Nagy János: Rendi ellenzék és kormánypárt az 1751. évi országgyűlésen - Disszertációk Budapest Főváros Levéltárából 7. (Budapest, 2020)

Bevezetés

számára az ellenzék megosztására és semlegesítésére egy-egy vitás kérdés ese­tén, amivel az ellenzék csak a rendi közvélemény két erős fegyverét, az előjogok­ra való állandó hivatkozást és a pasquillusok gúnyáradatát tudta szembeállítani.8 Disszertációm első felében a hagyományos értelemben vett esemény- és po­litikatörténet dominál, míg második felében a társadalomtörténeté (részben a kultúrtörténeté) lesz a döntő szó. Nem törekedtem arra, hogy művem egyet­len kerek, lineáris történetben legyen elbeszélhető, inkább több, egymással pár­huzamosan futó, de bizonyos pontokon találkozó históriának fogtam fel őket. Ennek ellenére a leírt események és következményeik nem írhatóak le ugyan­azon a szinten: a makroszintű folyamatok (például a diétái viták eseménytör­ténete) és a mikroszintű esettanulmányok más-más történetet mondanak el. Sokkal inkább a „történetek szóródásának terét” igyekeztem bejárni, azon törté­netekét, amelyek az 1751. évi országgyűléshez, illetve az itt tapasztalható politi­kai-társadalmi jelenségekhez kapcsolódnak.9 A politikatörténeti fejezetekben nem a diétái események szigorúan vett kro­nológiája szerint haladok, hanem egy-egy nagyobb vitát generáló csomópontot ismertetek. Az első fejezetekben elemzésre kerülnek bizonyos, a diéta menete szempontjából „kulcsszövegek” (tervezetek, levelek, ülésjegyzőkönyvek). Majd a diétái tárgyalások közül az általam fontosabbnak vélt, egy-egy téma körül ki­bontakozott vitát veszem górcső alá (nádorválasztás, adóemelés, kereskedelmi és gazdasági sérelmek, az urbárium ügye, indigenátusok sorsa, új szabad királyi városok). A diéta összehívását megelőző eseményekkel, a nemzetközi háttérrel és az országgyűlés (kormányzat részéről való) hazai előkészítésével egy külön 8 A pasquillus Varga Imre meghatározása szerint olyan, általában ismeretlen szerzőségű gúnyvers, amely „valódi vagy vélt sérelmet, bűnt, aljasságot, hibát, ferdeséget ostorozva vagy védelmezve, rit­kán tárgyilagosan, legtöbbször elfogultan szól egyénekről vagy közösségekről”. Az országgyűlési pasquillusok magukon viselik a kor provinciális nemesi műveltségének jegyeit: tartalmi és stilisz­tikai jellemzőiket tekintve a bibliai utalások és a humanista kultúra (lesüllyedő) elemei keverten vannak jelen bennük a hétköznapi trágársággal. A magyar diétákon a 17. század első felétől jelen­nek meg nagyobb számban. A pasquillusok a vidéki köznemesi és alsópapságból származó olvasók előtt ismeretlen diétái vitákról tudósítanak, természetesen politikai pártállás szerint, a támadó oldal vagy a kipellengérezett ellenfél véleményét szólaltatva meg. Két típusát különböztethetjük meg: az egyes személyeket célba vevő egyéni, és a különböző országgyűlési csoportokat kritizáló kollektív pasquillusokat. A rendi politikai közemlékezet részévé váltak a pasquillusok, amelyek az irodalmi kánonba beilleszkedve számon tartották az átállásokat, a megalkuvásokat és az erköl­csileg feddhetetlennek tűnő (ám annál korlátoltabb) vezérszónokokat. Ezért is volt identitásformáló a pasquillus-irodalom, noha a befogadók részéről pontos hatását ma még alig ismerjük. A műfajról: Varga 1963. 289-290.; Lőkös 2009. 66-68. 9 Michael Foucault terminológiája alapján a történészi időfogalom és elbeszélésmód viszonyát elem­zi: K. Horváth 2006.21-22. II

Next

/
Oldalképek
Tartalom