Hoogewoud, Guido S. et al.: Az európai fővárosok építéstörténeti forrásai (Budapest, 1982)
Helsinki
Oroszország katonai és politikai megfontolásoktól vezérelve 1812-ben elhatározta, hogy a nagyhercegség fővárosát Turkuból Helsinkibe helyezi át. Az új főváros tervezése is ekkor kezdődött. I. Sándor személyesen irányította és bátorította a tervezést. A tervezés és az építkezések felügyelete egy e célból felállított bizottság, a Helsinki Újjáépítési Bizottság hatáskörébe tartozott. Johan Albert Ehrenström, aki korábban az erőd tiszti állományához tartozott, visszatért Svédországból szülőhazájába, és átvette a munkák irányítását. Az újjáépítés tervét Ehrenström készítette, a cár 1817-ben hagyta jóvá. A több fázisú tervezés hosszúra nyúlt és az 1875-ös, valójában soha jóvá nem hagyott várostervvel ért véget; ez volt az utolsó kísérlet arra, hogy az új korszakot jelentő cári idők Helsinkijének szellemében az egész városra egy általános tervet dolgozzanak ki. A főváros építkezései a XIX. század második évtizedében kezdődtek és a század közepén értek véget, akkor, amikor a magánvállalkozásokhoz létfontosságú alacsony kamatlábú állami kölcsönöket megszüntették. Ebben az időben a lakosság száma nem emelkedett. Ehrenström tervében a legnagyobb nyomatékot a közintézmények kapták, s a különböző rendeltetésű városrészek tisztán elkülönültek egymástól. A város igazgatási negyedének kőépületei és széles sugárútjai elütnek a lakóépületekből, raktárakból és helyőrségi laktanyákból álló városrészektől; új, szabályozott partvonal épült ki. A cári idők Helsinkijének nemcsak közigazgatási szerepet szántak; „jómódú és népes kereskedővárossá” kívánták fejleszteni. A korabeli kereskedelmi elveknek megfelelően a külkereskedelem a fővárosban összpontosult, ezért a kikötőt a mai helyére telepítették át és kimélyítették az odavezető csatornákat. így jött létre a mai igényekhez mérten is tágas Kauppatori (Piactér), valamint számos kikötőmedence és rakpart. A városerőd tervét elejtették, de Helsinki - négy hatalmas helyőrségi laktanyájával - így is helyőrségi város maradt. Ehrenström 10 coo lakos részére épített nagyszabású várostervének méretei ma egy 500 000 lakosú város szükségleteit elégítik ki. Az Ehrenström várostervében központi helyet elfoglaló középületek egy része sohasem valósult meg, a szenátus környékén levő épületek tervezésében azonban érvényesültek az elképzelései. Helsinki központjának kialakulását különböző építészek együttműködése határozta meg. A klasszicizmus térhódítása Carlo Bassi és Deprez építészek nevéhez fűződik, más építőművészeti források azonban alig álltak rendelkezésre. Az új iskola megalapítója a német születésű Carl Ludwig Engel volt, aki a napóleoni háborúk alatt a cár tanácsadójaként szolgált; később ő lett Tallinn főépítésze. Egy turkui látogatása alkalmával érintette Helsinkit és találkozott Ehrenströmmel. 1816 elején, számos tanácskozás után a cár Engelt jelölte az Újjáépítési Bizottság építész tagjának. Később az összes középület tervezését irányító Intendánsi Hivatal vezetője lett, s ily módon ő felelt az ország összes középületének a tervezéséért. Engel kinevezése az újjáépítési program élére az északi építészet történetében példa nélkül álló nagyszabású építkezések sorozatát indította el. Szinte egymás után nőttek ki a földből a monumentális épületek. Oszlopsoros homlokzatai félreismerhetetlenül klasszicista jellegűek. A Szenátus tér déli oldalán áll egy háromszintes ház megbontatlan oszlopsorral. A tér északi oldalán épült meg a testőrség székhelye, melyet szintén Engel tervezett (ezt később áttelepítették). A Szenátus épületét (ma ez az Államtanács főépületrésze) 1812 és 1821 között emelték, az egész háztömböt később építették ki. Kissé távolabb, a központ határain túl számtalan jelentős, Engel tervezte épület áll, például a főkormányzó palotája (ma az Államtanács vendégháza); a gárdisták laktanyája a Kasarmitori téren, a haditengerészeti laktanya a Katajanokkán és számos magánház a város különböző pontjain. Az Újjáépítési Bizottság terve 1825-re megvalósult, Engel azonban lankadatlan szorgalommal tovább tevékenykedett. Az 1827-es tűzvész elpusztította Túr kút, s csaknem kétszáz éves egyeteme otthon nélkül maradt. Az új egyetem helyét Helsinkiben jelölték ki. Az egyetem épületét Engel tervei szerint, a szenátusi palotával szemben, a tér bal oldalán építették fel. A nemes és nyugodt homlokzat, a tágas előcsarnok és a félkör alakú, korinthoszi oszlopokkal díszített ülésterem Engel egyik leglátványosabb munkájává emeli az épületet. Ennek folytatása az Egyetemi Könyvtár az Unioninkatun, Engel legszebb alkotása. Az 1826-32 között épült orosz katonai kórház (ma belgyógyászati kórház), mely szintén Engel műve, három empire épületből áll, melyek az egyetem és az Egyetemi Könyvtár épületével együtt 300 méter hosszú homlokzatú harmonikus egységet alkotnak. Engelnek e korszakából származnak még a Botanikai Intézet, a Csillagvizsgáló, a Városháza és az Elnöki Palota, hajdan a cárok lakóhelye Helsinkiben. Külön egységet képeznek Engel templomai; a fából épült öreg-templom (Vanha Kirkko) a Kampii negyedben, a görögkeleti Szentháromság-templom a Kruununhakában és végül talán legnagyobb hatást keltő temploma: a Miklós-templom vagy ahogyan ma ismerik, a Székesegyház a Szenátus téren (1832-1852, Engel ésLohrman). A Székesegyház eredeti formájában egyszerű templom maradt volna, de a görögkereszt alakban metsződő hajókhoz épített négy kis oldaltorony, amelyeket Engel szándéka ellenére építettek, megváltoztatta az épület jellegét. Carl Ludwig Engel munkássága Helsinkiben negyed évszázadot ölel fel. Ez idő alatt több mint húsz középületet tervezett, és ma ezek az épületek alkotják a nagyszabású városközpontot. A Helsinki újjáépítéséért felelős építészek, Engel és legismertebb tanítványai: A. F. Granstedt és Jean Viik, a XVIII. század végén Európában oly népszerű klassziHELSINKI 157
