Nagy János: Rendi ellenzék és kormánypárt az 1751. évi országgyűlésen - Disszertációk Budapest Főváros Levéltárából 7. (Budapest, 2020)
Az adókérdés az 1751. évi diétán
hogy a forspontot az adófizető nép inkább tudja teljesíteni természetben, mint képes kifizetni a megváltásért járó pénzt.598 Az alsótáblán ezután Csuzy felvetését vitatták meg, nevezetesen, hogy küldjenek-e ki két bizottságot: egyet a regulamentum militare módosításainak kidolgozására, egy másikat a csak az adófizetéssel összefüggő és annak megkönnyítésére irányuló sérelmek összegyűjtésére. Végül a veszprémi követ azt is követelte, hogy a reincoporatio állásáról a királyi biztosok számoljanak be az országgyűlésen. Az alsótábla végül elfogadta Csuzy javaslatát, és küldöttséget menesztett ennek ügyében a főrendekhez. A rendek kiemelték, hogy a hadiadóval kapcsolatos sérelmeket tárgyalják először a királyi előterjesztésekre adandó válaszként.599 600 A felsőtáblával való kölcsönös üzenetváltás eredménye az lett, hogy az alsótáblai rendek jóváhagyták a vegyes bizottság kiküldését azzal a kitétellel, hogy a hadiadó-emelés anyagát is hozzáadják ehhez. A regulamentum tárgyalására külön vegyes bizottságot küldtek ki 60° végül az alsótábla köszönetnyilvánító küldöttségének felsőtáblai látogatásával végződött a nap.601 Június 15-én Péchy Gábor az általános sérelmekről, Nagy Pál pedig a szabad királyi városok sérelmeiről tett jelentést a felsőtáblán.602 A június 15-i rövid ülést követően négy napon keresztül folytatódott a sérelmek lediktálása, és csak 21-én került sor ismét ülésre. Közben a nádor és a horvát bán a vármegyei követeket a hadiadó kérdésében magán összejövetelekre hívták palotájukba, és igyekeztek rávenni őket az adóemelésre.603 Mint láttuk, a diétát megelőző tervezetekben sorra megnyilvánult az arra irányuló kormányzati szándék, hogy a főispánoknak a diétái politikában is szerepet juttasson a vármegyei követek állásfoglalásának befolyásolása révén. Padányi Biró Márton naplójából ismerhető meg e napok története. Innen tudható, hogy a „magántalálkozók” rendezésében segítségére volt a mágnások közül Barkóczy Ferenc egri püspök, Grassalkovich Antal kamaraelnök, Esterházy Ferenc tárnokmester, illetve Csáky Ferenc gróf. A napló szerint a nádor célja ezzel az volt, hogy az 1,2 milliós adóösszegből „néhány ezret” biztosítson a kincstár számára. A június 20-i találkozón (a szervezőkön kívül) ott volt Zichy Ferenc győri, Padányi Biró Márton veszprémi és Forgách Pál váradi 598 Őt támogatta Török, Okolicsányi Bacskády Pál is. 599 MNL OL N 114 13. köt. 1751. június 14-i ülés. 600 Alsótáblai tagjai: Brunszvik Antal országbírói ítélőmester. A vármegyék részéről: Batta Pál nógrádi, Pászthory László soproni, Ferdényi Ferenc bihari és Pletrich László gömöri követ. A városok részéről: Göcz János késmárki és Klinglmayer József budai követ. Távollévő követ: Győry Ferenc. 601 OK 700.470. Diarium diaetae. 45-46. p. 602 Hornig 1903. 55. 603 OK 700.470. Diarium diaetae. 47. p. Hozzáteszi a horvát bán nevét is a nádoréhoz: MNL OL N 114 13. köt. 1751. június 16-20. *33