Hoogewoud, Guido S. et al.: Az európai fővárosok építéstörténeti forrásai (Budapest, 1982)
Párizs
A VI. és VII. században a Merovingok alapították a legfontosabb egyházi intézményeket, amelyeknek birtokai a középkori Párizs kétharmadát foglalták el; a már említetteken kívül figyelemre méltó a jobb parti Saint-Germain-l’Auxerrois-templom. A jobb part fejlődése egyébként a mocsaras területek lecsapolásának volt a függvénye. A Karoling uralkodók korában a VIII. és IX. században Párizs megszűnt főváros lenni, de továbbra is Párizs grófjának állandó rezidenciája maradt, aki megosztva gyakorolta hatalmát a püspökkel. A városnak súlyos kárt okozott a normannok 885-886. évi ostroma. A X. század folyamán az erődített apátságok és a káptalani templomok birtokai körül egymástól független külvárosok alakultak ki. A középkori Párizs ezeknek a kis településeknek az egyesüléséből jött létre. A X. század végén Párizs grófja Franciaország királya lett és megalapította a Capeting-dinasztiát. A francia hercegség fővárosa az egész királyság fővárosává vált. A XI. század végétől a királyságot Párizs legfőbb bírája képviselte, aki az erődítménnyé fejlesztett Chátelet-ban székelt. Magában Párizsban, a Cité nyugati részén kívül, ahol a királyi palota emelkedett, a királyi birtokok nagyon kis területet foglaltak el. A Cité nagy része püspöki, apátsági és részben grófi hűbérurak birtokát képezte. A királyság azonban fokozatosan arra törekedett, hogy az egyházi birtokoknak ezt a gyűrűjét, amelynek kialakításához maga is hozzájárult, megszüntesse. Párizs terjeszkedése egyidejűleg két irányból indult el: egyrészt a Cité felől, ahol a király, a püspök és az első kereskedő közösség székelt, másrészt az egyházi intézmények védelme alatt kialakult szomszédos kisvárosok irányából. A jobb parton észak felé történő terjeszkedésének elsősorban gazdasági okai voltak. Párizs képezte a csúcsára állított „európai háromszögnek” a déli pontját, amelynek felső élét a Flandria-London közti vonal adta. A XI. században végbemenő gazdasági és demográfiai terjeszkedés a főváros további fejlődését az északi kereskedővárosokhoz kötötte. Ez volt az oka annak, hogy a főváros súlypontja véglegesen áttevődött a jobb partra. Az ezen az oldalon található egyetlen természetes kikötő, az úgynevezett „Gréve”, Párizs első kikötője lett. Itt kötöttek ki Párizs legrégibb céhének, a vízi kereskedőknek a hajói. A place de Gréve Párizs legfontosabb piaca egészen 1136-1138-ig,amikor is VI. Lajos átteszi azt Champeauxba (neve annyit jelent: kis tér, mező), a püspök által átengedett és a Chatelet-től északnyugatra húzódó területre. A Gréve tér mindig is Párizs fóruma, a népi gyűlések köztere volt. A XII. században a Gréve téri piacot kelet felől a templomos lovagok tartják ellenőrzésük alatt, és ott pénzkereskedelmet folytatnak. A XIV. században a városi tanács végleg ideköltözik, a Chátelet-hoz hozzáépített Parloir aux Bourgeois-ból ugyanis a Maison-aux- Piliers-be teszi át székhelyét. Jelenleg is itt található a párizsi Városháza, az Hőtel de Vilié. A király által Champeaux-ban létesített új piac a királyság és a születő polgárság szövetségéről tanúskodik. A Flandriába vezető út mentén elterülő „királyi piac” később Párizs központi vásárcsarnokává vált, és 1972-ig az is maradt. Fülöp-Ágost 1181-ben a saint-lazare-i piacot is áthelyezi Champeaux-ba. Ugyanebben az időben, főleg a jobb parton, piacok egész sora alakul ki a Grand-Pont-on (Nagy híd) túl. A XII. század elején a kereskedők plébániát alapítanak itt, amelyet a következő században Saint-Jacques-de-la-Boucherie-nek neveznek el. A Szent Jakab-torony ennek a plébániának az egyetlen maradványa. A pénzkereskedelem a Lombardok utcájában és a Grand-ua-Pont-on, vagy másképpen Pont-au-Change-on folyik. Az utcanevek tanúsága szerint a terület a céhek és az etnikai egységek szerint népesedik be. Ezt tanúsítják: a Saint-Martin fürdő utca, Késműves utca, Angol utca, Lombard utca, Liba utca, Szalma utca. A posztókereskedők a Saint-Merry-templom környékét foglalták el a Saint-Jacques-de-la-Boucherie-től északra. A gettó sokáig a Cité központjában maradt a királyi palota védelme alatt, de 1182-ben a zsidókat a jobb partra, a Gréve téren túlra űzték. Bár Párizs gazdasági fellendülése együtt járt a jobb part gyorsabb városiasodásával, továbbra is a Cité maradt a politikai, vallási és szellemi központ. Szerepét azonban fokozatosan a kiépülő bal part vette át. 1113-ban VI. Lajos megalapította a Szent Viktor-apátságot a jelenlegi Jussieu Természettudományi Kar helyén. Itt tanított Guillaume de Champeaux, majd később, egészen a XIII. század közepéig egy nagyon jelentős iskola tagjai, akik „viktorinusok” néven váltak ismertté. Guillaume de Champeaux tanítványa, Abélard magával vitte tanítványait a Szent Genovéva-hegy szőlővel borított lejtőire, ahol létrejött a Quartier Latin, a diáknegyed. 1163-ban Maurice de Sully püspök elkezdte a gótikus Notre-Dame-székesegyház építését. A XIII. század elején, a Sorbonne megalapításával teljessé vált a püspöki iskolával való szakítás és kibontakozott a lassanként városi formát öltő Quartier Latin önállósága. A XIII. századra a város arculata már kialakult. Három önálló jelleggel bíró városrészt különböztettek meg: a politikai városrészt (a Cité), a kereskedelmi városrészt (a jobb part), és a szellemi városrészt (a bal part). Fülöp- Ágost 1190-ben városfalat építtetett a jobb parton, majd 1210 körül a bal parton is. E városfal körülbelül 253 hektárnyi területet vett körül. A nagy apátságok és kolostorok a falon kívül maradtak, de birtokaik egy részét a városhoz csatolták. A jobb parton egy, a városfalba beilleszkedő erődítmény ugyanazt a védelmi szerepet töltötte be nyugat felől, mint a Chátelet. A Louvre-ról van szó, amely mielőtt a következő században királyi székhellyé vált volna, lőszertárként, börtönként és kincstárként szolgált. A városfal magában foglalta északnyugaton a piac területét is. A bal parton a városfal a jelen-228 EURÓPAI FŐVÁROSOK
