Hoogewoud, Guido S. et al.: Az európai fővárosok építéstörténeti forrásai (Budapest, 1982)
Ankara
I923-I930: Az első „nemzeti irányzat”. Jellegzetes épületek: Ankara Palota, Pénzügyminisztérium, második parlament, Evkaf lakóházak, Gazi állomás, Gazi Művelődési Intézet, Mezőgazdasági Bank, Monopóliumok Főigazgatósága, az Is Bank és az Osmanli Bank, Etnográfiai Múzeum, Vámügyi Minisztérium, Türkocagi (Arii Hikmet bej). 1930-1940: Az „állami irányzat” (nemzetközi stílusok, Bauhaus-hatás). Jellegzetes épületek: Belügyminisztérium, Miniszterelnökség, Sayistay, Török Vöröskereszt Társaság, Hadügyminisztérium, Elnöki Palota, Tartományi Bank, Szállításügyi Minisztérium, Ankara főállomás. A harmadik parlament tervei 1938-ban készültek (Holzmeister) és 1959-ben épült fel. 1940-1950: A második „nemzeti irányzat”. Jellegzetes épületek: Irodalmi és Tudományos Fakultás, Mezőgazdasági Minisztérium; Anitkabir (mauzóleum), a köztársaság korának emlékműve, amely Kemal Atatürk szarkofágját foglalja magában. A mauzóleum megtervezésére 1942-ben nemzetközi tervpályázatot írtak ki. A győztes pályamű - Emin Onat és Orhan Arda terve -1954-ben készült el. Az Anittepe hegy tetején álló épület a város minden pontjáról látható. 1950-1960: A „szabadversenyes időszak”. Jellegzetes épületek: Yüksek Ihtisas Kórház, Etibank és a Központi Statisztikai Hivatal. 1960-1970: Az „iparosítási időszak” (német befolyás). Jellegzetes épületek: Közép-keleti Műszaki Egyetem. A város épületeinek többsége a köztársaság kikiáltása után épült. A gyors növekedéssel együtt jár a régi épületek számának csökkenése, ugyanakkor szabályozást igényel a rohamosan növekvő városban a területfelhasználás. A beépített terület növekedése következtében a város közigazgatási határai állandóan bővülnek: 1968-ban a város kerülete 189 km hosszúságú volt, 1978-ban pedig elérte a 200 km-t. Ankara magába olvasztotta Sincan, Etimesgut és Gölba§i városokat, valamint számos kisebb falut. Az Ankarai Városrendezési Hivatal 1970-ben készítette el az első területfelhasználási tervet, amely meghatározta a lakóterületnek, városközpontnak, iparnak, közlekedésnek, mezőgazdaságnak és erdészetnek értékesíthető területek százalékos arányát. A lakóterületek 89,3 km2-t, az összterület 51%-át foglalják el. A tervezet nem tesz különbséget az állami és magántulajdonban levő területek között. Ennek oka a város vegyes gazdasági tulajdonviszonyaiban rejlik; bizonyos gyárak és raktárak például állami tulajdonban vannak. A függetlenségi háborút megelőzően a kormány tulajdonában voltak a temetők és a mocsarak, a város közigazgatása pedig 3 km2 területet mondhatott a magáénak, melyek többsége a városközpontban található, ahol a telkek ára igen magas. A város lakóterületeit az Ankarai Városrendezési Hivatal két csoportra osztja: rendezett és rendezetlen területekre. A lakóterületek 53%-a rendezett területre esik, míg a nem rendezett területek 31%-a lakóövezet. A nem rendezett területeken fekvő lakónegyedek többségét az úgynevezett gecsekondük teszik ki, az engedély nélkül épített lakásokból kialakult telepek. A gecsekondük a második világháború szociális jelenségeként jöttek létre - írja dr. Ru$en Kele? professzor, a Városiasodás, lakásépítkezés és gecsekondük Törökországban című könyvében. Az engedély nélkül létrejött telepek kialakulása a fejlődő országokban gyakori jelenség. A legtöbb várost, így Ankarát is készületlenül érte ugyanis a nagyarányú felvándorlás. A Kele? professzor könyvében található táblázat érzékelteti a gecsekondük nagyarányú elszaporodását az elmúlt két évtizedben: lakóinak száma 1950-ben 12 000, 1960-ban 70 000, s ez 1970-re megduplázódott 144 ooo-re. Egyes becslések szerint 1978-ban Ankara lakosságának 70%-a élt ilyen telepeken. A gecsekondük által okozott gondok - legalább részleges - megszüntetése érdekében a város közigazgatása egy 10 km2-es területet jelölt ki Ankara nyugati határában, és megkezdte a terület tervszerű beépítését. IRODALOM GALANTI, A.: Ankara Tarihi [Ankara története]. Isztambul, 1950. AKKURA, T.: Ankara, Türkiye Cumhuriyetinin Ba$kenti Hakkinda Monografik bir óali$ma [Monográfia Ankaráról]. ODTU Ankara, 1971. KELE§, R.: Türkiyede §ehirle$me, Konut ve Gecekondu [Városiasodás, lakásépítkezés és gecsekondük Törökországban]. Isztambul, 1972. ÜSTÜNKÖK, O.: A Study of Environmental Conservation on the Citadel Area [A Citadella környékének műemlékvédelme]. 1971. GÜLEKLI, N. C.: Guide of Ankara [Ankarai útikönyv]. Isztambul, 1949. GÜLEKLI, N. C.: History of Archeology of Ankara [Ankara régészetének története]. Ankara, 1948. KÖMÜRCÜOGLU, E. A.: Ankara Evleri [Ankara házai]. ITÜ, Isztambul, 1949. GUTERBOCK, H. G.: Ankara Éti Müzesi Kilavuzu [A Hettita Múzeum katalógusa]. Isztambul, 1946. MUBAREK, G.: Ankara, Isztambul, 1344. (Iszlám naptár) WlTTEK, P.: Zur Geschichte Angoras im Mittelalter [Angora története a középkorban]. Lipcse, 1932. MAMBOURY, E.: Ankara - Guide Touristique [Turistavezető - Ankara]. Ankara, 1933. SEWEL, G.: Squatter Settlements in Turkey [Engedély nélküli települések Törökországban], Massachusetts Institute of Technology, USA, 1964. AT AY, F. R.: (Jankaya. Ankara, 1968. ERDOGdu, S.: Ankaran. Ankara, 1965. KARAOSMANOGLU, Y. K.: Ankara. Isztambul, 1964. BISCHOFF, N. VON: Ankara. Ankara, 1936. RAMSAY, W. M.: The Historical Geography of Asia Minor [Kis-Ázsia történelmi földrajza]. London, 1890. 34 EURÓPAI FŐVÁROSOK
