Hoogewoud, Guido S. et al.: Az európai fővárosok építéstörténeti forrásai (Budapest, 1982)
Reykjavík
képviseleti országgyűlését, s az új intézmény székhelyéül szintén Reykjavíkot szemelték ki, noha a hagyománytisztelők, akik a régi Althing helyéhez, az öxi folyó völgyéhez ragaszkodtak, tiltakoztak ez ellen. Ez az esemény fordulópontot jelentett Reykjavik történelmében, innen számítható ugyanis fővárosi jellege, bár Izland ekkor még dán tartomány volt. 1874-ben az országgyűlés törvényhozási hatáskört kapott, valamint jogot az ország pénzügyeinek intézéséhez is. 1904-től az izlandiak elnyerték a helyi önkormányzatot, és saját kezükbe vehették belügyeik intézését. 1918. december i-én Izland, Dániával perszonálunióban, független állammá vált. 1944. június 17-én alakították meg az önálló köztársaságot. Bár az elnök valamivel távolabb, Bessastadhirban lakik, hivatalai Reykjavíkban vannak. Azután hogy Reykjavik városi jogot kapott, lakosai még ötven évig nem vehettek részt a helyi közigazgatásban, amely kormánytisztviselők és Gullbringa és Kjós megyék rendőrfőnökeinek hatáskörébe tartozott. 1803-tól azonban a város önálló igazságszolgáltatással rendelkezett, és saját bírót nevezhetett ki. 1836-ban alakult meg a városi tanács, de az első polgármestert csak 1908-ban választották meg. 1836. november 27-én királyi rendelettel szabályozták a város ügyeinek intézését, ami azt jelentette, hogy Reykjavik polgárai végre jogot nyertek arra, hogy közösségük ügyeit - beleértve a pénzügyeket is - maguk intézzék. Reykjavik helyi kormányzását ma a 15 tagú Városi Tanács látja el, melynek tagjait négyéves időtartamra szavazással választják meg. A Városi Tanács ellenőrzi a pénzügyeket és a terveket, négyévenként választ polgármestert, valamint egy 5 tagból álló végrehajtó bizottságot, amely a napi adminisztratív ügyeket intézi a polgármester fennhatósága alatt. A Városi Tanács nevezi ki ezenkívül a különböző feladatköröket ellátó bizottságokat is. A mai Reykjavik Izland politikai, közigazgatási és gazdasági tevékenységének a központja. A városban fontos intézmények vannak: az országgyűlés, a Legfelsőbb Bíróság, s a kormánynak és egyéb hivataloknak is itt a székhelye. Itt van a külkereskedelem, a belkereskedelem, a pénzintézetek, a közlekedés, a felsőfokú oktatás és a művészeti élet központja is. Mihelyt a dán kereskedelmi monopóliumot 1855-ben feloldották, az izlandi főváros gazdasági jelentősége megnövekedett. 1866-ban Reykjavíkból indult meg a halászat fedélzetes hajókkal 1906-tól pedig a fenékhálós halászat központja lett. Az 1946-ban szervezett Reykjavik! Fővárosi Halásztársaság (Reykjavikur Baejarutgerán) az ország legnagyobb halászati szervezete. A kikötő, amelyet 1917-ben vettek használatba, a főváros legfontosabb vállalkozása. Reykjavik fejlődését az is elősegítette, hogy Izland déli partján nincsenek természetes kikötők. Ide érkezik Izland importjának mintegy 80%-a, és itt található az ország kereskedelmi flottájának a legnagyobb bázisa is. Miután Izlandon nincs vasút, Reykjavik egyben a szárazföldi országúti teherszállítás központja is. A főváros legfontosabb létesítményei a következők: vízművek (1909), gázművek (1910-1956), kikötő (1917), új kikötőberendezések (1967), vízi erőművek több folyón, az Ellidaáron (1921), a Sogon (1937), a Thjórsán folyón (1969), az utolsó három vállalkozás az állam közreműködésével jött létre. Ide tartozik a Hitaveitan (városi termál fűtőrendszer, 1944), a Borgarspitalin (Fővárosi Kórház, 1966), az Arbaejarsafn (Várostörténeti Múzeum, 1957), a laugardaluri Sport és Kiállítási Csarnok (1965) és Uszoda (1968), a Kjarvalsstadir Képcsarnok 1973-ban nyílt meg, 1975-ben kezdték építeni az új városi színházat és most készülnek az új városi könyvtár tervei. A város fejlődése a XVIII. századi ipari vállalkozásokkal indult meg. Ezek az Adalstraetin (Fő utcán), a város legrégibb utcáján kaptak helyet. Az Adalstraetitől nyugatra épült ki a ma is a Grjótathorp (Sziklás falu) nevet viselő település, és hamarosan beépült a keleti, mélyen fekvő terület is, melyet keleti oldalán patak, délen tó határol, északi határa pedig a tenger. Reykjavik jelenleg érvényben levő általános városrendezési terve az új városközpont helyét a keleti városrészben jelöli ki. Reykjavik lakossága hosszú ideig alig növekedett, de az 1900-as években növekedésének üteme meggyorsult. 1801-ben mindössze 307 lakosa volt, 1900-ban már 5802 és 1920-ra a lakosság 17 450 főre növekedett. A második világháború idején növekedett a legerősebb ütemben az új lakosok száma. 1945 óta az össznépesség évente 2,4%-kal növekedett. Viszonylagos fiatalsága miatt Reykjavíknak kevés érdekes műemléke van, 100 évesnél régebbi épülettel pedig alig rendelkezik. Ráadásul az izlandi kő megmunkálása nehéz, ezért a korai reykjavíki épületek főleg fából, faragatlan kőből és tőzegből készültek. A XVIII. század közepén a dán hatóságok néhány faragott kőépületet emeltek. Az első 1753-ban épült Vidheyen, az öböl északi részén fekvő egyik szigeten, ezt a legmagasabb rangú tisztviselők lakhelyének szánták. Reykjavik belvárosában ma is áll egy 1770 körül emelt faragott kőépület, az ún. Kormányzósági Ház, amely eredetileg börtön volt, utóbb egy magas rangú tisztviselő rezidenciája, ma pedig az elnök és a miniszterelnök hivatalainak ad helyet. Érdekes Izland országorvosának háza is, amelyet 1763-ban építettek Nesben, közel a belvároshoz. Az Adalstraetin ma is áll néhány XVIII. századi faépület. A XIX. század vége felé kezdték nagvobb mértékben használni a város építkezéseinél a faragott szürke bazaltot, pl. az országgvűlés épületénél (1880-1881). Az 1880 körül bevezetett fém hullámlemez gvorsan népszerűvé vált, és 1920-ig a faházak gyakori oldalborításaként 260 európaTfővárosok
