Nagy János: Rendi ellenzék és kormánypárt az 1751. évi országgyűlésen - Disszertációk Budapest Főváros Levéltárából 7. (Budapest, 2020)

Konklúzió

tartott két megye (Veszprém, Zemplén) mellett megfoghatóvá váltak nemcsak a másod- (Borsod, Győr, Zólyom), de a harmadvonalbeli ellenzéki megyék (Bars, Nyitra, Szatmár, Ugocsa, Torna, Liptó) is. Kirajzolódott egy kép az ország középponti területein fekvő, kormányzatot támogató megyék tömbjéről (többnyire a Dél- és Kelet-Dunántúl, illetve az Alföld megyéi). A mikroszintű vizsgálattal megfoghatóvá váltak a pártváltások, vagyis körvonalazódott az ingadozó vagy billegő megyék mozaikja (Vas, Moson, Pozsony, Nógrád, Arad). A leginkább képlékeny és a legkevésbé megfogható a kelet-magyarországi vagy tiszai megyék halmaza, akiket „hallgatag ellenzékinek” neveztem. Tőlük nem ismert nyilvános diétái felszólalás vagy állásfoglalás, de a naplók alapján inkább a tradicionális ellenzéki alapállás örököseiként tarthatóak számon. Felszólalásaik érvelésmódja alapján nem sorolhatók be egyik „szekértáborba” sem a „lokális érdekvédők” és megyéik. Ezek a követek egy-egy helyi sérelem ügyében interpelláltak a diétán, vagy felváltva egyszer ellenzéki, máskor kormányt támogató szónoklattal jelentkeztek. A Mária Terézia-kori úrbéres birtokösszeírás és a fenti térkép ismeretében felállítható egy olyan összefüggés is, hogy azon megyék voltak a politikailag a legaktívabbak az 1751. évi diétán, ahol a vármegyéket a legtöbb helyen irányító bene possessionati részesedése az úrbéres birtokállományból (a világi nagybirtokkal, az egyházi, illetve a kincstári uradalmakkal szemben) a legkiemelkedőbb volt. A különböző időmetszetekben (1728, 1751, 1764-1765, 1834) az ország ellenzéki és kormánypárti megyéinek megoszlását összegző kutatási eredmények összevetése pedig a kései rendiség politikai mentalitásának hosszú időtartamban való vizsgálatának indokoltságára hívja fel a figyelmet.

Ehhez képest az egyes szereplőkről, illetve megyékről szóló esettanulmányok ezt a már meglévő képet árnyalják. Ezek a rövid elemzések engedik meg azt a sejtést, hogy nemcsak egyes megyék vagy régiók politikai pártállásában mutatható ki hosszú időtartamban folytonosság, hanem egyes családok vagy egyének közéleti cselekvési mintáiban is felállíthatóak bizonyos törvényszerűségek. A felhozott példák felhívják a figyelmet arra, hogy a későbbi kutatások során talán nagyobb figyelmet kellene fordítani a vármegyei-regionális szinten zajló politika- és társadalomtörténeti eseményekre/folyamatokra, amivel talán az országos szintű történések is könnyebben értelmezhetővé válhatnak. A két katolikus ellenzéki vezérszónok, illetve családjának politikai profilja - a látszólagos azonosság mellett - két különböző közéleti-érvényesülési stratégiaként fogható fel. Csuzy Gáspár esete az öntudatosodó jómódú köznemesség konfrontációs kedvét mutatja, amely a rendi érdekvédelem jegyében a diétán és a vármegyei közéletben is szembe akart és tudott menni a kormányzat helyi képviselőivel és a hatalmi pozícióban lévő nagybirtokosokkal is (a veszprémi püspökökkel,

410