Lukács Anikó: Nemzeti divat Pesten a 19. században - Disszertációk Budapest Főváros Levéltárából 6. (Budapest, 2017)
2. Nemzeti divat a reformkori pesti magyar nyelvű sajtóban - 2.2. A nemzeti öltözet, nemzeti divat
és mindenben magyarok legyünk”,'00 vagyis a „nemzetiség” öntörvényű, saját jellegzetességei mentén haladó fejlődését, kibontakozását tartotta kívánatosnak. Számára a külföldtől való teljes függetlenség jelentette a valódi nemzetté válás feltételét, és ebbe az általános divat elvetése és a nemzeti öltözet divattá emelése éppúgy beletartozott, mint a társalgás sajátos nemzeti jellemének (fesztelen, őszinte, nyílt, kedélyes) megteremtése. Vágyát, elképzelését, a nemzeti öltözet általánossá válását egy írásában a távoli jövőre vetítette: úgy vélte, a következő században Budapestnek is lesz saját divatja, míg saját korában táncvigalmi, a későbbiekben pedig házi öltözetként is el fog terjedni a nemzeti viselet, és a külföld, elsősorban a rokon keleti népek számára is irányt fog mutatni.100 101 Vahot a „nemzetiség” terjesztésére minden eszközt alkalmasnak tartott, akár a kényszerítést vagy a nem csatlakozók elszigetelését, - mai szóval - kirekesztését is. 1845-ben újévi írásában például egyenesen arra szólította fel a honleányokat, vagy az ő megfogalmazásában a „valódi magyar hölgyeket”, hogy „még csak szóba se álljanak oly korcs férfiúval [...] ki magyar létére is idegen nyelven meri őket megszólítani, nem pirul előttük külföldi kelmében s külföldi illatszerekkel felbüdösítve megjelenni, s ki talán szégyelné magát, ha műveltebb társaskörben nemzeti ruhát kellene viselnie [...]”.102 Álláspontja a korszak más divatlapjaival összevetve túlzónak tűnik, azonban az 1850-es évek végétől, ahogyan később látni fogjuk, ez az irányvonal érvényesült szinte kizárólagosan, legalábbis ami a magyar nyelvű divatsajtót illeti. Mindez azonban nem jelentette azt, hogy Vahot maga folyton nemzeti öltözetben járt volna. Az Életképek színikritikusa vetette a szemére, hogy darabjának bemutatóján a színpadon német ruhában jelent meg. Vahot válaszában azzal védekezett, hogy bár szeretné, „ha minden magyar mindig és mindenütt nemzeti öltönyt viselne”, mivel azonban a társaséletben még nem divatos, nem akart különcködni.103 Ebből a szóváltásból is valószínűsíthető, hogy a nemzeti divat a reformkorban elsősorban a divatlapokban megfogalmazódó igény vagy óhajtás volt; diskurzus, és nem az utcán, a mindennapokban megtapasztalható realitás. Ez a megállapítás természetesen nem jelenti azt, hogy a nemzeti öltözet ne lett 100 Vahot Imre: A magyar nőnem hivatása. Pesti Divatlap, 1846. április 2. 261 -264. p., 264. p. 101 Vahot Imre: A magyar társasélet jövője. Pesti Divatlap, 1845. december 4. 1193-1197. p., 1195. p. Ugyanebben a cikkben a magyar nyelv jövőjéről is hasonlóan nyilatkozott: „A magyar csak külföldiekkel fog idegen nyelven szólani, sőt hatalmasra nőtt nemzetisége által még ezeket is arra fogja bírni, hogy nyelvünket sajátjukká tegyék..1194. p. 102 Vahot Imre: Új évi kívánatok. Pesti Divatlap, 1845. január 1. [ 1 ]—4. p. [ 12. p. 103 Pesti Divatlap, 1847. június 13. 772. p.
