Nagy János: Rendi ellenzék és kormánypárt az 1751. évi országgyűlésen - Disszertációk Budapest Főváros Levéltárából 7. (Budapest, 2020)

Bevezetés

számára az ellenzék megosztására és semlegesítésére egy-egy vitás kérdés esetén, amivel az ellenzék csak a rendi közvélemény két erős fegyverét, az előjogokra való állandó hivatkozást és a pasquillusok gúnyáradatát tudta szembeállítani.8

Disszertációm első felében a hagyományos értelemben vett esemény- és politikatörténet dominál, míg második felében a társadalomtörténeté (részben a kultúrtörténeté) lesz a döntő szó. Nem törekedtem arra, hogy művem egyetlen kerek, lineáris történetben legyen elbeszélhető, inkább több, egymással párhuzamosan futó, de bizonyos pontokon találkozó históriának fogtam fel őket. Ennek ellenére a leírt események és következményeik nem írhatóak le ugyanazon a szinten: a makroszintű folyamatok (például a diétái viták eseménytörténete) és a mikroszintű esettanulmányok más-más történetet mondanak el. Sokkal inkább a „történetek szóródásának terét” igyekeztem bejárni, azon történetekét, amelyek az 1751. évi országgyűléshez, illetve az itt tapasztalható politikai-társadalmi jelenségekhez kapcsolódnak.9

A politikatörténeti fejezetekben nem a diétái események szigorúan vett kronológiája szerint haladok, hanem egy-egy nagyobb vitát generáló csomópontot ismertetek. Az első fejezetekben elemzésre kerülnek bizonyos, a diéta menete szempontjából „kulcsszövegek” (tervezetek, levelek, ülésjegyzőkönyvek). Majd a diétái tárgyalások közül az általam fontosabbnak vélt, egy-egy téma körül kibontakozott vitát veszem górcső alá (nádorválasztás, adóemelés, kereskedelmi és gazdasági sérelmek, az urbárium ügye, indigenátusok sorsa, új szabad királyi városok). A diéta összehívását megelőző eseményekkel, a nemzetközi háttérrel és az országgyűlés (kormányzat részéről való) hazai előkészítésével egy külön

8 A pasquillus Varga Imre meghatározása szerint olyan, általában ismeretlen szerzőségű gúnyvers, amely „valódi vagy vélt sérelmet, bűnt, aljasságot, hibát, ferdeséget ostorozva vagy védelmezve, ritkán tárgyilagosan, legtöbbször elfogultan szól egyénekről vagy közösségekről”. Az országgyűlési pasquillusok magukon viselik a kor provinciális nemesi műveltségének jegyeit: tartalmi és stilisztikai jellemzőiket tekintve a bibliai utalások és a humanista kultúra (lesüllyedő) elemei keverten vannak jelen bennük a hétköznapi trágársággal. A magyar diétákon a 17. század első felétől jelennek meg nagyobb számban. A pasquillusok a vidéki köznemesi és alsópapságból származó olvasók előtt ismeretlen diétái vitákról tudósítanak, természetesen politikai pártállás szerint, a támadó oldal vagy a kipellengérezett ellenfél véleményét szólaltatva meg. Két típusát különböztethetjük meg: az egyes személyeket célba vevő egyéni, és a különböző országgyűlési csoportokat kritizáló kollektív pasquillusokat. A rendi politikai közemlékezet részévé váltak a pasquillusok, amelyek az irodalmi kánonba beilleszkedve számon tartották az átállásokat, a megalkuvásokat és az erkölcsileg feddhetetlennek tűnő (ám annál korlátoltabb) vezérszónokokat. Ezért is volt identitásformáló a pasquillus-irodalom, noha a befogadók részéről pontos hatását ma még alig ismerjük. A műfajról: Varga 1963. 289-290.; Lőkös 2009. 66-68.

9 Michael Foucault terminológiája alapján a történészi időfogalom és elbeszélésmód viszonyát elemzi: K. Horváth 2006.21-22.

II