Hoogewoud, Guido S. et al.: Az európai fővárosok építéstörténeti forrásai (Budapest, 1982)
Amszterdam
építészei Jacob van Campen és munkatársa, Dániel Stalpaert. A XVII. század közepén tűnik fel az ún. palladiánus stílus, amely legkiérleltebb formában a Philips Vingsboons építész tervezte holland reneszánsz pilaszterekkel díszített, egyszerű megjelenésű homokkő homlokzatokon jelenik meg. Később számos neoklasszicista épület, mint pl. a Városháza épült ebben a stílusban. A nagy építkezésekhez szolgáló utak azonban befejezetlenül maradtak, mert Amszterdam fejlődése a XVIII. században lelassult, és csak a XIX. század közepén fejezték be a városnak ezen a részén húzódó utak építését. A városigazgatás fejlődése nyomon követte a gazdasági élet szakaszait. Míg a XVI. században a közmunkák egyetlen felelőse a fabriekmeester (közmunkamester) és alárendeltjei, a timmermeester (ácsmester) és a stadsmetselaar ( a városi kőműves), addig 1501 után az építkezések felügyelete a rooimeesters (földmérő mesterek) hatáskörébe került. A közmunkamester költségeiről a kincstárnokoknak volt köteles elszámolni. A XVI. század végén már pontosan elkülönítették a közmunkamester adminisztratív kötelességeit és a stadsmeestertimmerman (vezető ács), a stadsmeestermetselaar (városi vezető kőművesmester) és a stadsmeestersteenhouwer (városi főépítőmester) technikai feladatait. 1633-tól a kincstárnokok közvetlenül ellenőrizték a közmunkákat és a megnövekedett számú szakemberek, a városi mesterek tevékenységét (geometer, az iszapkotrás és földmunkák, a víz-, lakatosmunkák stb. felügyelői). 1746-ban a városmesterek élén Directeum-General van Stadswerken en Gebouwen (városi közmunka- és építésügyi főigazgató) állt. 1777-től három igazgatót bíztak meg, mindegyiket önálló munkakörrel, egyikük vezette az architectura civilist (városépítési osztályt). 1809-ben a három osztály élére comissaris over de Publieke Werkent (munkaügyi biztost) neveztek ki. A közmunkaügyi igazgatók és osztályaik száma többször változott. 1820 és 1850 között két osztály működött: 1. Városi Építészeti Iroda; 2. Városi Vízművek. Több átszervezés után a stadsarchitect (városi főépítész), a stadsingenieur (városi főmérnök) és a közmunkaügyi igazgató tevékenységét a Dienst der Publieke Werkenben (Közmunkaügyi Hivatal) egyesítették, a közmunkaügyek főtanácsosának vezetésével. A Közmunkaügyi Hivatalból alakult ki az Építészeti Hivatal és a Mérnöki Hivatal. Az állam politikai szerkezetében a batáviai forradalom fordulatot hozott, a francia hadsereg bevonulása után az orániai kormány lemondott. 1813-ban a franciák elleni küzdelemben alakult meg a Holland Királyság. A XIX. század közepén kikötőinek, kereskedelmének és iparának visszaesése következtében Amszterdam válságba jutott. Az urbanizációs problémák is sokasodtak. A vidékről felköltöző lakosság számának állandó növekedése lakáshiányt okozott, esetenként még borospincékbe is költöztek emberek. A Zuiderzee eliszaposodása miatt a csatornák elszennyeződtek. Korszerű városrendezési és építési tervet - amely állta volna az összehasonlítást a XVII. századéval - a város nem tudott készíteni, sőt lassanként még a saját tulajdonában levő telkeket is kiárusította. Van Niftrik városi mérnök 1866-os tervét, amely a XVII. századbeli várost széles utakkal, parkosított lakónegyedekkel és üzemekkel vette volna körül, visszautasították. A város terjeszkedésének, bővítésének ügye magánosok kezébe került, akik olcsóbb megoldásokat keresve építkeztek. így épültek fel a XIX. század lakónegyedei: a De Pijp délen, a Dapperbuurt keleten, a Staatsliedenbuurt és a Kinkerbuurt nyugaton. Az utak mentén a házakat ugyan a hatósági tervek szerint építették, de a hatóságok képtelenek voltak biztosítani a lakásminőséget. A pénzhiány miatt az új épületek karbantartását elhanyagolták, korszerűsítés címén pedig számos XVII. századi műemlék értékű kaput és tornyot lebontottak. A XIX. században épült negyedeknek a felújítása később, a XX. században az egyik legsürgősebb feladattá vált. Fokozatosan sikerült a gazdasági fejlődés számára jobb feltételeket biztosítani, amelyek az egészségügyi helyzetre is kedvezően hatottak. Először a kikötő bejáratát javították meg a Den Heldert Amszterdammal összekötő Groot Noordholland-csatorna megépítésével (1819-1824), majd pedig két új kikötőt, az Oosterdokot (1832) és a Westerdokot (1834) avatták fel. A túl hosszú Groot Noordholland-csatorna nem vált be. A kívánt eredményt csak 1876-ben az IJmuiden és Amszterdam között kiépített Noordzee-csatorna megnyitásával érték el. 1871-ben elkezdődött a csatornák vízkeringtetésének tervezése. A legfontosabb a magasabb higiénés szintet jelentő központi vízmű megnyitása volt 1851-ben. Kiépült a gáz-, a villany- és tömegközlekedési hálózat is. A létesítmények kezdetben magánkézben voltak, majd városi tulajdonba kerültek, és létre jött a Gas en Electriciteitsbedrijf (Gáz- és Elektromosművek), a Gemeentewaterleidingen (Városi Vízművek) és a Gemeentelijk Vervoerbedrijf (Városi Közlekedési Vállalat). A városi tanács 1874-től anyagilag is támogatta a lakásépítést. A lakáskörülmények javulásához hozzájárult az 1901-es lakástörvény, a Woningwet, nagyobb hatalmat adva a helyi hatóságoknak a lakásépítés szabályozására és olcsóbb lakások építésére. A lakástörvény azt is kimondta, hogy a városi hatóságoknak jogában áll lakásokat lakhatatlanná nyilvánítania és hogy a 10 000 lakosnál nagyobb települések hatóságainak 10 éves fejlesztési tervet kell készíteniük. A lakástörvény intézkedéseinek közvetett következménye H. P. Berlage 1917. évi dél-amszterdami fejlesztési terve. 1915-ben a városi tanács saját lakásépítési tervet dolgozott ki. Központi jellegű épületeket emeltetett a város: a Központi pályaudvart (P. J. H. Cuypers és A. L. van Gendt, AMSZTERDAM 23
