Fabó Beáta: Budapest katolikus templomépítészete a két világháború között (Budapest, 2021)
Változások az egyházi építészetben 1928 után
Sipőcz Jenő (1878-1937) polgármester 1920 és 1934 között, majd haláláig főpolgármester Hauser 1930.37. p. Alpár Ignác, „az állam hivatalos szakértője”, az építészeti kérdésekben és a pályázatok elbírálásánál szaktekintélynek számító idős építész azt javasolta, hogy minden építészeti tervpályázat legyen nyilvános és titkos. „Pályázat útján terveztem vagy két tucat gimnáziumot és reáliskolát. Széjjel vannak szórva Erdélyben s most az oláhok akarnak ott kultúrát folytatni, más helyen pedig a rácok és ismét más helyen a csehek. Tucatszámra építettem kálomista templomokat Erdélyben. Senki sem kérdezte, ki vagyok, mi vagyok. Vagyok bátor egy indítványt tenni. Az a pályázat még nincs kiírva, méltóztassanak tehát elhatározni és a tanácsot utasítani, hogy ezentúl minden építészeti pályázat nyilvános és titkos legyen, tudniillik, hogy nem névaláírással, hanem jeligével legyen ellátva. Tovább megyek. Ne létezzék megszorítás arra nézve, hogy kinek szabad pályázni. Nem bánom, pályázzon az a lakatoslegény, vagy az a kapásember. Tessék a terveket elbírálni szigorúan és a legjobb tervet díjazni, nem kérdezni azt, hogy ki csinálta, hogy van-e diplomája vagy sem.”2'4 A főváros és az egyházi hatóság egyetértett a templomok mielőbbi felépítésében, bár az érsek nehezményezte, hogy a főváros nem egyeztette vele a templomépítés sorrendjét. Kezdetben az építkezés költségeit a főváros mint kegyúr szándékozott vállalni, a berendezés viszont az egyházközségeket terhelte volna. Úgy vélték, hogy egy „szerényebb kivitelű, de a nagyváros igényeinek megfelelő” templom nyers építési költsége 400-500 000 pengő. A főváros évente 1 millió pengőt tervezett templomépítésre fordítani, vagyis évi két templom felépítésével körülbelül 5-6 év alatt lehetett volna megvalósítani a program magvát.214 215 A későbbiekben ez változott, a főváros a költségek kétharmadát, az egyházközség az egyharmadát vállalta. A gyakorlatban azonban ez mindig az adott helyzettől függött, mivel a szegény egyházközségek ezt sem tudták teljesíteni, viszont volt olyan egyházközség, amely esetleg többet is össze tudott gyűjteni. 1927-1931 között a főváros évi 600 000-800 000 pengőt áldozott e célra, a tisztviselőtelepi Ferenc József-emléktemplomot pedig kiemelten támogatta. Az egyházközségek bevételének jelentős részét az 1925-ben bevezetett kötelező egyházi adó biztosította.216 A budapesti egyházközségek speciális helyzete miatt egyházi adójukról külön szabályzat rendelkezett, mely eltért a magyarországi katolikus egyházközségek adóztatási szabályzatától. A fővárosban a budapesti egyházközségek központi tanácsa meghatározó szerepet játszott az adóztatásnál, míg vidéken az egyes egyházközségek adóztatása az állami törzsadó alapján történt. A szabályzat megszületéséig a hívek önkéntes támogatást, párbért fizettek. Az adószabályzatot, amely a hívek számára kötelezővé tette az adófizetést, a budapesti katolikus egyházközségek központi tanácsa alkotta meg 1924. április 5-én. 1925. január 1-én lépett hatályba. Az adókulcsot a központi tanács állapította meg külön az állami jövedelemmel rendelkezők és külön az egyéb jövedelemből élők részére. Az egyházközségek a központi tanács engedélyével rendkívüli adót szedhettek rendkívüli szükségletekre. Az állami jövedelemmel rendelkezők a kerületi elöljáróságnak, a többiek közvetlenül az egyházközségnek fizettek. Az elöljáróság továbbította a központi tanácsnak az adót, amelynek 80%-a innen az adott egyházközséghez került, a maradék 20% fölött viszont a tanács rendelkezett. Elsődlegesen a szegényebb egyházakat támogatták belőle: egynegyedét gyermeknyaraltatásra, egynegyedét kultúrházak emelésére, felét az épülő templomok berendezésére és egyéb karitatív célokra fordították, valamint a tanács működési költségeit is az így befolyó összegből fedezték.217 A főváros templomépítő programja A középsőferencvárosi egyházközség 1929-ben, Szentháromság vasárnapján „díszes kiállítású memorandumot” küldött a hercegprímásnak. Eszerint tudomásukra jutott, hogy a főváros kegyúri bizottsága évi 1 millió pengőt különített el templomépítésre, és templomépítési sorrendet határozott meg, melyben ők csak a második csoportba kerültek. „Megdöbbenve olvassuk, hogy a főváros építési sorrendjében olyan plébániák mögé helyeztek, amelyek istentiszteleteik végzésénél sokkal jobb helyzetben vannak, mint mi, igaz, hogy ott jobb összeköttetésekkel is rendelkeznek, mint mi.” Az egyházközség kérte, hogy előbbre kerüljön, és a kegyúr jelöljön ki számukra telket a Vásár (ma Elaller) téren. A levelezésből az derül ki, hogy - hihetetlen módon - az egyházi hatóság nem tudott erről a sorrendről. Mészáros János, a budapesti általános helynök az érseknek írott levelében így írt: „Vannak [...] bizalmas értesüléseim arról, hogy befolyásos törvénybizottsági tagok (Wolff Károly, Petrovácz Gyula, Homonnay Tivadar) megállapodtak a polgármesterrel sorrendről. Tényleg kellene sorrend.” A plébániák bizonytalanok voltak az 1930. évi fővárosi választások kimenetelében. Attól is féltek, hogy a kiemelten kezelt templomok (Ferenc József és Regnum Marianum) támogatása elvonja tőlük a pénzt. 214 Fővárosi Közlöny 38 (1927) 52. sz. december 9. 2891. p. 215 Sipőcz Jenő polgármester írása. Hauser 1930. 40. p. 216 1542/1924 sz. érseki határozat, 1412/1929 sz. érseki rendelet 217 Takács-Voloszynovich 1934. 128-144. p; Hauser 1930. 60. p. 94
