Hoogewoud, Guido S. et al.: Az európai fővárosok építéstörténeti forrásai (Budapest, 1982)
Budapest
osztály volt a modernebb, haladóbb elveket valló, a Közmunkatanács a konzervatívabb. A városrendezési szakemberek némi eredményt értek el a gátlástalan telekspekuláció megfékezésében. A városrendezésről és az építésügyről szóló 1937. VI. te. egészen az 1964. évi építésügyi törvény életbe lépéséig alapja volt a magyarországi - elsősorban a budapesti - városrendezéseknek. Jelentőségét fokozza az a körülmény, hogy a két világháború közötti, politikailag haladónak semmiképpen nem nevezhető időszakban jött létre és célja az volt, hogy a városi közösség érdekeit védje a telek- és építőuzsora ellen. E törvénycikk alapján alkotta meg az FKT az Építésügyi Szabályzatot, amely a megváltozott városszerkezet szerint módosította a beépítési övezeteket és kitért az egyedi épületek szabályozására is. A két világháború között a városrendezési hatóságokban működő haladó gondolkodású szakemberek az adott keretek között igyekeztek Budapest városépítési kérdéseinek megoldását elősegíteni. Törekvéseiket gátolták a politikai rendszer ellentmondásai, a felelős állásokban levők meg nem értése, nemtörődömsége, a közérdekekkel szemben egyéni érdekeik előtérbe helyezése. Ennek ellenére az időszak végére elterjedt a korszerű városépítés számos alapelve, tért hódított a köztudatban a városrendezés fontossága és megszülettek azok az alapvető rendelkezések és elvi meghatározások, amelyek az 1945 utáni időszak közérdekű városfejlesztésének bázisai lehettek. Az első világháború előtt a magyaros építészeti formanyelv mellett megjelent az Európában már tért hódító modern építészet. Példák erre a Lapkiadó Vállalat székháza (Jónás Dávid és Jónás Zsigmond, 1911-1913), a volt Adria Biztosító székháza (Pogány Móric, Tőry Emil), a Martinelli tér 5. számú üzletház (Lajta Béla, 1913). A modern építészet értékes kezdeti alkotásait, a Lajta Béla által képviselt, díszítés nélküli mérnöki építészetet, Tőry, Pogány és Málnai Béla 1919 előtti műveit nem követték hasonló szellemű alkotások. Budapest építészetét az első világháború utáni első évtizedben az elkésett eklektika, elsősorban a neobarokk jellemezte. Jelentős épületei: a Krisztina körúti Postapalota (Sándy Gyula, 1925), az OTI felhőkarcolója (Komor Jakab) s számos templom. Ez az irányzat, amely a húszas évek végén fellépő modern építészeti áramlattal szemben - politikai érvekkel is - fellép, a modern építészetet gyökértelennek, kozmopolitának, a magyar tradíciókkal ellenkezőnek igyekszik feltüntetni. Segítségére van ebben a hivatalos kultúrpolitika, amely minden új, a legcsekélyebb mértékben is forradalminak látszó elgondolást elnyomni törekszik. Az 1930-as évek elején a Bauhaus köréhez tartozó fiatal magyar építészek a CIRPAC-ba, a CIAM magyarországi csoportjába tömörülve mégis utat nyitnak a haladó építészeti szemléletnek. A korszak vezéralakjai Molnár Farkas, Kozma Lajos, Fischer József. A Margitszigeti Sportuszoda (Hajós Alfréd, 1930), a Szilágyi Erzsébet Gimnázium (Hübner Tibor, Weichinger Károly, 1937),a Kútvölgyi úti kórház (Csánk Elemér, 1939-1943), a Könnyűipari Minisztérium (Janáky István és társa, 1942), Arkay Bertalan iskolái és családi házai stb. képviselik a modern irányzatot. A hagyományokra támaszkodó neoeklekticizmus egyik legkiemelkedőbb alkotója a harmincas években Wälder Gyula volt. A második világháború kitörése törvényszerűen lezárta a harmincas évek lendületes városfejlődését. így nem kerülhetett megvalósításra az 1940-ben nyilvánosságra hozott városrendezési terv, amely csak a város közigazgatási területére terjedt ki. Ezt követte volna az 1942. évi Nagy-Budapestre vonatkozó elkészült tervtanulmányok kivitelezése. Miután Magyarország anyagi eszközeit a háborús célok szolgálatába állította, majd a hitleri Harmadik Birodalom oldalán háborúba lépett, a városfejlődés megszakadt. A második világháború utolsó nyolc hónapjában a főváros a német megszállás következtében hadszíntérré vált. A bombázások, az utcai harcok egész városnegyedeket, utcasorokat pusztítottak el. A város 40 ezer épületéből csak 10 ezer maradt épen. A németek az összes hidat felrobbantották. A szovjet hadsereg által felszabadított országban a lakosság, a demokratikus erők és az új városvezetés összefogott a romokban heverő főváros életre keltésére. A gyors ütemben végzett helyreállítással egy időben megindult az új helyzetnek megfelelő tervszerű városfejlesztés elveinek kimunkálása, valamint a peremtelepülések Budapesthez való csatolásának előkészítése. Az 1949. évi XXVI. te. a fővárost övező hét megyei várost és tizenhat nagyközséget egyesítette a fővárossal, s így létrejött a mai Nagy- Budapest. A régóta esedékes egyesítéssel a főváros területe két és félszeresére, lakosainak száma másfélszeresére (1 057 912-ről 1640 ooo-re), kerületeinek száma 14-ről 22-re nőtt és 4 régebbi kerülete is megnagyobbodott. 1960-ra elkészült az első, a kormány által is jóváhagyott átfogó városrendezési terv. A terv nemcsak a megnövekedett város területének gondjaival foglalkozott, de természetszerűleg a városmagok fejlesztését is magában foglalta. A peremkerületekben megindultak az új lakótelepépítések. A belső, régi városrészeknek a tervben előirányzott modernizálása a háború okozta nagy lakásínség miatt csak a hatvanas évek végén kezdődhetett meg, elsősorban a Fővárosi Tanács hatáskörének és a rendelkezésre álló költségvetésnek növekedésével. A terv a tömegközlekedés fejlesztésére a földalatti gyorsvasútrendszer kiépítését javasolta kelet-nyugati és észak-déli főirányokkal. Az első szakaszon 1970-ben indult meg a forgalom. Napjainkban a K-Ny vonalon kívül az É-D vonal egy része is működik. A városrendezési terv alapján fejlesztették a város közlekedési és úthálózatát is. A megnövekedett közúti forga116 EURÓPAI FŐVÁROSOK
