Hoogewoud, Guido S. et al.: Az európai fővárosok építéstörténeti forrásai (Budapest, 1982)

Moszkva

építési munkák ellenőrzése a Pétervárott székelő Pétervár és Moszkva Építési Bizottsága kezében összpontosult; ez a bizottság azonban Pétervárról nem tarthatta szemmel Moszkva rendezését és beépítését. Ezért 1774-ben Moszkvában felállították a városépítés és -rendezés külön osztályát. Ez az osztály dolgozta ki „Moszkva város általános rendezési tervé”-t, amelyet II. Katalin hagyott jóvá. A tervet csak részben hajtották végre, nem állt összhangban a városi telektulajdonosok érdekeivel. 1786- ban készült el Moszkvában az első vízelvezető csatorna. Többé-kevésbé rendbe hozták a rakpartok egyes szakaszait, és kiköveztek egy sor központi útvonalat. A város fejlődésében a legfontosabb esemény az volt, hogy 1779-ben megkezdték az első városi vízvezeték építését a mitiscsi forrásoktól. A munkálatokat 1804-ben fejezték be. öt moszkvai téren vízelosztó kutakat létesítettek; innen hordták a vizet hordókban a házakhoz. A XVIII. század végén kezdték meg a Belij gorod öreg falainak lebontását, helyükre körutakat építettek. Moszkva első körútja - a Tverszkoj - 1796-ban létesült. A város lakossága 100 ooo-et számlált ekkoriban, területe pedig a Zemljanoj sánc határain belül - újabb környékben falvakat magában foglalva - elérte a 9000 hektárt.

Az 1812-es napóleoni támadás nagy megrázkódtatást jelentett a városnak. A francia csapatok moszkvai állomásozása idején a nagy tűzvész a város épületeinek mintegy háromnegyed részét elemésztette. Hivatalos adatok tanúsága szerint 9151 házból 7682 égett le, a 300 üzemnek mindössze egyötöde menekült meg. A városban alig 10 000 lakos maradt.

1813-ban elkészült a város rekonstrukciójának és helyreállításának terve. 1870-1892 között a városi közigazgatási szabályzat szerint kidolgozták a beépítés szabályozásának és a szabályok ellenőrzésének tervét. A kinevezett bizottságban vezető szerep jutott O. I. Beauvais építésznek. A bizottság tagjaként közreműködött még V. Balasov, D. Boriszov, a svájci Gilliardik (apa és fia), D. Grigorjev, V. Sztasz. v, I. Zsukov.

Jelentős szerepe volt e munkálatokban még az M. F. Kazakov alapította Építészeti Tanodának is. A kormány által a város újjáépítésére kiutalt 5 millió rubel azonban nem volt elegendő, az újjáépítés terhét nagyrészt a lakosság viselte. A bizottság terve szerint építették újjá a városközpont néhány középületét, többek között a Petrovszkij, ma Nagy Színházat (O. I. Beauvais és A. Kavosz), a Moszkvai Egyetem épületét (G. Gilliardi) stb. A 20-as, 30-as években építették be a mai Tyeatralnaja tér, továbbá a Triumfalnaja, Krasznaja és Arbatszkaja vorota (kapu) előtti tereket. A házak újjáépítése során az utcák egy részét kiegyenesítették. Ekkor bontották le a Zemljanoj sáncot, s a helyén széles, gyűrű alakú főútvonalat létesítettek, a Szadovoje körutat. A város közepén átfolyó Nyeglinnaja folyócskát földalatti csatornába vezették (1823).

A múlt század első felében emelték késő klasszicista stílusban a Manyezst (lovardát), a Hruscsov család városi udvarházát a mai Kropotkin utcában (A. Grigorjev, 1814), az Árvaszék épületét a Szoljankán (G. Gilliardi, 1826), a Nyeszkucsnoje-palotát a mai Lenin sugárúton (J. Tyurin, 30-as évek) és még számos más épületet.

A múlt század közepén, különösen az 1861. évi jobbágyfelszabadítás után Moszkvában meggyorsult az ipari fejlődés. A hagyományos textil- és bőripar mellett nagy jelentőségre tett szert a fémfeldolgozó, az élelmiszer- és a vegyipar is.

Nemcsak az üzemek száma, hanem méretei is megsokszorozódtak, s az ország legnagyobb üzemeivé nőtték ki magukat. Az ipari fejlődést nyomon követte a közlekedés fejlődése is. 1851-1900 között Moszkva 10 vasútvonal csomópontja lett. A kapitalizmus fejlődése során a városnegyedek funkcionális arculatot kaptak. A déli és délkeleti kerületek - a Zamoszkvorecsje (Moszkva folyón túli kerülete), a Taganka, a Zemljanka - markáns kereskedőjelleget öltöttek. Az ipari üzemek környékén megjelentek a gyakran igen nagy kiterjedésű munkásnegyedek: világításuk elégtelen volt, kövezetlen utcáikat kétoldalt düledező faházak vagy zsúfolt bérkaszárnyák szegélyezték. Ugyanebben az időszakban a város központjában számos magánvilla és 5-6 emeletes bérház épült.

Építészeti szempontból a századforduló semmi kimagaslóval nem ajándékozta meg Moszkvát. Egy ideig az úgynevezett álorosz stílus uralkodott, amely az óorosz építészet kellékeit alkalmazta túlzsúfolt díszítésekkel, a stílusformák eklektikus kezelésével. Ilyen felfogásban épült fel pl. a Műszaki Múzeum, a Városi Duma épülete, a Történeti Múzeum, a Felső Kereskedősor (ma GUM Áruház) is. A város egyes utcáin a macskakő burkolatot felváltotta az aszfalt, a fahidakat új, fémszerkezetű hidakra cserélték fel, javult a közvilágítás. A Moszkva utcáin

1872-ben megjelent első lóvasutat a század végén kiszorította a villamos.

A város irányítása a Városi Duma kezében összpontosult, amelyet a lakosság tehetős rétegeiből kikerülő küldöttek választottak meg. A Duma városépítési és -rendezési lehetőségei azonban szintén korlátozottak voltak, mert a városi élet legfőbb kérdéseiben a döntő szó a kormányzóé maradt.

A századfordulón a házaknak mindössze egyharmada volt két- vagy több emeletes, az általános közművesítettség igen alacsony színvonalon állt. Mindössze 20 km-nyi városi útvonalon volt villanyvilágítás. A város rendezésére irányuló minden kísérlet a háztulajdonosok ellenállásába ütközött. A Nagy Októberi Szocialista Forradalom győzelmét követően a szovjet kormány biztonsági, politikai és tradicionális okokból székhelyét 1918. március 11-én Moszkvába tette át.

Az első világháború és a polgárháború súlyos következ206