Hoogewoud, Guido S. et al.: Az európai fővárosok építéstörténeti forrásai (Budapest, 1982)
Lisszabon
Lisszabon Lisszabon, a Portugál Köztársaság fővárosa a Tejo folyó jobb partján, az Atlanti-óceántól io km-re fekszik, földrajzi koordinátái: északi szélesség 38° 42' és nyugati hosszúság 9° 11'. Területe 87 km2, lakóinak száma 890 000, az elővárosokkal együtt 1 450 000. A mai Lisszabon területén már a paleolit korban több település létezett. Benépesedése főként a rézkortól vált intenzívvé. Település nyomaira bukkantak többek között a Castelo S. Jorge (Szent György-vár) dombján, ahol a későbbi város, Olisipo (más néven Olissibona) magja kialakult. A város neve föníciai eredetű és az ókorkutatók bizonyosra veszik, hogy föníciai, görög vagy pun hajósok a brit szigetek felé haladva kikötöttek e nyugodt öbölben és kereskedtek a helyi lakossággal. Olisipo történetében az első jelentős esemény a római gyarmatosítók megérkezése i. e. 250 körül, ők a Felicitas Júliának elnevezett várost igen hamar municípiumi rangra emelték, ami az innen kiinduló római úthálózattal együtt a város jelentőségét bizonyítja. A város ekkor a Castelo S. Jorge dombján levő régi erődített részen túl, a lejtőkön át egészen a Tejóig terjedt. Maradványai: utak és épületek (színház, fürdők, templomok stb.) az 1755. évi nagy földrengést követő újjáépítés során kerültek napvilágra. A nyugati gótok idejében (585-711) Olissibona püspökségi székhely; a krónikák nem említik, csupán néhány fennmaradt kőfaragás bizonyítja létét. Valószínű, hogy a Cerca Moura (Mór fal) néven ismert régi városfal a nyugati gótok idejéből, vagy talán még régebbről származik. 711-től, amikor az iszlám hódítás elérte az Ibériaifélszigetet, a város is az arab birodalom részévé vált. Területe nem terjedt túl a régi falon, amelyet a hódítók megerősítettek és felhasználtak csakúgy, mint sok római épületet, a keresztény templomokat pedig mecsetté alakították. Az egykori arab és keresztény leírások szerint az arab Osbena (Ulixbona) szép város volt, szűk utcákkal, zsúfolt házsorokkal; falaiból öt kapu nyílott a várost körülvevő gyümölcsösök, szőlőskertek, olajfaligetek felé. Bár jelentős műemlék nem maradt az arab uralom idejéből, a városkép mór jellegét egészen az 1755-ös földrengésig megőrizte, s még ma is idézik emlékét az Alfama kerület sikátorai, a házak kiugró erkélyei stb. 1147-ben foglalták vissza a portugálok Lisszabont a móroktól s ezzel megszakadt a város kapcsolata a muzulmán piacokkal. A kb. 15 000 lakost számláló városnak eleinte nem volt lehetősége jelentős építkezésekre. Csupán a Mesquita Maiort (Nagy mecset) alakították át székesegyházzá; ezenkívül régi, arab hódítás előtti templomokat újítottak fel, ezekből lettek az első városi plébániatemplomok. A XIII. és XIV. század folyamán több kedvező körülmény szerencsés összejátszása következtében vált Lisszabon igazi várossá. Az egyik ok, ami elősegítette a város fejlődését, hogy III. Alfonz 1260-ban Lisszabonba helyezte át a királyi udvart. Mivel a XIII. század közepétől kezdve az Atlanti-óceánon vezető hajóút egyre jelentősebbé vált Európa gazdasági életében, a mediterrán kikötők és az északi manufaktúraközpontok között félúton elhelyezkedő Lisszabon erőteljesen bekapcsolódott a nemzetközi kereskedelembe, tengeri kereskedelmi csomóponttá vált. A százéves háború alatt pedig, amikor a francia borokat és más termékeket portugál árukkal helyettesítették az angol piacon, Lisszabon a legfontosabb portugál város lett. Alapvető változások történtek a városképben is. A XIII. század közepén a falon kívül két nagy koldulórendi kolostort építettek. Ezek: a Szent Domokos-kolostor és a Szent Ferenc-kolostor, amely a Frangoso-hegynek nagy részét elfoglalta. Dénes király uralkodásától (1279-1325) kezdve jelentős építési tevékenység bontakozott ki francia gótikus stílusban: újjáépítették többek között a LISSZABON 171
