Nagy János: Rendi ellenzék és kormánypárt az 1751. évi országgyűlésen - Disszertációk Budapest Főváros Levéltárából 7. (Budapest, 2020)
Konklúzió
alkalmat szolgáltatott a városi követeknek arra, hogy a diétán kívüli, az egyes kormányhatóságoknál és tisztviselőknél végzett lobbitevékenységükkel a küldő polgári közösség ügyeit előmozdíthassák. A kormányzat képviselői számára tág tér nyílt a városi követek politikai orientálására (például az ítélőmesterek a városi sérelmek szerkesztésébe való beavatkozása révén). A városvezető elit személyes lojalitásának biztosítására - a diétával összefüggésbe hozhatóan - a 18. századra bevett eszközzé vált a követek megnemesítése. A diéta történetének komplex politika-, társadalom-, diskurzustörténeti vizsgálata révén (reményeim szerint) sokkal inkább előtérbe kerültek a rendek politikai szereplői és érthetőbbé váltak az egyes sérelmi listák, illetve az elfogadott törvénycikkek mögött rejlő, de mindig változó egyéni érdekek és a politikai cselekedeteket determináló retorikai-eszmei háttér is. A vizsgálati lépték szűkítése szemléleti váltást hozott. A jelen kötetben az uralkodó és a rendek közti kétszereplős viszony alakulásának bemutatása helyett sokkal inkább a rendek egyes csoportjai és a kormányzat különböző képviselőinek felfogásbeli különbségeire helyeződött a hangsúly. A „kormánypárt” és „ellenzék” leegyszerűsítő sémája helyett a fókuszpont az egyes vitákban különböző érdekeket hangoztató politikai aktorokra, illetve ezek beszédmódjaira helyeződött át. Az egyes (a korabeli vitákban marginálisabb szerepet játszó) rétegek vármegyei követekhez való viszonyának feltárásában gyümölcsözőnek ígérkezett a pasquillus-irodalom forrásanyagának kiaknázása is, amelyen keresztül a rendi politika önképe vált megismerhetővé. Félrevezető, ha az uralkodói modernizáció-rendi konzervativizmus ellentétében próbáljuk ábrázolni a század közepének diétái harcait. Inkább az újra és újra előbukkanó problémákra adandó válaszkísérletekként lehetne ábrázolni ezeket, amelyek során mind a rendiség (illetve annak képviselői), mind a kormányzat saját érdekei szerint igyekezett a társadalmi-gazdasági problémákat megoldani. 1751-ben a rendiség (a „javítva változtatni” elvét követve) veti fel a kereskedelemügyi rendszer javításának szükségességét, a tiszai megyék a Tisza szabályozásának gondolatát, az urbáriumok országos szintű rendezésének eszméjét és az oktatási rendszer egyes elemeinek fejlesztését. Rendszerszintű megoldásokká ezek sem álltak össze, de a század elejének rendi reformtörekvéseihez nyúltak vissza.2118 Már a kortársak is különösen lesújtónak találták ennek az országgyűlésnek a kimenetelét. Erre utalnak az 1751. évi országgyűlés naplói, amelyek közül többnek a diétáról szóló leírása is egy tömör, de annál jellemzőbb mondattal zárul: 2118 Érdemi válasz ezekre a társadalmi problémákra Magyarország esetében csak az 1760-as évektől érkezett a kormányzat részéről. 414
