Nagy János: Rendi ellenzék és kormánypárt az 1751. évi országgyűlésen - Disszertációk Budapest Főváros Levéltárából 7. (Budapest, 2020)
Konklúzió
való „elidegenedéseként” értelmezte. A távollévők és a káptalanok követeiről szóló pasquillusok a bennük megjelenő érv- és toposzrendszer segítségével a diszkurzív térből való kiszorítást alkalmazták. Főbb nyelvi eszközkészletük a következőket tartalmazta: udvar- és idegenellenesség, a „szegény teherviselő nép” védelmének retorikája, a világiak hivatalra és az egyháziak püspöki méltóságra való törekvése, illetve a paráznaság vétkének felemlegetése. Mindez annak bizonyítására szolgált, hogy az illetők a közösségnek, vagyis a natio hungaricának nem hasznára, hanem kárára vannak.2117 A naplókon és a pasquillus-irodalmon túllépve feltűnő, hogy e két forráscsoport milyen kevéssé informatív a felsőtáblára, a főrendekre nézve. A pasquillusok állításai az udvari társadalom részeinek tekinthető főnemesség és főpapság körében dúló presztízs- és pozícióharcról a bécsi (udvari) források tükrében helytállónak tűntek. Feltehető, hogy a felsőtáblát - Koch kabineti titkár szavaival - „az irigység és a frakciók” osztották meg 1751-ben. Ez az idézet utal egyrészt az egyes főúri családok (Batthyány, Esterházy, Erdődy, Barkóczy-Károlyi) között a tisztségekért, rangokért és címekért folyó küzdelmére. Másfelől referál arra az uralkodói szándékra, hogy a kamarási és titkos tanácsosi címek országgyűlés alatti adományozásával a mágnás famíliák politikai lojalitása megnyerhető, illetve fáradozásaik ezáltal meghálálhatóak. Kevés személyes megnyilvánulást regisztrálhatunk a meghatározó főrendektől, politikusoktól a diéta idején, ám néhány (a diétától időben nem túl távoli) ego-dokumentum révén azért mégis képet kaphatunk elképzeléseikről. Ugyan a kormányzati adóemelést minden esetben helyeselték, ám a nemesi előjogokat érintő reformokat ekkor még mind elutasították. A legkevésbé befolyásos diétái szereplők, a szabad királyi városok esetében a vármegyékkel való diétái konfrontációt (amely főleg a városlakó nemesség problémája és a városok által teljesítendő fuvarok ügyében bontakozott ki) tompította, hogy a városi követi megbízatásokat (ahogyan egyes városi hivatalokat is) igen gyakran iskolázott városlakó nemesek vagy nemesített polgárok töltötték be. A korábbi szakirodalmi véleményekkel ellentétben (1751-ben) a városi követek azonosultak megbízóik érdekeivel, de rokoni és társadalmi kapcsolataiknak köszönhetően közvetítő szerepet töltöttek be a megyei nemesség és a városi tanácsok közt, sőt a városi követek közt a hangadók is ebből a csoportból kerültek ki (miként Kőszeg és Szeged egy-egy követe). Lőcse város követeinek levelei bepillantást engedtek egy felső-magyarországi város politikai motivációiba. A különleges forráscsoport révén fény derült arra, hogy pozsonyi tartózkodásuk 2117 A politikai ellenfél ellenségként való leírására a politológiában: Szabó 2016. 308-309.
