, a tömegközlekedés és az infrastruktúra irányítása. Az építésügyi közigazgatás 1927-ben kezdődött, amikor törvény rendelte el az Ankarai Igazgatóság létrehozását. Ezt megelőzően ui. az építési tevékenységet nem szabályozták. Az Ankarai Igazgatóság a központi kormányzat és a helyhatóságok ellenőrzése mellett a főváros egészséges fejlődését volt hivatva előmozdítani. Legfontosabb feladatai közé tartozott várostervek és térképek készítése, az építészeti tervezés és az építőipar, valamint az állami beruházások előkészítése és irányítása. A mai főváros fejlődése szempontjából fontos dokumentum Ankara első városterve, amelyet a parlament megbízása alapján Heussler készített 1924-ben. A terv közvetlenül a köztársaság kikiáltása után készült, amikor a parlamentnek szembe kellett néznie a város gyors fejlődése okozta problémákkal. Heussler két részre osztotta a várost, a régi és az újvárosra. Utóbbi, amelyet ma Yenisehirnek neveznek, Heussler tervében 1,5 km2 nagyságú terület volt. A terv azonban hamarosan elégtelennek bizonyult, és 1927-ben a városi közigazgatás Hoffman professzort kérte fel a város továbbfejlődésének megtervezésére. Hoffman két várostervező, Hermann Jansen és Brix professzorok bevonását javasolta. A kormány nyilvános tervpályázatot hirdetett, amelynek célja 250-300 ezer lakos figyelembevételével a város jövőjének 1980-ig történő megtervezése volt. Az első díjas Jansent bízták meg Ankara rendezési tervének elkészítésével. 1932-ben a város jóváhagyta Jansen tervét, aki ezt követően tanácsadóként dolgozott tovább és 1939-ig részt vett számos részletterv kidolgozásában. Jansen tervének nagy része megvalósult, de a tervezési terület néhány év alatt beépült. Mindazonáltal a terv nagy hatást gyakorolt a város jelenlegi formájára. Ankara rendezésére 1955-ben ismét nemzetközi tervpályázatot írtak ki, amelyet ekkor Nihat Yücel és Ra$i Uybadin nyertek meg. Ez a terv érvényes ma is, annak ellenére, hogy célkitűzései máris túlhaladottak. Olyan gyors volt a város fejlődése, hogy 7 év alatt elérte a 30 évre tervezett méreteket. Az Újjáépítési és Áttelepítési Minisztérium 1967-ben kijelölte a város agglomerációs területét, és 1969-ben megalapította az Ankarai Városrendezési Irodát. Az új rendezési tervet nemrégiben hagyták jóvá, s már készül a terv végrehajtási utasítása is, amely 3,6 milliós városnagyságot tervez 1990-re. A modern nemzeti és állami fejlődést szolgáló épületek és létesítmények nagy része a 20-as években keletkezett és műemléki értékű. Ezek: az első parlament (építész: Hafi), jelenleg múzeum, a második parlament (Vedat bej, 1924), a CENTO jelenlegi épülete. Ankara műemlékeit két csoportra oszthatjuk: a köztársaság kikiáltása előtt és után épült épületekre. Az első csoportba tartozik a citadella környékén kialakult városmag, amelyet régi Ankarának neveznek. A második csoportba a fővárossá válás után épültek tartoznak, a három parlamentépület, minisztériumok, bankok, kulturális létesítmények, irodaházak, emlékművek stb. A műemlékvédelmi rendeletek jelenleg 300 épületet érintenek: ezeknek többsége (régi templomok, lakóházak, vendégfogadók, fürdők, maga a citadella és környéke) a régi Ankara területén található. Számos történelmi értékű épület fennmaradása Jansen 1928-as rendezési tervének köszönhető, amely a régi Ankarát „dísznegyeddé” nyilvánította. Felújított műemlékeket a város más részein is találunk, de inkább csak az újonnan épített utak mentén. A főútvonalaktól távolabb eső területeken a felújítás mértéke kisebb. A Kulturális Minisztérium létrehozása után meggyorsult a műemlék épületek és terek megőrzésének szabályozása. A műemlék jellegű épületeken kívül számos jellegzetes természeti vagy történelmi értékű együttes található a városban, ezekre ugyancsak kiterjednek a műemlékvédelmi intézkedések. A Kulturális Minisztérium a helyreállítás mértéke szerint három csoportba sorolja a műemlékeket. Az első csoportban a helyreállítást célzó tudományos kutatás vagy állagmegőrzés kivételével mindenfajta változtatás vagy átépítés a műemléken belül vagy körzetében tilos. A második csoportba tartozó épületeken bizonyosfajta változtatások végrehajthatók, például a lakáskörülmények javítása érdekében, de a változtatások során az épületek eredeti formáját meg kell tartani. A harmadik csoportba tartozó épületek a történelmi vagy természeti jellegzetességeik megtartásával átépíthetők. A helyreállítási tervek a Kulturális Minisztérium és a főváros együttműködésével készülnek. A megvalósult tervek közül a Hacibayram-mecset és környéke, valamint a citadella és környéke említésre méltó. Y. Yavus professzor szerint a köztársaság kikiáltása utáni építészeti korszakok Törökország nemzeti fejlődésének szakaszaival esnek egybe: ANKARA 33
