Hoogewoud, Guido S. et al.: Az európai fővárosok építéstörténeti forrásai (Budapest, 1982)
Amszterdam
1879-1889); a Rijksmuseumot (P. J. H. Cuypers, 1885); a Stedelijk Museumot XVII. századi holland-francia reneszánsz stílusban (A. W. Weissman, 1892-95). A korabeli bécsi stílus példáját követi a Concertgebouw (Hangversenyterem), amely A. L. van Gendt tervei szerint 1883 és 1886 között épült meg. A XIX. században Európa más országaihoz hasonlóan Amszterdamban is a neoklasszikus, neogótikus, majd eklektikus stílus uralkodott. Főleg a XIX. században alakultak ki Amszterdam terei és parkjai. A legrégibb és legismertebb a Dam tér, közel a gát és az Amstel folyó kereszteződéséhez. A XX. század elején a tér nagyságának megnövelésére a régi épületeket lebontották, helyettük új irodaépületeket és üzletházakat emeltek. A tér monumentálissá vált, de eltűntek róla a kocsmák és a kis üzletek. A Leidseplein, Weesperplein és a Haarlemmerplein tereken régen postakocsi-állomások voltak. Az első fokozatosan szórakoztató központtá fejlődött. A Waterlooplein a Leprozen és Hout csatornák 1882-es feltöltésével jött létre. Ezen a téren tartották 1977-ig a híres zsibvásárt és itt épült meg az új Városháza, egy bécsi építész, Holzhauer tervei alapján. A Museumplein a XIX. században létesült a Rijksmuseum és a Concertgebouw közötti üres területen, jelenlegi formája 1952-ben alakult ki, a téren télen műjégpálya működik, nyáron kiállítások és rendezvények színhelye. A XIX. század első felétől a magánépítkezések és a szanálások ellenőrzését a stadsrooimeesterek megszigorították. Tevékenységüket 1858-ban a bouwopzichterek (építési felügyelők) vették át. 1901-ben külön városépítési- és lakásfelügyelőséget hoztak létre, a Gemeentelijk Bouwen Woningtoezichtet (Városi Építési és Lakásügyi Felügyelet). 1915-ig ez a hivatal látta el a házépítő szövetkezetek felügyeletét is. Az első házépítő szövetkezetét, a Vereniging ten behoeve van de Arbeidersklasset (Társaság a munkásosztályért) 1852-ben létesítették. A városbővítési tervek elkészítésére 1928-ban a közületi munkák osztálya megalakította a városfejlesztési osztályt, amelynek célja a város bővítése. A terjeszkedés alapelve, az Algemeen Uitbreidingsplan van Amsterdam (Amszterdam általános fejlesztési terve), 1934-ben készült el. A XX. században a régi városközpont mind külső megjelenésében, mind rendeltetésében megváltozott. A munkahelyek és lakások, amelyek a XVII-XIX. században egymás közelségében voltak, egyre távolabb kerültek egymástól. A csatorna menti lakóházakat felújították és irodákká alakították, így a tipikus lakónegyedek, mint a zsidó negyed és az Oostelijke en Westelijke Eilanden, a Keleti- és Nyugati-sziget, valamint a csatornák közötti szűk utcák lakossága csökkent. Az óváros megbecsülésének szimbolikus megnyilvánulásaként 1928-ban létrehozták a Voorlopige Monumentelij stet, a műemlékek jegyzékét. De a tulajdonosoknak továbbra sem kellett hatósági hozzájárulásért folyamodniuk lebontás esetén. A helyzet csak Rotterdam 1940. évi náci bombázásával változott. Ez időtől a műemléklistán szereplő épületek, sőt teljes környezetük is állami védelemben részesült. A város néhány részét védett negyeddé nyilvánították. Az amszterdami műemlékjegyzékbe 7000 lakóházat és 200 irodaépületet soroltak, később a legfontosabb XIX. és XX. századi épületekkel is kiegészítették azt. 1953-tól működik a Városi Műemlékvédelmi Hivatal, a Bureau Monumentenzorg önálló helyreállítási költségvetéssel. Az amszterdami műemlékek 33%-át állították helyre. 1969-ben a parlament műemléktörvényt fogadott el. Ennek ellenére 1945 és 1970 között jó néhány utcát a közúti forgalom érdekében átépítettek, mint például a Weesperstraatot és a Jodenbreestraatot. Számos utcát szanáltak a Waterlooplein és a Városház építése, valamint az első földalatti előkészítése során. Több száz épületet bontottak le a városközponton keresztül vezető Haarlemmer Houttuinen autópálya miatt, bár elhatározták, hogy megváltoztatják a tervet, miután a közvélemény álláspontja megváltozott. A régi negyedekben olyan sok épületet bontottak le, hogy 1970-től nagyobb hangsúlyt kapott a műemlékvédelem: keskenyebb utcák építését és számos ház felújítását határozták el. Ennek következménye az is, hogy a város a földalatti teljes kiépítésétől eltekintett, mert az túl sok lakóház megsemmisítésével járt volna. Miután a kisléptékű belváros nem képes a személyautó-forgalom lebonyolítására, az ipari és kereskedelmi vállalatok egy része áttelepült a város déli és nyugati övezeteibe, amelyek a város körüli autópályáról jobban megközelíthetők. A városon belül növelték a villamosvonalak számát. Sorra alakulnak a műemlék-helyreállítási társulások. 1950 óta meggyorsult a lakóépületek helyreállítása, fellendült az 1918-ban alapított Hendrick de Keyser Társaság, 1955-ben létrejött a Stadsherstel-alapítvány, 1960- ban a Diogenész- és 1970-ben az Arisztotelész- és Binnenstad-alapítvány. Ezek a társaságok kormányzati támogatással műemlékeket vásároltak, hogy helyreállítsák azokat. A hatósági politika is fokozatosan megváltozott. Az 1955- ben elfogadott Note Innercity (Új Városrendezési Terv) a városfejlesztés irányvonalait, környezetvédelmi és közlekedési előírásokat tartalmaz, s a legelhanyagoltabb városrészek, a Bickerseiland és a Jordaan újjáépítésével foglalkozik. Jelenleg a Dappertbuurt, Staatsliedenbuurt és Indischebuurt kerületben folynak helyreállítási munkák. 24 EURÓPAI FŐVÁROSOK
