Hoogewoud, Guido S. et al.: Az európai fővárosok építéstörténeti forrásai (Budapest, 1982)

Reykjavík

Reykjavik Izland fővárosa. A 64° 8' 4" északi szélességi és 2i° 55' 8" nyugati hosszúsági fokon, Izland délnyugati részén, a Seltjarnarnes nevű alacsony, dombos földnyelven fekszik, amely nyugat felé belenyúlik az ország legnagyobb, délnyugati öblének, a Faxaflóinak a déli részébe. A város ma már az egész félszigetre és a tőle keletre levő hegyekre is kiterjed. A régi belváros a foldnyelv közepén levő, a tengerszintnél csak néhány méterrel magasabb teknőben foglal helyet, míg a legújabb városrész, Breidhholt ten­gerszint feletti magassága 105 méter. A kikötőtől északra három sziget, tőle keletre hegylánc van. A város az Euró­pából Amerikába vezető tengeri és légi utak metszéspont­jában helyezkedik el. Izland lakosságához viszonyítva a főváros népesnek szá­mit. 83 688 lakosa 1977. december i-én az összlakosság 37,71:%-át tette ki. Ha ide számítjuk a közeli községek lakosait is, az izlandiak 53,52%-a a főváros területén él. A hagyomány szerint Reykjavik az a hely, ahol Izland első állandó lakosa házat épített magának. A régi történeti könyvek, a Landnámabók (Honfoglalás könyve) és az íslendigabók (Izlandiak Könyve), Tudós Ari művei szerint ez a telepes norvég volt, és Ingólfur Arnarsonnak hívták. A történet úgy szól, hogy amikor 874-ben megpil­lantotta a szigetet, családfői székének oszlopait - me­lyeknek otthonában kultikus jelentésük volt - a tengerbe dobta, megfogadva, hogy ott teremt otthont magának, ahol azok partra sodródnak, hite szerint ugyanis az iste­nek általuk segítenek az új otthon helyét kiválasztani. Három év múlva társaival együtt megtelepedett Reykja­­víkban. Az izlandi főváros neve, amelyet tulajdonképpen Ingólfur Arnarson adott tanyájának, Füstölgő Öblöt jelent, és azokra a hévízforrásokra utal, amelyek ma a fő­városi fűtőrendszert táplálják. Izland benépesülése után Reykjavik évszázadokon .át nem játszott különösebb szerepet. Az izlandiak kezdettől fogva földműveléssel foglalkoztak. A XIX. század végéig, a halászati technika fellendüléséig, nem jöttek létre komo­lyabb települések. Mindazonáltal Reykjavik jó természetes kikötője miatt a XVI. században a német kereskedők s ké­sőbb a dánok kereskedelmi központja lett. Az ország füg­getlensége 1262-ben szűnt meg, amikor Izland hűséget esküdött a norvég királynak. 1380-ban az ország Norvégiá­val együtt dán fennhatóság alá került. 1613-ban jelentősége miatt a dán korona kisajátította Reykjavíkot. A XVIII. század végén az izlandi gazdaság súlyos ter­mészeti csapásoktól, vulkánkitörésektől és időjárási ka­tasztrófáktól szenvedett. A dán kormány több intézkedést hozott az ország megsegítésére, és 1752-ben egy magas rangú izlandi tisztviselő, Skúli Magnússon élve ezekkel a lehetőségekkel, Reykjavíkban gyapjúfonó- és szövőipart hozott létre. Ezekhez a kezdeményezésekhez nagy remé­nyeket fűztek, de a vállalkozások az évszázad vége felé megszűntek. A körülöttük kialakult falu viszont fennma­radt, lakosai halászatból és kereskedelemből éltek. 1786. augusztus 18-án a falu öt más településsel egyetemben kereskedővárosi jogot kapott. Ebben az időben Reykja­­víknak mindössze 167 lakosa volt. A XIX. század fordulóján különböző helyekről Reykja­­víkba költözött az ország több fontos intézménye. A Skál­­holt püspökség és egyházi iskolája például 1784-ben egy földrengés után költözött ide. 1800-ban a két meglevő püspökséget reykjavíki székhellyel összevonták és az egész ország számára egyetlen egyházmegyét alkotott. Az Althing (országgyűlés) 1798-ban költözött Reykjavíkba, helyét alig két év múlva a Legfelső Bíróság foglalta el. Valamivel később a király helytartója és az izlandi fő­kormányzó is Reykjavíkba tette át székhelyét. 1844-ben az ország egyetlen nyomdája is ide költözött, azóta a köny­vek és újságok zömét Reykjavíkban adják ki. 1845-ben tanácsadói jogkörrel létrehozták Izland REYKJAVIK 259 Reykjavik

Next

/
Oldalképek
Tartalom