Nagy János: Rendi ellenzék és kormánypárt az 1751. évi országgyűlésen - Disszertációk Budapest Főváros Levéltárából 7. (Budapest, 2020)
Konklúzió
megadóztatása körüli helyi sérelemnek országos visszhangja lett: ismét nyilvánvalóvá váltak a ne onus fundo inhaerat elven mutatkozó repedések.2112 A honfiúsítási gyakorlat és az erről folytatott vita láthatóvá teszi azt a kettősséget, amellyel a rendek a kérdéshez viszonyultak: egyfelől a bécsi udvar „trójai falovát” látták bennük (és a távollétükben az alsótáblára küldött követeikben), másfelől viszont szükségük volt bécsi udvari kapcsolatrendszerükre. Az indigena főnemesekről pedig feltételezhető, hogy rokonsági kapcsolataik révén (már oklevelük diétái elfogadtatása előtt) kötődtek a hazai rendi társadalomhoz, inkább az ország érdekében kifejtett katonai és hivatali munkájuk, illetve érdemeik, továbbá birtokaik révén tartottak igényt a magyar indigenátusra. A vitákkal kapcsolatos fejezetekből kiderült, hogy ezen a diétán a hangadókká (az 1728-1729. és 1741. évi diétával ellentétben) most már egyértelműen a pars saniorként megjelenő vármegyei követek váltak. A vármegyei követek csoportjának prozopográfiai elemzése arra hívja fel a figyelmet, hogy nemcsak egy nemzedékváltás zajlott le időközben, hanem eltolódás következett be a hatalmi struktúrában a régi főnemesi elit kihalásával a rendi politikában az alsótábla javára 1751-re. Mindez a korábbiaknál zajosabb vitákat indukált a diétán. Noha a vármegyei követeknek egyharmada vett részt korábban országgyűlésen vagy concursuson, de nem ez, hanem az 1741-es diéta hangadóinak jelenléte volt döntő fontosságú a diéta történetében. Tehát az alsótáblai fő véleményformálók tekintetében személyi folytonosság tapasztalható az 1741-es ellenzék vezérkarával. Közöttük meglepő módon még - a protestáns követek csekély száma és aránya mellett — enyhe többségben látjuk a protestánsokat. Hasonlóan érdekes, hogy - a korban a megyei vezető eliten belül egyre gyakoribbnak számító uralkodói kitüntetést — a királyi tanácsosságot az ellenzéki vezérek többsége elnyerte. A vármegyei követek alig egyharmadának sikerült kerületi vagy országos hivatalhoz jutnia, ám ehhez egyre inkább szükséges volt elköteleződniük a kormányzat oldalán. Ez a szűk réteg nagyrészt az ország északnyugati és nyugati részéből rekrutálódott, de a Királyi Táblán - annak földrajzi közelsége miatt - az ország középső régiójából származó megyei követek közül viszonylag sokan kerültek magasabb tisztségbe. A vitákon hozzászóló vagy a pasquillusok által valamilyen politikai állásfoglalást tevő megyei követekről elkészített „politikai térkép” megerősíti a szakirodalom azon feltételezését, hogy a hangadók és ellenzéki vezérvármegyék többsége észak-magyarországi volt. A hozzászólásaik száma alapján vezérmegyéknek 2112 Ugyanígy hasonló elvi fontosságú kérdés volt a nemesi földek megadóztatásának, ill. az armalisták taksafizetésének kérdése. 4°9
