Hoogewoud, Guido S. et al.: Az európai fővárosok építéstörténeti forrásai (Budapest, 1982)
Budapest
struktúráját sokáig megőrző - nagy múltú parasztfalvak mellett is. E telepek növekedésére jellemző, hogy 1900-ra a Budapestet körülfogó elővárosi övezet hét legjelentősebb helységében már 105 000 ember lakott (61%-uk ipari népesség). Lélekszámúk tíz év alatt 183 ooo-re nőtt, a világháború végére pedig már elérte a 240 ooo-et. 1893-tól a város adminisztrációját modern kerületi formában szervezték meg. E fejlődés láttán 1908-ra egyes haladó várospolitikusok már ki is alakították Nagy-Budapest első tervét az elővárosi övezet Budapesttel való közigazgatási egyesítésére, annak a fejlődésnek megfelelően, mely Közép- és Nyugat- Európa számos nagyvárosában ekkor már több évtized óta érvényesült. A városvezetést kezében tartó budapesti burzsoázia azonban az ilyenfajta bővítéssel együtt járó várható költségeken kívül a proletárok lakta övezetek Budapesthez csatolásától politikai befolyását, súlyát is féltve a tervet visszautasította. A századvég építészete híven követte a gazdasági és társadalmi átalakulást. E korszak építészetének kiemelkedő alkotásai Pesten az Országház (Steindl Imre, 1884-1904) , a Kúria, ma Néprajzi Múzeum (Hauszmann Alajos, 1893-1896), a mai Földművelésügyi Minisztérium épülete (Bukovics Gyula, 1885-1886), a volt Tőzsde, ma a Televízió székháza (Alpár Ignác, 1902-1905) , a Fővámház (Ybl Miklós, 1871-1874), az Iparművészeti Múzeum (Lechner Ödön és Pártos Gyula, 1893-1896), a Posta-takarékpénztár (Lechner Ödön, 1900) stb. Jelentős építkezés Budán: a királyi palota neobarokk bővítése (Ybl Miklós, Hauszmann Alajos, 1890-1905) a Nagy boldogasszony- (Mátyás-) templom restaurálása neogót stílusban (Schulek Frigyes, 1873-1896), mellette a neoromán Halászbástya felépítése (Schulek Frigyes, 1895-1902) és egyes új kormányzati épületek létesítése. Jelentős alkotások jöttek létre a honfoglalás ezredik évfordulójának (1896) megünneplésével kapcsolatban, elsősorban a millenniumi emlékmű, a Műcsarnok és a Szépművészeti Múzeum nagyvonalú hármas együttese a Sugárút városligeti torkolatánál kialakított Hősök terén (Schikedanz Albert), valamint különböző kiállítási csarnokok, a városligeti Vajdahunyad vára (Alpár Ignác). A XIX. század utolsó négy évtizedének építészeti alkotásai nagyrészt a historizáló eklektika jegyében jöttek létre, ez a stílus egész városrészek, utcasorok, építészeti együttesek jellegét határozta meg. A század vége felé jelentek meg az első szecessziós stílusú épületek, a nemzeti magyar stílus megteremtésének szándékával. (Ilyen a már említett Iparművészeti Múzeum és a Posta-takarékpénztár, Földtani Intézet stb.) Az 1873-tól az első világháború végéig terjedő periódusban, a városfejlődés igényeinek hatására nagy arányokban folytatódott a fővárosnak a XIX. század közepén megindult műszaki fejlesztése: a közművek (víz, gáz, villany, csatornázás) és a közúti közlekedés vonalainak, 114 valamint a vasúti pályaudvaroknak a kiépítése. Az 186 i-ben elkészült Déli pályaudvar után 1877-ben nyílt meg a Nyugati pályaudvar, melynek öntöttvas szerkezetét a párizsi Eiffel cég szállította, 1884-ben pedig felépült a Keleti pályaudvar. Új színfoltot hoztak a városképbe a hatalmas közraktárak, a modern gabonaelevátor és a város ipari szerkezetében a malomipartól a vezető szerepet átvevő gépipar, vegyipar, elektromos ipar gyárépületei. Az első világháborút közvetlenül megelőző időre Budapesten és közvetlen környékén Magyarország legnagyobb ipari agglomerációja fejlődött ki. 1918-1919-ben Budapest a polgári demokratikus és szocialista forradalmak fővárosa. A Magyar Tanácsköztársaság Budapesten hozta létre a legnagyobb változásokat. Az 1919. április 7-én demokratikus úton megválasztott Budapesti Forradalmi Munkás- és Katonatanács a legfontosabb országos politikai határozatok mellett a városigazgatást egyszerűsítő számos intézkedést, valamint az agglomerációt is átfogó városrendezési tervjavaslatot hozott, amelyet Jánszky Béla dolgozott ki. E terv tartalmazta a különböző városrészek ellátottsága közötti különbségek fokozatos felszámolását, jelentős, korszerű környezetvédelmi intézkedések sorozatát, és a tömeges lakásépítés megteremtését. Nem feledkezett meg a Budapesten áthaladó Dunáról, a közép-európai közlekedési út fontosságáról, ennek lehetséges budapesti kikötőiről sem. Mindezen elgondolások megvalósítására azonban a Tanácsköztársaságnak a belső és külső ellenség ellen vívott harc jegyében eltelt 133 napja alatt nem kerülhetett sor. Az első világháború kimenetele döntő változást hozott a fővárosnak az országban elfoglalt helyzetében. Az egyharmadára csökkent területű országhoz viszonyítva a csaknem egymillió lakosú főváros túlságosan nagy és versenytárs nélküli település lett, amelynek vonzóereje akadálytalanul érvényesült a megmaradt, túlnyomóan agrárjellegű területen. (1920-ban az ország lakosságának 15%-a Budapesten élt.) 1921 és 1930 között megkétszereződött a budapesti gyárak, üzemek száma; az ország ipari termelésének felét Budapest és környéke adta. Tovább épültek és a főváros saját kezelésébe kerültek a közművek, a közlekedési vállalatok. Az élelmezés biztosítására nagyvásártelep létesült, a kerületekben pedig vásárcsarnokok. Az európai nagyváros nagy kontrasztot mutatott az elmaradt országgal szemben, vonzereje, meghatározó jelentősége pedig tovább erősödött. Budapest lakossága 1920 és 1941 között 928996-ról 1164963-ra nőtt, a peremvárosoké még gyorsabban növekedett, az 1920. évi 303 030-ról 547 828-ra. 1920-ban Budapesten 20020 épület állt, 1941-ig számuk 33 836-ra növekedett, de a két világháború között még mindig földszintes volt az épületek fele. Budapest fejlődését két véglet, a nagy bérház és a kis igényű EURÓPAI FŐVÁROSOK
