Hoogewoud, Guido S. et al.: Az európai fővárosok építéstörténeti forrásai (Budapest, 1982)
Budapest
családi ház jellemezte, ez utóbbiak főleg a peremtelepüléseken. A lakásépítés ekkor mennyiségileg arányos volt a népesség növekedésével. A régi Budapesten 1920-ban egy szobára átlagosan 2,3 lakos, 1941-ben 2,1 lakos jutott, a peremkerületeken ez az arány még rosszabb volt, nem is szólva a felszereltség hiányosságairól. A 23 Pest környéki település közül pl. csak 5 rendelkezett vízvezetékkel. Az új épületek nagyobb hányada középület - kórház, fürdő, templom stb. - volt. A városias beépítés a két világháború között a Duna két partja mentén tovább terjeszkedett. A század első évtizedeiben a belső városképet a Dunapartokon végighúzódó négy-ötemeletes házsor és a pesti szállodasor jellemezte, amely a Duna túlsó partjáról nézve teljesen eltakarta a mögötte elterülő várost. A budai parton felépült a Gellért szálló és fürdő (Hegedűs Ármin, Sebestyén Artúr, Sterk Izidor, 1918). A pesti oldalon észak felé új városrész épült (Űjlipótváros), a budai oldalon a Lukács-, Császár-fürdőkomplexum új épületekkel egészült ki, tőlük északra megkezdődött az újlaki Dunapart beépítése. Dél felé pedig a lágymányosi városrész fejlődött ki. A pesti városmagnak a Nagykörúton kívüli területén elsősorban a külső Józsefvárosban, a Városliget környékén és a már említett Űjlipótvárosban folyt városépítési szempontból jelentős tevékenység. A Városliget a két világháború közötti időben vált árumintavásárok, később nemzetközi vásárok színhelyévé. A budai városmagot - a Vár, Tabán, Krisztinaváros - a Duna-jobbpart természeti adottságainak megfelelően, az egységesen tömör pesti beépítéssel szemben a nagyobb mértékű tagoltság és az egyes városrészek beépítési módjának, hangulatának különbözősége jellemezte. Ezt egészítette ki a Gellérthegytől délre az 1910-es években a pavilonrendszerben felépült Műegyetem is. A két világháború között a Vár és a Várnegyed elsősorban orzszágos igazgatási központ t. A pvolalotában a kormányzói lakosztály és hivatalok, környezetében számos minisztérium (Miniszterelnökség, Külügy-, Hadügy-, Pénzügy-, Belügyminisztérium) működött. A külképviseletek egy része is a Várnegyedben helyezkedett el. A városmagon kívüli területek fejlődésének mértéke és jellege alapvetően eltért a belső városmag fejlődésétől, és - különösen az 1950-es egyesítésig - a peremkerületekétől is lényegesen különbözött. A város lakosságának változását, a város beépülését a két világháború között a munkahelyek területi elhelyezkedése is nagymértékben befolyásolta. A belső városrészekben, a lakóépületek között is mindenütt megtalálhatók voltak a kisebb üzemek. A nagy gyárak közül nem is egy - például a budai Ganz-gyár - a város központjához közel eső területeken működött. A két világháború között a telekárak növekedése a központ közelében elhelyezkedő üzemek egy részét a peremvárosok felé szorította, így például a lipótvárosi gőzmalmokat is. A gyárak legnagyobb része - más világvárosokhoz hasonlóan - a belső városmag körüli gyűrűben helyezkedett el, az új üzemek azonban mindinkább az olcsó munkaerőbázist biztosító peremtelepülések felé törekedtek, amit maguk a gyárak is támogattak. Budapest ma is jelentős ipari körzetei a húszas években alakultak ki. Lipótváros-Angyalföld körzetében főként gépipari vállalatok létesültek, Újpestre az asztalosipar és a bőripar, Kőbányára a söripar, a vasúti járműgyártás, a textilipar és az építőanyag-ipar, a Soroksári út környékére az élelmiszeripar települt. Csepel fejlődését továbbra is a Weiss Manfréd Acél- és Fémművek Rt. határozta meg. Óbudán a hajógyártás, a textilipar, az építőanyag-ipar, Dél-Budán ugyancsak a textilipar, Budafokon az élelmiszeripar működött. Az ipartelepítés 1921-1926 között új lendületet kapott. Kevés új létesítmény alakult, inkább a már meglevő üzemek fejlődtek tovább, részben a beépítés sűrítésével, részben területi terjeszkedéssel. A fejlődés a két világháború között Budapest területén nem járt új ipari negyedek kialakításával. A két világháború között Angyalföld fejlesztésének jelentős akciója volt az Országos Társadalombiztosító Intézet lakótelepének építése. Ez volt Budapesten az első, egész városrészt érintő tervszerű, egységes beépítés. Budapest fővárosnak Bárczy István polgármester 1909. évi közigazgatási reformja óta 5 műszaki ügyosztálya volt. Ezek: II. út- és csatornaépítési - III. városrendezési és magánépítési - V. közlekedési - XII. közmű- és XIII. középítési ügyosztály. Közülük a hatósági jóváhagyást a III. városrendezési és magánépítési ügyosztály gyakorolta. A XIII. középítési ügyosztály a közületi építkezések építtetői - mai szóval beruházói - feladatait látta el. A Budapest körül elterülő - 1950-ben Budapesthez csatolt - települések közül az első világháború végén csak Újpestnek volt városi jogköre. A főváros városépítési ügyeivel foglalkozó másik fórum, egyben másodfokú hatóság és felügyeleti szerv továbbra is a Fővárosi Közmunkák Tanácsa volt, amelynek jogkörébe tartozott az egyes városrészekre (illetve 1937-től a Budapest környéki településekre) vonatkozó szabályozási munkák előkészítése, tervek készíttetése, továbbá a nagyobb szabályozási munkák végrehajtása. A két világháború közötti időszakban a városrendezési terveket általában a főváros kezdeményezte és nagyrészt maga is készítette. Miután a városrendezési terveket minden esetben jóváhagyta a Közmunkatanács, utólag nehéz rekonstruálni, hogy az egyes tervek készítésében a két szerv szakembereinek milyen szerepe volt. Bizonyos, hogy a két világháború közötti időszak legnagyobb részében a III. ügy115 BUDAPEST
