Hoogewoud, Guido S. et al.: Az európai fővárosok építéstörténeti forrásai (Budapest, 1982)
Madrid
A XIX. század első éveiben a fontos építkezések továbbra is Villanueva kezében összpontosultak. Tanítványai: A. L. Aguado a Villahermosa-palota átalakítását végezte, P. Pérez a Hospital de la Pasiónt (kórház) alakította át. Mindkettő munkáját a homlokzatok mértéktartó kiképzése, a kiegyensúlyozott, arányos tagolás jellemzi. Bonaparte József (1808-1812) uralkodása alatt Madridban befedték két sétány, a Paseo del Prado és a Paseo San Vicente vízelvezető csatornáit és számos új közkút létesítésével növelték az ivóvíz mennyiségét. A francia megszállás alatt azonban a kolostorok lebontása volt a legfontosabb. Ezek helyén később szép terek alakultak, a Plaza de Santa Ana, Plaza Rey, Plaza de los Mostenses stb. Nagyszabású bontásokat hajtottak végre a királyi palota keleti oldalánál, így jött létre később a Plaza de Oriente és a Plaza de Isabel II. A bontások, valamint a véletlen és a szándékosan okozott tűzvészek rövid időn belül megváltoztatták Madrid arculatát. Ebben a korszakban kezdődött meg a szerény, úgynevezett „szomszédsági” házak építése, amelyekben több család lakása közös belső folyosóra nyílott. Ez az építkezési mód egészen a XIX. század végéig fennmaradt. Villanueva 1811-ben bekövetkezett halála után tanítványai (S. Pérez, I. G. Velázquez, A. L. Aguado, T. C. Moreno és J. Mariátegui) folytatták egyes műveit, így a Caballero de Gracia-kápolnát, a Csillagvizsgálót és a Prado Múzeumot. 1812 augusztusában a franciák elhagyták Madridot és a városi képviselőtestület azzal a kéréssel fordult a San Fernando Szépművészeti Akadémiához, hogy készítsen új előírásokat a város rendezésére, mivel Torija és Ardemans építészek 1660., illetve 1690. évi előírásai már nem felelnek meg a korszerű városépítés követelményeinek. Egymást követték az építkezésekre vonatkozó királyi rendeletek. E korszak jelentős alkotása a Toledo-kapu (1824, A. L. Aguado terve), amely VII. Ferdinánd trónra való visszatérésének emlékét őrzi. T. C. Moreno és I. G. Velázquez felépítette a Teatro Reált (Királyi Színház) és előtte a Plaza de Orientét. II. Izabella Bourbon hercegnő születése alkalmából felavatták a városon kívül fekvő Recoletos sétányt. Az 1841. szeptember 2-i törvény alapján kisajátították a klérus vagyonát és megszüntettek számos kolostort, telkeiket pedig elárverezték. Helyükre fényűző palotákat emeltek, így a Cordero-palotát a San Felipe Neri-kolostor helyén, valamint több palotát a Mínimos de laVictoria-kolostor területén. A pilaszteres, újszerű homlokzatokat S. Pescador tervezte. II. Izabella (1833-1868) uralkodása idején Madrid fejlődése szerény, polgári jellegű volt. A lakosság kis száma ellenére (1850-ben 259 000 fő) a házak zsúfoltan helyezkedtek el és egy-egy lakosra nem jutott több 28 négyzetméternél. Madrid rendezésére és bővítésére végül Don Carlos Maria de Castro készített tervet. Ennek komoly fogyatékossága volt, hogy a városterület növekedését a városfalon túl mindössze egy 50 méter széles sávra (Ronda) korlátozta, amelyet védőárok és új városfal vett volna körül. A tervet 1863-ban valósították meg, s közvetlen következményeként a régi városon kívül kialakult negyedeket a városhoz csatolták. A bővítés határain túl azonban már rendszertelenül épültek tovább az újabb külvárosok. Igen fontos esemény volt a Lozoya folyó vizének bevezetése a városba, a II. Izabelláról elnevezett csatorna felépítése (1851-1858), valamint a Madrid-Aranjuez és a Madrid-Hendaye vasútvonalak felavatása. Mindez hozzájárult a vidéki lakosságnak a fővárosba való áramlásához. Az 1868-as forradalom megfosztotta trónjától II. Izabella királynőt, és ekkor további egyházi javakat sajátítottak ki. A bontásokat intenzív építőmunka követte. A város fejlődése szempontjából nagy jelentőségű esemény volt, hogy lebontották a városfalakat. A városkép sokban módosult: a házacskák helyén új utak és épületek létesítésére nyílt lehetőség. Jelentős átalakulást hozott az építészetben a vas megjelenése is. Vasszerkezettel épültek többek között a vásárcsarnokok, a Segovia utcát átívelő viadukt, a Delicias, Atocha és az Északi pályaudvarok, valamint egyes lakóházak. A neogótikus stílus első jelei már VII. Ferdinánd (1814-1833) uralkodása idején jelentkeztek. XII. Alfonz (1874-1885) korában a gótika szerkezeti elemei is elterjedtek; felépítették a Santa Cruz-templomot (Szent Kereszt), a Sagrado Corazón-kollégiumot (Szent Szív) stb. A század második felében már nemcsak neogótikus, de neoklasszicista, neoromán és mudéjar stílusban is építkeztek (E. R. Ayuso, A. Capra, C. Velasco). A XIX. század utolsó harmadában egyre nagyobb tért hódított a Szépművészeti Akadémia által támogatott eklekticizmus. Ennek az időszaknak kimagasló alakjai: Ortiz de Villajos (Buen Suceso- és a San András de los Flamencos-templom, a Princesa Színház, mai neve María Guerrero) és Fernando Arbós építészek (Zálogház, San Manuel- és San Benito-templomok). A klasszicizmus kiemelkedő alkotása a Biblioteca Nációnál (Nemzeti Könyvtár, homlokzatát Salces tervezte) és a Real Academia de la Lengua (Királyi Nyelvészeti Akadémia, M. Aguado műve). A század utolsó tíz évében megjelent a neoplatereszk és a neobarokk stílus. Legkiválóbb képviselői Urioste és López Sallaberry. A modernizmust Jósé Grases y Rivera képviselte, aki a francia és különösen a katalán stílust követte. Művei: a Longoria-palota, a Banco Espafiol de Crédito (Spanyol Hitelbank) stb. A XIX. század vége felé Madrid területe kétszeresére nőtt, ami városrendezési intézkedéseket tett szükségessé. A legjelentősebb intézkedés a Gran Via kialakítása volt (1911). A város terjeszkedését illetően arra számítottak, 198 EURÓPAI FŐVÁROSOK
