Fabó Beáta: Budapest katolikus templomépítészete a két világháború között (Budapest, 2021)
A plébániák rendezése a háború után (1918-1923)
1921-1922-ben a főváros hosszasan foglalkozott a plébániák rendezésének kérdésével. Először a jogi és anyagi hátteret vizsgálták. Az alapkérdés az volt, hogy a fővárosnak joga vagy kötelessége-e az egyház által létrehozott plébániák kegyuraságának elvállalása. A főváros az eddig fennálló joggyakorlatot szerette volna folytatni, azonban az egyház korábban nem létesített tömegesen plébániákat. A fennálló törvény szerint új gyülekezetét csak az egyház alakíthatott.19 Az egyház szerint a főváros - kegyúri minőségében - csak hozzászólási joggal rendelkezett, de kötelessége volt felvállalni a kegyuraságot. A főváros nagyon megterhelőnek ítélte ilyen nagyszámú plébánia egyidejű létesítését, viszont elvileg ragaszkodott a kegyuraság oszthatatlanságához. (A fővárosban azonban sohasem érvényesült a kegyuraság oszthatatlan egységének elve, hiszen működtek szerzetesi plébániák is, a várnak pedig külön plébániája volt.) A megoldást a költségek megosztásában látták, vagyis abban, hogy az új templomok és plébániaházak építéséhez a főváros (kegyúr) mellett az egyház, a hívők, valamint a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium vallásalapja (katolikus vallásalap) is járuljanak hozzá. A katolikus vallásalap Egyházi rendeltetésű alapítvány, amelyet Mária Terézia alapított. 1867-től a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium kezelte. Előkészítő munkák A kegyúri bizottság a főváros kegyurasága és a vele összefüggő kérdések rendezésére albizottságot hozott létre, amely nyolc hónapon keresztül dolgozott a plébániák rendezésének előkészítésén.20 A plébániák helyzetéről lefolytatott alapos vizsgálat megállapította, hogy az egy plébániára jutó hívők száma nagyon magas, és egyenlőtlenül oszlik el; eltérő a plébániák területe (100-4000 hektár); a plébániatemplomok sokszor a terület szélén fekszenek, nehezen megközelíthetőek a nagy távolság és a rossz közlekedés miatt. A vizsgálat során a budapesti helyzetet más városokkal is összehasonlították.21 Párizsban 22 639, Bécsben 22 523, Berlinben 10427, Rómában 8300 hívő tartozott átlagosan egy plébániához. Budapest a világ leggyengébben pasztorált nagyvárosának mutatkozott, mivel itt egy plébániára átlagosan 27 990 (a zártkörű udvari és Rókus-plébánia nélkül azonban 36 978 fő) jutott. A legmostohább a józsefvárosi helyzet volt, ahol 50 év alatt a plébániára jutó hívők száma fokozatosan nőtt, területén a vizsgálat idején 87 635 római katolikus élt. A hívők átlagos száma plébániánként, 1870-1920 Év Budapest lakosságszáma Budapest katolikus lakosainak száma Hívők átlagos száma/plébánia 1869 270 476 195 024 (72,3%) 15 001 1880 355 682 239 723 (67,4%) 17 123 1890 486 671 314 835 (64,7%) 20 988 1900 703 448 427 112 (60,7%) 28 474 1910 880 371 526 151 (59,8%) 35 077 1920 928 996 548 727 (59,1%) 36 978 4. táblázat. Az adatok forrása: Thirring G. 1933. 11. p; Thirring L. 1936.11. p. 19 „Uj egyház-gyülekezetek alakítása, s leány-egyházaknak anyaegyházakká, vagy viszont ezeknek leány-egyházakká átváltoztatása, a vallásfelekezetek kizárólagos jogai közé tartozik.” 1868. évi Lili. te. 24. §. 20 A bizottság első javaslata után - az érsek véleményének figyelembevételével - készítette el második, végleges javaslatát. A plébániák felosztásának összefoglaló forrása: Fővárosi Közlöny 33 (1922) 50. sz. december 1. I. sz. melléklete, 1-39. p. A korabeli szóhasználat szerint: divisio (felosztás) és dismembratio (tagosítás, összevonás). 21 Petrovácz Gyula közgyűlési hozzászólása Heinrich Swoboda: Großstadtseelsorge. Regensburg, 1909. c. könyve alapján. Fővárosi Közlöny 33 (1922) 16. sz. március 24. 809. p. 19
