Nagy János: Rendi ellenzék és kormánypárt az 1751. évi országgyűlésen - Disszertációk Budapest Főváros Levéltárából 7. (Budapest, 2020)
Batthyány Lajos nádorrá választása
hogy a diétán nem volt a rendeknek valódi választási lehetősége: a négy jelölt közül csak egynek volt reális esélye a tisztség elnyerésére, a rendek egyhangúlag választották meg az udvar jelöltjét. A protestáns kandidálok a katolikus többségű országgyűlés előtt eleve esélytelennek számítottak. A még versenyben maradó katolikus ellenjelölttel szemben az ülést levezető elnök a vegyes ülésen, vagyis a felső- és alsótábla együttes ülésén az udvar jelöltjét támogatta a választás során. 1741-ben például a másik, valóban esélyes jelölt, Esterházy József horvát bán maga állt el a versenytől az udvar jelöltje, Pálffy János javára, sőt egy őt dicsőítő beszédet is mondott az országgyűlésen.295 A választás mindig közfelkiáltással történt: ilyenkor a többséget az elnök állapította meg. Ugyancsak az elnök volt az, aki a kandidált személyét méltató beszédet mondott a választás előtt. Az elnök állásfoglalása, elővivátozása erősen befolyásolhatta a választás kimenetelét. A szakirodalom szerint az ebben az eleve lefutott játszmában nem is volt igazán korteskedés.296 Festetics Pál Sopron megye alispánjaként és követeként a kormányzatot támogató ambiciózus fiatalemberként, a Batthyány családdal a 17. században még familiárisi-szervitori kapcsolatokat ápoló család sarjaként érkezett a diétára. Tudósítása szerint a felsőtáblán a mágnások között vetélkedés és meghasonlás uralkodott, többek között a nádori címért való versengés miatt.297 A levélíró az országgyűlési szóbeszédből megtudta, hogy négy vagy öt főúr is pályázik a nádorságra, de csak hármat nevesített ezek közül. Megemlíti Esterházy Ferenc gróf tárnokmestert, Erdődy György országbírót és Batthyány Lajos egykori kancellárt és főpohárnokot, de hangsúlyozta, hogy a nádor személyét „az Udvar választja el”. Festetics levelei tudósítanak az országgyűlési közvéleményről, pletykákról: azt beszélik - írja -, hogy az udvar Erdődyt kívánná nádornak, helyére országbírónak Esterházy Ferencet, Grassalkovich Antal kamaraelnököt tárnokmesternek és az ő pozíciójába Batthyány Ádámot kamaraelnöknek. Szerinte Erdődyt az országgyűlés nem választaná meg „acclamatióval”, mivel nincs elég támogatottsága. Kitér a személynökre, Fekete Györgyre, aki szerinte nagyon Erdődy ellen van, „holott eő neki köszönheti az miben vagyon”. Fekete György Batthyány Lajost támogatta a nádori pozíció elnyerésénél, akit Festetics a legerősebb támogatottsággal rendelkező jelöltnek tartott.298 A klérus nagy része 295 Bérenger-Kecskeméti 2008.164. 296 Szíjártó 2005. 297-300. 297 MNL OL P 243 2. cs., 10. föl. Festetics Pál levele Festetics Kristófhoz, Pozsony, 1751. április 24. 298 Uo. Pozsony, 1751. április 29. 18. fol. A levélben említett Batthyány Adám gróf feltehetően azonos az 1703-1782 között élt koronaőrrel és tárnokmesterrel. A megválasztott nádornak ő csak távoli rokona, másod-unokatestvére volt. Családi kapcsolataira: Koltai 2012. 531—532. 72